2024.04.19, Péntek

Három és fél évtized a közönségért - 35 éves a Komlói Színház

www.komloiujsag.hu

2017.11.10. 10:00

Múltidéző beszélgetéssel, zenés műsorral és az előcsarnokban süteményezéssel ünnepelte a Komlói Színház 35. születésnapját.

A Komlói Színház- és Hangversenyterem 1982 novemberében nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A születésnapon az eltelt három és fél évtizedről az intézmény három igazgatója nosztalgiázott a regnáló vezető, Deáky Péter segítségével.

 

 

Kronologikus sorrendben az igazgatói széket először Harnóczy Csabáné Márti foglalhatta el. Visszatekintésében egy Hofi Géza által megfogalmazott dicséretet emelt ki, aki rendkívülien jó vendéglátónak nevezte a komlói színház munkatársait. Deáky Péter bevezetőjében fejet hajtott az egykori komlói lakosok előtt, akik úgynevezett téglajegyekkel biztosították – a mai áron 40-50 millió forintot – , ami az építési költségek egy tized részét adta ki.

Korbuly István, a soron következő intézményvezető büszkén mesélte, hogy ő volt az első fellépő, aki az új Komlói Színház deszkáira léphetett, s egy verssel üdvözölhette a nagyérdeműt.

Aranyos László, a színház legutóbbi igazgatója a 2010-es évektől idézte fel az intézmény mindennapjait, s vette számba azokat a pályázatokat, melyek segítségével ma is számtalan színes programmal tudják megtölteni  kultúra házát.

Polics József polgármester virággal köszöntötte a színház első igazgatóját. Nem győzte hangsúlyozni, Márti a “keresztanyja” sok ma is futó kezdeményezésnek. Ő tette le az alapokat az akkori kortársak segítségével, de Páll Lajos kritikáira és intelmeire is szükség volt az eredményes induláshoz.

A színpadon összejött egykori színházigazgatók és Polics József egybehangzó véleménye; a helyi színház egyedülálló az országban. Nem az épület vonatkozásában, hanem a lelkes művészek, fellépők, táncosok, előadók, hagyományőrzők – legyenek azok amatőrök vagy profik – tekintetében, akik élettel töltik meg a falakat. Nem elhanyagolható az a kultúrára érzékeny komlói közönség (közösség) segítsége, akik lelkesedésükkel biztatják a deszkákra lépő előadókat, és hátszélként támogatják a fejlődésüket a folyamatos fenntartott érdeklődésükkel.

 

 

Az este zárásaként a Vois Singers énekegyüttes lépett a közönség elé a sokat látott deszkákon.

 

AktuálisszínházszínpadKomlói Színház- és Hangversenyterem