Kultúra

Kortárs ékszerkiállítás nyílik a pécsi Ezüstláz Ékszergalériában

2017.06.10

Holnaptól tizennyolc élvonalbeli kortárs ékszertervező művész mutatja be többségében formabontó, extravagáns alkotásait Pécsett, az Esemény utáni hajnal című tematikus kiállításán.

Két napon át tartó gyermekszínjátszás kezdődik Pécsett

2017.06.08

Idén 26-dik alkalommal gyűlnek össze Pécsett a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztiválon résztvevő színjátszó gyerekek, akik Magyarországról és a határon túlról, Felvidékről, Erdélyből, Muravidékről és a Vajdaságból érkeznek.

Az újjászületés évadát hirdette meg a Pécsi Balett

2017.06.07

Az újjászületés évadát hirdette meg a 2017/2018-as idényre a Pécsi Balett, amely január 1-jén önállósult a Pécsi Nemzeti Színháztól.

Ötödik alkalommal tér vissza a Pécs City Karnevál

2017.06.01

A szervezők szándéka szerint látványos jelmezes és sokszínű zenés forgataggá változtatja majd a baranyai megyeszékhely belvárosát a szeptember 16-án megrendezésre kerülő karnevál.

Szórakoztató produkciókkal vonzza közönségét a Pécsi Nyári Színház

2017.05.30

A produkciók között szerepel vígjáték, bohózat, illetve a L'art pour l'art Társulat estje is, melyek június 21. és augusztus 6. között lesznek láthatóak a baranyai megyeszékhelyen.

Új gasztrofesztivállal készül Mohács

2017.05.25

2017. július 22-én első alkalommal rendezi meg a Dunamenti Halfesztivált Mohácson a baranyai város német nemzetiségi önkormányzata.

Idén Pécsett a szerzetesség jegyében zajlik a Régészet Napja

2017.05.23

2017. május 26-án és 27-én a szerzetesség témáját körbejáró előadásokkal, tárlatvezetéssel és kirándulással kapcsolódik a pécsi Janus Pannonius Múzeum a Régészet napja országos rendezvénysorozathoz.

A vízen járók védőszentjére emlékeznek Mohácson

2017.05.16

2017. május 20-án és 21-én is színes kulturális programok várják a Mohácsra látogatókat: A Duna-parti város hajósai, halászai és az egykori vízimolnárok utódai máig ápolják Nepomuki Szent János legendáját és őrzik a kultuszához kapcsolódó hagyományokat.

Villányban nyitja meg új klubját a Fonó

2017.05.11

Tovább bővül a Fonó klubhálózata, melynek eredményeképpen Villányban is lehetőség adódik arra, hogy megmutathassa magát a hazai népzene színe-java.

Halász Judit lesz a POSZT idei díszvendége

2017.05.09

A seregszemle a versenyprogram 14 előadása mellett számos kísérőrendezvénnyel várja a közönséget június 8. és 17. között.

Plácido Domingo is fellép a róla elnevezett fesztiválon

2017.05.05

Idén június 22. és 25. között rendezik meg Pécsett a Plácido Domingo Classics nemzetközi fesztivált, melyen a világhírű spanyol tenor személyesen is fellép.

Majálisra hív a pécsi múzeum

2017.05.04

2017. május 13-án első alkalommal rendeznek múzeumi majálist a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Káptalan utcai kiállítóhelyein és azok udvaraiban. A szervezők mintegy harminc, elsősorban családi programra várják a résztvevőket.

Kossuth-díjas erdélyi szobrász alkotásaiból nyílt kiállítás Pécsett

2017.05.02

Szervátiusz Tibor szobrászművész mintegy harminc fából, kőből és fémből készült alkotását bemutató kamarakiállítás nyílt pénteken a Pécsi Református Kollégium aulájában.

Új oktatási programmal kedveltetné meg a zenét a Filharmónia

2017.04.28

A Filharmónia Magyarország Korunk Zenéje - Zene lábainknak! elnevezésű oktatási programja A mozgásművészet eszközeit használva hozza közelebb a komolyzenét a gyermekekhez.

Ismét megfűszerezik a pécsiek életét

2017.04.26

2017. május 4. és 7. között rendezik meg pécsi fűszerünnepet is magában foglaló Bor, Mámor, Pécs elnevezésű rendezvényt, melynek középpontjában a gasztronómia, az illatok és a zene áll.

Lakatolással vette kezdetét az idei POSZT

2017.06.09

2017. június 8-án megkezdődött a 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó.

A Pécsi Püspökség is csatlakozik az ünnepi könyvhét programsorozatához

2017.06.08

2017. június 8. és 12. között különleges tárlatvezetést szerveznek a KincsTár és a püspöki levéltár épületében, amelynek során könyv- és dokumentumritkaságokat mutatnak be az érdeklődőknek.

Negyvennél is több programot kínál a pécsi Sétatér Fesztivál

2017.06.02

A Zsolnay Örökségkezelő NKft. által szervezett ingyenes fesztiválról – amelyet június 8. és 18. között rendeznek – idén sem hiányozhatnak a kézműves kitelepülők, valamint a széles bor- és gasztrokínálat.

Újabb porcelánritkaságokkal bővült a pécsi Gyugyi-gyűjtemény

2017.05.31

Ezúttal tizennyolc különleges műtárggyal gyarapodott a Zsolnay-porcelánritkaságokból álló pécsi Gyugyi-gyűjtemény.

Ezreket várnak a Pünkösdi Nyitott Pincék rendezvénysorozatra

2017.05.28

Mintegy ötezer látogatót várnak a 23. Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék rendezvénysorozatra június 3-án és 4-én.

Ígéretes muzsikusnövendékek a Kodály Központ színpadán

2017.05.24

2017. június 7-én hét ígéretes muzsikusnövendék lép színpadra szólistaként a pécsi Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) Mesterek és tanítványaik elnevezésű tehetségtámogató programjának keretében.

Programokban bővelkedő lesz az idei mohácsi malomünnep

2017.05.19

Szent Miklós a keleti kereszténységben, az ortodox világban a hajósok, molnárok, vízen járók védőszentje. Az ő ünnepét tekinti „születésnapjának” a szerb gyökerekkel bíró mohácsi vízimalom. Minden évben május közepén, a mohácsi Nepomuki Szent János Ünnepséghez csatlakozva kerül megrendezésre a mohácsi malomünnep.

Ismét Orfűn mutatkoznak be a megye értékei

2017.05.13

2017. június 2. és 4. között immár második alkalommal rendezik meg a Kincses Baranya Fesztivált a Pécshez közeli Orfűn. A megye gazdag kulturális és gasztronómiai hagyományainak népszerűsítését célzó rendezvény harminc programot kínál.

Vincenzo Bellini utolsó operája látható a Kodályban

2017.05.10

2017. május 22-én Vincenzo Bellini A puritánok című utolsó operáját tűzi műsorra a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) a pécsi Kodály Központban.

Megérkeztek Pécsre a Van Gogh fénynyomatok

2017.05.06

Vincent van Gogh 1877 és 1890 közötti rajzaiból készült ötven heliogravűrből, azaz fénynyomatból nyílt kiállítás csütörtökön a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Vasváry-házában.

Pécsett is felcsendülnek a protestáns zene remekei

2017.05.05

A Filharmónia Magyarország újra megrendezi egyházzenei rendezvénysorozatát a reformáció 500. és a magyar reformátusság alapításának 450. évfordulójának tiszteletére. Június 2-án a világhírű New College Oxford Kórusa Pécsett a bazilikában szólaltatja meg Schütz, Bach, Taverner, Tallis és Byrd műveit.

Első alkalommal rendeznek nemzetközi filmfesztivált Komlón

2017.05.03

Hét Domb Filmfesztivál nevet viselő nemzetközi filmes seregszemlére szeptember 18. és 24. között kerül sor a baranyai városban.

Baranya ízei hódítanak a pécsi Zsolnay-negyedben

2017.04.28

Először rendeznek május elsején megyei gourmet pikniket a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben csaknem harminc neves baranyai vendéglátóegység, pincészet és termelő részvételével.

Megjelent a Pécsi Íróprogram második antológiája

2017.04.26

A 31xPécs címet viselő kötetben harmincegy külföldi szerző írásai olvashatóak.

Több nagyszínpadi bemutatót is tervez a Pécsi Nemzeti Színház

2017.04.24

A 2017/18-as évadban hat nagyszínpadi bemutatót tervez a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ), köztük Christopher Hampton romantikus színművét, a Veszedelmes viszonyokat és A muzsika hangja című musicalt is műsorra tűzik.