2024.03.28, Csütörtök
Jelentős közlekedésfejlesztési beruházások indulnak Szentesen és térségében
Illusztáció (Dernovics Tamás/magyarepitok.hu)

Jelentős közlekedésfejlesztési beruházások indulnak Szentesen és térségében

MTI

2021.02.19. 12:55

A beruházás része az 1926-ban épült Kurca-híd felújítása is, mely a szentesiek régi tervei között szerepelt.

Biztonságosabbá és gyorsabbá teszik a környéken élő családok közlekedését, és megkönnyítik a térség vállalkozóinak munkáját a Szentes térségében induló közlekedésfejlesztési beruházások - jelentette be Farkas Sándor a szerdai sajtótájékoztatón.

A térség országgyűlési képviselője elmondta, az 1926-ban épült Kurca-híd felújítása a szentesiek régi terve.

A kórház melletti híd korszerűsítésének tervezésére és a szükséges engedélyek megszerzésére 400 millió forint áll rendelkezésre. A híd felújításának, a kapcsolódó úthálózat kialakításának becsült költsége 3,5 milliárd forint. A kivitelezés 2022 második felében vagy 2023-ban kezdődhet meg.

 

Egy 23 kilométeres kerékpárút is a projekt része

Szintén elkezdődik a 451-es főút Kiskunfélegyháza és Szentes közötti szakasza felújításának előkészítése a korábban tervezetthez képest emelt műszaki tartalommal. A fejlesztés a Szentes-Kertvárosból kivezető, valamint a Csongrád határa és a Kiskunfélegyházi elkerülő út közötti részt érinti 42,5 kilométeren 11,5 tonnás tengelyterhelésre erősítik meg a burkolatot, 23 kilométer hosszan pedig a főúttal párhuzamos kerékpárút is épül.

451. számú főút Kiskunfélegyháza és Szentes közötti szakasza

A tervek elkészítésére és az engedélyek megszerzésére 1,2 milliárd forintot biztosít a kormány. A 27,5-28 milliárd forint becsült költségű beruházás kivitelezése 2023-ban kezdődhet.

 

Az új M5-ös csomópont tervei is folyamatban vannak

Az év végére elkészülnek az M5 autópályán, Csengelénél egy új csomópont tervei is. A községbe az elmúlt években azonban komoly teherforgalmat generáló vállalkozások települtek, emellett a fejlesztés megkönnyíti a Bács-Kiskun megye déli részén működő mezőgazdasági termelők piacra jutását is.

A tervek szerint az 1,1-1,2 milliárd forintos becsült költségű beruházás kivitelezése 2022 tavaszára elkészülhet.

Döntés született a Szentest Derekegyházon keresztül Orosházával összekötő 4405-ös, illetve 4406-os út problémás szakaszának felújításáról is. A burkolatot itt is 11,5 tonnás tengelyterhelésre erősítik meg, a kivitelezési szerződést várhatóan áprilisban kötik meg, a munkák jövő tavaszra fejeződnek be.

Helyi hírekkerékpárútútépítéshídfelújításSzentesM5-ös