2024.03.29, Péntek

Baranya megyei diákok nyerő vállalkozási ötleteit díjazták

Baranya Megyei Kormányhivatal

2017.12.13. 20:21

A Baranya Megyei Kormányhivatal – a TOP-5.1.1-15-BA1-2016-00001 „Foglalkoztatási Szövetkezés Baranya felzárkózásáért 2020” elnevezésű uniós projekt keretében – vállalkozástervezési vetélkedőt hirdetett a szakképzéssel foglalkozó, középfokú oktatási intézményekben szakmai végzettséget szerző fiatalok részére.

A diákoktól beérkezett üzleti tervek alapján a Kormányhivatal foglalkoztatási szakemberei választották ki a legjobb öt vállalkozási ötletet bemutató csapatot, mely lehetőséget kapott arra, hogy pályamunkáját Baranya megye jelentős gazdasági szereplőit képviselő, szakértői zsűri előtt személyesen is ismertesse. A zsűri tagjai a prezentációkat követően kérdéseket, tanácsokat, javaslatokat fogalmaztak meg a vállalkozás esetleges sikeres megvalósítása érdekében a fiataloknak, és az elhangzottak alapján alakították ki a végső sorrendet.

A legjobb pályamunkát a Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának háromfős csapata készítette. A diákok egy speciális, kifejezetten a fiatalokat, a családokat, illetve a Pécsre érkező turistákat célzó, okos eszközökre tervezett applikációval kiegészített, kalandos városfelfedezési program ötletét dolgozták ki és mutatták be.

A fiataloknak dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott és Csizi Péter országgyűlési képviselő is gratulált. A győztes csapat tagjai a sikeres ötletért egy-egy tabletet kaptak jutalmul, de valamennyi diák és felkészítő tanár értékes nyereményekkel és sok hasznos tanáccsal gazdagodott.

A legjobb pályázatot benyújtott öt csapat:

  • 1. helyezett
    Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
    Grácsik Evelin, Simon Marcell, Ulrich Tamás
    Felkészítő tanár: Orbánné Karaszi Georgina
  • 2. helyezett
    Pécsi SZC II. Béla Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
    Osztafin Gábor, Osztafin Mónika, Veres Attila
    Felkészítő tanár: Csóti Erika
  • 3. helyezett
    Pécsi SZC Simonyi Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
    Bősz Ráhel, Garami Bianka, Juhász Enikő
    Felkészítő tanár: Illésné Kincse Valéria
  • 4. helyezett
    Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
    Márkus Mária, Németh Krisztián, Tóth Emőke
    Felkészítő tanár: Bakonyváriné Kurdi Éva
  • 5. helyezett
    Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
    Tolnai Gréta, Grósz Henrietta, Öhlmüller Anna
    Felkészítő tanár: Bakonyváriné Kurdi Éva

Zsűritagok:

  • Győrffy Zoltán üzletágvezető, Kikelet Étterem és Kávézó
  • Halmi Csaba ügyvezető igazgató, Gienger Hungária Épületgépészeti Kft.
  • Hirth Ferenc ügyvezető igazgató, Kontakt-Elektro Kft.
  • Tanó Mónika egyéni vállalkozó, a Handmade by TanóMóni alapítója
  • dr. Tigelmann Éva, a Baranya Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási Foglalkoztatási Főosztályának vezetője

Támogatók:

  • Baranya Megyei Védelmi Bizottság
  • Új Dunántúli Napló

 

Galéria

PécsAktuálisdiákokBaranya Megyei Kormányhivatalvállalkozási ötletekdíjazásüzleti terv