Hirdetés

Jobb körülmények között sportolhatnak a diákok Pécsett

Jobb körülmények között sportolhatnak a diákok Pécsett

www.mohacsiujsag.hu

2017.10.11. 21:31

Átadták a Park suli felújított tornatermét

Hétfőn adták át a Park Utcai Általános Iskola felújított tornatermét. A rekonstrukcióra nagyon nagy szükség volt, hiszen a csarnok már nagyon rossz állapotban volt. 

A fenntartó, a Pécsi Egyházmegye jóvoltából kerülhetett sor a felújításra. 

A rekonstrukció a nyáron kezdődött, s a napokban fejeződött be. A teremben megújult a padlózat, a fűtés, a belső burkolat, az épület külsejének egy része, és új nyílászárókat is beépítettek.

Az új tornacsarnok átadása ünnepélyes keretek között zajlott. Mind a gyermekek, mind a tanárok készültek erre a napra. Az eseményen jelen volt Udvardy György megyéspüspök, Bacsmai László plébános és püspöki biztos, az egyházmegye munkatársai, a város, a tankerület és a kivitelező képviselői, valamint a mohácsi katolikus intézmények vezetői, s az érdeklődő szülők is.

Az igazgatónő, Grátz Ádámné köszöntőjében ismertette az intézmény elmúlt éveinek kiemelkedő sporteredményeit, s beszélt több olyan régi diákról, akik a Park utcai iskolában kezdték pályafutásukat, s mára már élsportolók.

Az átadón közreműködött az iskola Kicsinyek Kórusa, akik énekkel köszönték meg Udvardy György megyéspüspöknek és munkatársainak, hogy anyagi támogatásukkal megújulhatott az iskola számukra egyik legfontosabb tanterme.

A gyermekek rövid, zenés sportbemutatóval is készültek. Az 1.c osztályosok népi gyermekjátékot játszottak, a 4.a osztály diákjai látványos zenés gimnasztika koreográfiát adtak elő. Ezután következett a minden sportágat bemutató előadás, az alsósok és a felsősök közösen karikát hajtottak, ugróköteleztek, ritmikus sportgimnasztika elemeket mutattak be. Ezek kívül az intézmény 7. és 8. osztályos tanulói kézilabda, kosárlabda, valamint labdarúgó bemutatót tartottak, s kötelet is másztak.

A bemutatók után következett a terem megáldása. Udvardy György beszédében hangsúlyozta, milyen fontos a lélek mellett a test fejlesztése is, így a munkálatokra fordított pénz jó helyre került.

 

Forrás: www.mohacsiujsag.hu