2024.04.19, Péntek

1,3 milliárd forintból bővül és újul meg egy 270 éves pécsi iskola

MTI, magyarepitok.hu

2017.09.13. 13:27

Helyi cég kivitelezi a katolikus iskolaközpont új tornatermét, és a meglévő épület több mint hatezer négyzetméteres felújítását.

Elindult a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont 1,3 milliárd forintos felújítása és bővítése: kedden lerakták az új, 1400 négyzetméter területű tornacsarnokának alapkövét. A számos személyes tárgyat tartalmazó időkapszulát és az alapkövet Udvardy György pécsi katolikus megyés püspök áldotta meg.

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő oktatási intézmény 2018 szeptemberéig összesen 6000 négyzetméternyi területen újul meg. Az 1746-ban készült épületegyüttes rekonstrukcióját és bővítését a Pécsi Építő és Tatarozó Zrt. kivitelezi. A zöldtetős, osztható tornacsarnokban a szabványos kosárlabdapálya méretű tér nemcsak a mindennapi testnevelés feltételeit biztosítja majd az iskola diákjai számára, hanem rendezvénytérként is funkcionál majd, tetején pedig udvart létesítenek. Tornaterem híján eddig egy sportpályán tudták csak megtartani a testnevelés órákat, a pályát télen sátorral fedték le.

pecsiegyhazmegye.hu

Természettudományi labor is épül, tágasabb helyiségbe kerül a könyvtár, és új, zeneoktatásra alkalmas kistermek kialakításával az intézményben évtizedek óta zajló művészetoktatásnak is igyekeznek megfelelő teret biztosítani. A szaktantárgyi szemléltető eszközök, informatikai berendezések és bútorok beszerzésének köszönhetően pedig a termek felszereltsége is jelentősen javul.

 

Forrás: MTI, magyarepitok.hu

Pécsépítőipari cégekAktuálisoktatási beruházásiskolafelújításúj iskolaépületPécsi Építő és Tatarozó Zrt.