2024.03.28, Csütörtök

Hat településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap

MTI

2018.04.06. 18:00

Hat településen tartanak időközi önkormányzati választást a parlamenti választással egy időben, vasárnap.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Laskodon azért lesz időközi polgármester-választás, mert a települést eddig irányító Vargáné Kiss Katalin (független) tavaly december 11-én lemondott posztjáról. A polgármesteri székért hárman indulnak, Jakab Zoltán és Mihók Tibor függetlenként, míg Pallay Ferenc a Fidesz-KDNP színeiben. A névjegyzékben több mint nyolcszáz választópolgár szerepel.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csobajon szintén polgármestert választanak, miután a település addigi vezetője, Szögi Imre lemondott és nyugállományba vonult. A polgármesteri posztért négy független jelölt indul: Géczi Viktor, Ivanics Imre András, Poczkodi László, valamint Szarka Renáta. A választói névjegyzékben mintegy félezren szerepelnek.

A szintén Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejőbábán a korábbi polgármester halála miatt kellett időközi választást kiírni, Juhász Barnabás tavaly decemberben hunyt el. A választáson hét jelölt indul: Birinyi János, Dudás Ferenc, Kása Márton, Kovács István, Kovács Katalin, Miklósi Ádám és Tóth László, valamennyien függetlenek. A településen 1235-en jogosultak szavazatuk leadására.

A Baranya megyei Sárokon két önkormányzati képviselőt választanak vasárnap. Az időközi voksolást azért kellett kiírni, mert két képviselő korábbi lemondása miatt a törvényes működéshez szükséges létszám alá, három főre csökkent a mintegy 130 fős község képviselő-testülete, de az emiatt korábban január elejére kiírt választás elegendő számú jelölt hiányában elmaradt. A vasárnap megismétlendő voksoláson két független aspiráns, Mihályfai Józsefné és Kovács László pályázik a két testületi helyre. A független polgármester által vezetett Sárok választói névjegyzékében 112-en szerepelnek.

A Pest megyei Pécel 1-es számú egyéni választókerületében egyéni választókerületi képviselőt választanak, mert Zsadányi János Zsolt tavaly december 13-án lemondott tisztségéről. A képviselői tisztségért öt jelölt indul: Halász Antal György és Jankó Alexandra független jelöltként, Kazinczy Tamás az Összefogás 2119 Egyesület, Kocsis Ferenc a Jobbik Magyarországért Mozgalom és Somogyvári Jenő a Demokratikus Koalíció színeiben. A választói névjegyzékben 1707 választásra jogosult szerepel.

Vasárnap Komáromban a 2-es számú egyéni választókerületben is időközi képviselőválasztást tartanak, mert a korábbi képviselő, Sárai János (Fidesz-KNDP) betegség miatt 2017. december 31-én lemondott tisztségéről. A képviselői helyért hárman indultak: Kirizs Attila függetlenként, Kreft-Horváth Lóránd a Fidesz-KDNP pártszövetség jelöltjeként (ő jelenleg társadalmi megbízatású alpolgármester, és nem tagja a képviselő-testületnek), valamint Somogyi Csilla, a Jobbik jelöltje. A választókerületben mintegy kétezer választó jogosult szavazni.

AktuálisIdőközi önkormányzati választásSárokparlamenti választásvoksolás