2024.04.20, Szombat

A Pécsi Tudományegyetem díszdoktorrá avatta Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét

MTI

2017.12.08. 21:05

Hitet tett az Európai Unió mellett és méltatta a közösség értékeit Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke pénteken a baranyai megyeszékhelyen.

Hiszek az Európa Unió jövőjében és céljában az euroszkepticizmus jelenleg érzékelhető trendje ellenére is - jelentette ki Donald Tusk. A korábbi lengyel miniszterelnök a doctor honoris causa címről szóló oklevél átvétele után személyes hangú köszöntőjében több irodalmi és zenei példát említve méltatta a magyar kultúrának a saját és honfitársainak életében betöltött szerepét, és úgy fogalmazott: "európainak lenni ok a büszkeségre".

Véleménye szerint Európának továbbra is megvan az esélye arra, hogy a jövőben is "a világ legjobb helye", a szabadság és kultúra egyedülálló, különleges területe legyen.

 

 

Donald Tusk azt mondta: a migrációs válság "az agresszív szomszédoktól" érkező fenyegetéssel együtt egyszerre mutatta meg az európaiaknak, hogy a közös terület és a közös határok mit jelentenek. Ahogy meg kell védenünk külső határainkat, ugyanúgy meg kell védenünk országainkat a rasszizmustól és az idegengyűlölettől - hangoztatta az Európai Tanács elnöke.

Álláspontja szerint meg kell próbálni összebékíteni a biztonság iránti igényt a szabadsággal, és az ellenőrzés iránti igényt a nyitottsággal.

Európa kulturális jelenség is - mondta az Európai Tanács elnöke. Stefan Chwin lengyel író sorait idézve azt mondta: az európai városok központjában álló városháza és a piactér a kontinens védjegyét jelentik, úgy, ahogy a múltban a székesegyházak sok kilométerről látható tornyai jelentették a védjegyet. Ezt a hármasságot Donald Tusk a felsőoktatásra és a tudományokra utalva az egyetemmel egészítette ki, hangsúlyozva, hogy Pécs - legrégibb magyar egyetemével, nevében az öt templommal - méltó arra, hogy Európa metaforája legyen.

A lengyel Európa-politikus hangsúlyozta: Európa a politikai értékek közössége is. Ezen értékek között - tette hozzá - mindig a szabadságot teszi első helyre. Megjegyezte: nem mindenki ért egyet ezzel a sorrenddel. Számára a legfontosabb európai értékeket változatlanul az emberi és polgári jogok, a szólás- és lelkiismereti szabadság, a jogállamiság, valamint a kisebbségi jogok tisztelete jelentik. Továbbélésüket - véleménye szerint - kizárólag a liberális demokrácia garantálja.

A pécsi egyetem korábban az MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint az Európai Tanács elnökének díszdoktori címre felterjesztésben az áll: a történész végzettségű lengyel politikus hazai és európai életműve szorosan kötődik a magyar, a regionális és az európai történelemhez, és Donald Tusk méltó arra, hogy elnyerje ezt a címet.

Kifejtették: Donald Tusk volt az első olyan európai politikus, akinek kelet-közép-európaiként "egy nem könnyű korszakban vezető szerep jutott az egyesült Európa élén". Egyben egyike azoknak az európai államférfiaknak, akik mindig is segítették a visegrádi országok együttműködését.

Bódis József rektor az idén alapításának 650. évfordulóját ünneplő pécsi egyetem jubileumi eseményeinek zárórendezvényén reményének adott hangot, hogy Donald Tusk díszdoktorrá avatásával a PTE tovább erősödik, egyúttal fontos feladatnak nevezte az intézmény nemzetközi kapcsolatainak erősítését.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere köszöntőjében felelevenítette a több száz évre visszatekintő lengyel-magyar barátságot és a közép-európai országok együttműködésének fontosságát is hangsúlyozta.

PécsAktuálisPTE Donald TuskEurópai Tanács