2024.04.19, Péntek

A sokoldalú karmester hivatása áll az idei Zeneszüret fesztivál középpontjában, amelyre október 5. és 10. között a szervező Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. 22 helyszínen 35 programmal várja a komolyzene kedvelőit Pécsen.

Az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón Kreutz Péter, a fesztivál vezetője a programok közül kiemelte, hogy a Kodály-emlékévhez kapcsolódva a Magyar Állami Operaház zenekara, énekkara és szólistái adják elő október 7-én este a pécsi Széchenyi téren Háry János történetét.

A koncertek mellett flashmobok, kiállítások, tematikus séták és váratlan, különleges helyszíneken megszólaló zenekarok népesítik be a baranyai megyeszékhely tereit, utcáit. Kreutz Péter hangsúlyozta azt is, hogy az idei Zeneszüret kapcsolódik a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenyhez. A megmérettetés részleteiről csütörtökön fővárosi sajtótájékoztatón számolnak be a szervezők.

Október 6-án a Zeneszüret ünnepélyes fesztiválnyitóján a Budapesti Fesztiválzenekar Alina Pogosztkina hegedűművész közreműködésével és Marin Alsop vezényletével Sibelius hegedűversenyét és Sosztakovics 7. szimfóniáját hozza el a pécsi közönségnek - ismertette a programot Kreutz Péter megjegyezve, hogy a koncert egyben a Filharmónia Mesterbérlet sorozatának nyitóhangversenye is.

A táncoló karmester című előadáson másnap Pirók Zsófia és Lippai Andrea táncművész "a mozdulat varázsából hoz létre új élményt" - olvasható az MTI-nek eljuttatott írásos összegzésben.

A Zeneszüret másik rendkívüli produkciójának nevezte Kreutz Péter a pécsi Angster-orgonagyár alapításának 150 éves évfordulóját ünneplő október 8-i orgonanapot. Annak keretében Szamosi Szabolcs orgonaművész és a Pécsi Művészeti Symphonic Band koncertje mellett orgonaséta és orgonagyár-látogatás részesei lehetnek az érdeklődők - tette hozzá.

A fesztiváligazgató beszámolt arról is, hogy az MTVA archívumából digitalizált, az orgonagyár történetét bemutató filmet is bemutatnak az Apollo moziban, amely a fesztivál teljes ideje alatt Zeneszüret-filmklubnak is helyet biztosít. A fesztivál záróhangversenyén Szulák Andrea lesz a Győri Filharmonikus Zenekar partnere a pécsi Kodály Központban; az esten Silló István vezényel.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az eseményen közölte: Filharmónia képes arra, hogy évről évre növelje a koncertlátogatók számát. 2009 és 2016 között a komolyzenei koncertekre jegyet váltó hallgatók száma több mint 30 százalékkal nőtt - mondta el a KSH adataira hivatkozva.

Hoppál Péter egyúttal méltatta a Filharmóniának a kortárs szerzők műveinek bemutatásában játszott "bátor, missziós" szerepét is.

A Filharmónia induló őszi pécsi évadáról azt írták: Dmitrij Kitajenko és Lilya Zilberstein személyében világsztárok érkeznek Pécsre november 11-én. Február 15-én először csendül fel a baranyai megyeszékhelyen Richard Strauss Alpesi szimfóniája a Budapesti Fesztiválzenekart előadásában; az együttest Marek Janowski dirigálja.

Az Angster-bérlet október 24-i hangversenyén Virágh András Gábor, a budapesti Szent István-bazilika orgonaművésze lép a közönség elé a pécsi székesegyházban. Az esten a Szent Efrém Férfikar, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium vegyeskarának és a székesegyház Mozart Kórusának közreműködésével Liszt Ferenc Angelus!, és Kodály Zoltán Missa Brevis című műveit adják elő.

A karácsonyi ünnepkör keretében, december 28-án Kovács Szilárd, a székesegyház orgonaművésze Fülep Máté Fischer Annie énekművésszel "varázsol áhítatot a bazilika monumentális falai közé". Kitértek arra is, hogy a Filharmónia Desszert elnevezésű koncertjein Lakner Tamás Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Pécsi Tudományegyetem professzora moderálja a játékos elemek segítségével a gyerekek nyelvére fordított komolyzenei produkciókat.

További információk a www.zeneszuret.hu oldalon találhatóak, a fesztiválra és bérletes eseményekre jegyek a Filharmónia Magyarország pécsi irodáiban és a www.jegymester.hu oldalon válhatóak.

 

Forrás: mti

PécsKultúrakoncertkiállításfesztiválkomolyzeneFilharmónia Magyarország2017 október