Hirdetés

Átadták a pécs-vasasi könyvtárpontot

Átadták a pécs-vasasi könyvtárpontot

www.bama.hu

2017.10.05. 13:36

A város támogatásával megvalósult könyvtárpontban elérhető a Tudásközpont teljes állománya is, azaz a helyieknek nem kell a belvárosba utazniuk a könyvekért.

 

Pécs alpolgármestere a vasasi könyvtárpont ünnepélyes átadásán emlékeztett arra, hogy az utóbbi esztendőkben régi adósságát törlesztette a városvezetés azzal, hogy mind a közösségi infrastruktúrát fejlesztette, mind a közösségek programjait színesítette Pécsbányán, Somogyban és most Vasason.

Kifejtette: a pécsi városrészeket arányosan érintő tudatos városfejlesztés részeként az utóbbi időben végre e területekre is komoly figyelem jutott.

Hangsúlyozta, hogy a helyi könyvtárpontok az erős helyi közösségeket szolgálják a külső városrészekben, emellett pedig a digitalizáció korában az olvasás népszerűsítéséhez is hozzájárulnak. Hozzátette: nem csak a klasszikus kötetek, de a népszerű bestsellerek is elérhetőek ezeken a könyvtárpontokon.

Huba Csaba, Somogy, Vasas és Hird önkormányzati képviselője arról szólt, hogy a keleti városrész külső területein élénk közösségi élet van, s minden olyan beruházás segíti ezt, amely találkozási pontot jelent.

Miszler Tamás megyei könyvtárigazgató azt mondta, a város támogatásával megvalósult könyvtárpontban elérhető a Tudásközpont teljes állománya is, azaz a helyieknek nem kell a belvárosba utazniuk a könyvekért.

 

Forrás: www.bama.hu

pécs-vasasi könyvtárpont városfejlesztés Tudásközpont