2024.03.28, Csütörtök

Újabb turisztikai fejlesztések kezdődnek a Zselicben

MTI

2018.03.13. 16:10

Megújul nyárra a hajmási Csepegő-kőhöz vezető lépcsőrendszer és utat jelölnek ki a kaposgyarmati mésztufa-hasadékhoz, a fejlesztések a Zselic értékeinek bemutatását, az idegenforgalom növelését szolgálják.

A Zselicben karitatív táborok szervezésével évente több mint háromszáz gyermeknek kulturált kikapcsolódást biztosító szervezet képviselője elmondta: a projekt folytatása annak a kezdeményezésnek, amellyel a térségben tavaly 27 kilométer hosszú, Gálosfa, Kaposgyarmat, Hajmás, Gödre községet, a tiszta vízéről, cseppköveiről híres Csepegő-követ, és több nevezetességet is érintő, a térképen szívet formázó turistautat hoztak létre.

Kiemelte, hogy a tiszta vizéről, cseppköveiről és különleges növényeiről nevezetes csepegő-kő lépcsőjének rekonstrukciójához az állami erdészet, a Sefag Zrt. nyújt segítséget, a turistaútvonalak kijelölésében, fenntartásában, oktatást segítő táblák kihelyezésben számítanak civilek, önkormányzatok együttműködésére.

Balázs László, a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség elnöke a Csepegő-kő jelentőségét érzékeltetve rámutatott, hogy Somogyban kevés ilyen geológiai képződmény van, a nagyközönségnek való bemutatásukra régen is születtek tervek, elképzelések.

A Csepegő-kő védettséget élvez, a hely nagy tömegű látogatók fogadására nem alkalmas, gépkocsikkal nem is közelíthető meg, "némi népszerűsítés azonban nem árt neki" - mondta.

Gelencsér Attila, Kaposvár és térsége fideszes országgyűlési képviselője közölte, a turisztikai szolgáltatások igénybevétele ma már nem a gazdagok kiváltsága, az ágazat tömegek pihenését, szórakoztatását biztosítja, mert a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően egyre több embernek egyre több pénze van.

Emlékeztetett rá: az elmúlt négy év mindegyike rekordév volt a hazai turizmusban, amiben megítélése szerint szerepe van a szektorba áramló fejlesztési forrásoknak, az alulról jövő kezdeményezéseknek és annak is, hogy Magyarország a világ 15 legbiztonságosabb országa között van.

GazdaságZselicSefag Zrt.turisztikai fejlesztés