A Filharmónia Magyarország az ország legnagyobb komolyzenei koncertszervezője. Missziója, hogy a klasszikus zenét, az azzal járó kivételes élményt eljuttassa a különböző korosztályok életébe, legyen szó zenei nevelésről és ifjúsági koncertekről, világhírű zenekarok és szólisták színpadra állításáról, vagy tehetségkutatásról és -gondozásról, szemináriumokról és fesztiválokról. A Filharmónia Magyarország a Nemzetközi Zenei Versenyek Világszövetségének alapító tagja.

A VERSENY TÖRTÉNETE
Minden valószínűség szerint soha nem tudjuk már meg, hogyan is zongorázott Liszt Ferenc. A leírások arról tanúskodnak, hogy nem volt, aki nyomába érjen. Az biztos, Liszt egyénisége, zeneszerzői tudása, és egyedülálló technikája máig érezteti hatását. Nem véletlen, hogy a Zeneakadémia – a liszti talentumokkal rendelkező Dohnányi Ernő vezetésével – 1933-ban már megrendezte az első Liszt Ferenc Zongoraversenyt, amelyen Dohnányi növendéke, Fischer Annie diadalmaskodott. A hagyomány, amiként Liszt zsenije, azóta is kötelez, így a Liszt Ferenc Zongoraverseny a hazai és a nemzetközi zenei élet legrangosabb megmérettetései közé tartozik. 2026-ban újabb nyertes léphet a nagy elődök, Fischer Annie és Liszt Ferenc nyomdokába.

A VERSENY HELYSZÍNE
A Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny 2026. szeptember 15–20. között kerül megrendezésre Pécsett, Európa korábbi kulturális fővárosában és Magyarország egyik legfontosabb kulturális központjában, a Kodály Központban. A Kodály Központ Európa egyik legjobb akusztikájú koncertterme, ahol az elmúlt években számos nemzetközi és hazai művész, valamint világhírű szimfonikus zenekar lépett fel.

A Filharmónia Magyarország alapító tagja a Zenei Versenyek Világszövetségének (WFIMC) és az Alink – Argerich Foundation-nek.

"Ami széttört, azt összeillesztheted, és amikor megteszed, ne rejtsd el a törékenységet, mert a látszólagos törékenységből lesz a látható erő.”

A foglalkozás célja az önismeret, a feltöltődés, a mentális egészség ápolása. Sokan küzdünk szorongásokkal, félelmekkel és különböző láthatatlan nehézségekkel, melyekre jó egy kicsit más szemmel ránézni. A program során kapcsolódunk önmagunkhoz, egymáshoz és a műalkotásokhoz egy biztonságos, elfogadó, nyitott légkörben. Változatos művészetpedagógiai módszerekkel reflektálunk érzéseinkre; szavainkkal, testünkkel és rajzainkkal, festéssel. A kiállítás terében újraértelmezzük a tárgyakat interaktív módon, a részvételhez semmiféle művészeti előképzettség nem szükséges - írja a pecs.hu.

Időtartam: kb. 100 perc

Találkozó: a Zsolnay Negyed Látogatóközpontjában

Szervezők: Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.

Jegytípusok

• Teljes árú: 3500 Ft
• Felnőtt: 3500 Ft
• Diák: 1750 Ft
• Nyugdíjas: 1750 Ft

Szipál Márton fotókiállításra megváltott jegyek a Széchenyi téri Pécsi Galériába is érvényesek! 

Nem nagyon tudtam előre, mire számítsak. Verses est? Történetcsokor? Valamilyen ünnepies műsor a Költészet Napjára? Aztán pár perc után kiderült: egyik sem igazán. Vagy mindegyik egy kicsit.

A Pécsi Nemzeti Színház színpadán egymás után szólaltak meg Janus Pannonius, Weöres Sándor, Csorba Győző és Bertók László szövegei, de valahogy nem úgy, mint amikor „nagy költőket” szokás elővenni. Nem volt bennük távolság. Inkább olyan érzés volt, mintha valaki nagyon egyszerűen, minden sallang nélkül elkezdene beszélni arról, hogy milyen itt élni. A darabban a pécsi színjátszás aranygenerációját Sólyom Katalin, Füsti-Molnár Éva, Unger Pálma, Németh János és Stenczer Béla képviselik (miközben a dramaturg Bagossy László, a háttérben pedig Cseri László fotói tűnnek fel), a fiatalabb színészklasszisok közül pedig Vlasits Barbara, Illés Alexa, Bera Márk, Balaskó Bence, Juhász Bence és Kállai Gergely kaptak szerepet. Köles Ferenc nélkül pedig nem is lett volna darab a darab.

És közben valami egészen furcsa dolog történt: azon kaptam magam a nézőtéren ülve, hogy nem is figyelek „előadásként” rá. Inkább beugrott egy utca, egy hang, egy-egy teljesen hétköznapi emlék. Valami, amit nem is biztos, hogy amúgy fontosnak tartok vagy már annyira megszoktam, hogy magamtól észre sem venném – mégis ott van bennem.

Volt egy-két jelenet, ahol konkrétan azon tűnődtem: vajon csak én ismertem magamra, vagy ezt most bárki más is érezheti a nézőtéren? Vajon ez mindannyiunknak ennyire ismerős? És szerintem pont ez az, amitől működött az egész. Hogy nem egy „Pécs-képet” mutatott, hanem sok apró, személyes Pécset.

Alapi Tóth Zoltán rendezése nem akart mindenáron nagyot mondani. Egyáltalán nem volt túltolva és inkább hagyta, hogy a szöveg és a hangulat dolgozzon. Ettől került egyébként sokkal közelebb az egész előadás a nézőkhöz.

A zene is ilyen volt. Nem külön számként működött, hanem rövid dallamokként, néhol inkább mint háttérzaj, amit amúgy is hallasz a városban: harang, valami dallamfoszlány, egy ismerős ritmus. Nem is mindig tudtad pontosan, honnan jön, de mégis mindig hozzáadott valamit.

A darab erőssége, hogy miközben a néző az előadás végére nem kap egy nagy szájbarágós filozófiai magyarázatot arra, hogy „miért van Pécs”, vagy hogy miért lesz még 500 év múlva is, de furcsa módon ez nem is hiányzik, mert minden néző érti, hogy leginkább azért fog élni a város, mert egy kicsit mindannyian hozzátesszük a saját részünket. Akkor is, ha észre sem vesszük a hétköznapokban.

És lehet, hogy ez így jobban hangzik, mint bármilyen nagy megfejtés.

A trikolór a reformkorban vált általánosan ismert nemzeti jelképpé, majd 1848-tól a történelmi korszakok változásával, valamint használatának egyre szélesebb körűvé válásával folyamatosan új jelentésekkel gazdagodott.

A Janus Pannonius Múzeum több gyűjteményi osztályának anyagából, ill. kifejezetten a tárlatra gyűjtött, kölcsönzött tárgyakból válogatott kiállítás azt mutatja be, miként találkozhattak a különböző korok emberei a nemzeti színeinkkel.

A látogatók megismerhetik, miképpen jelent meg a trikolór a férfiakhoz, nőkhöz és gyermekekhez köthető tárgyakon, hogyan vált egyes viseletek sajátos díszítésévé, milyen szerep jutott neki az 1948–1989 közötti időszakban, és miként tűnt fel és tűnik fel egészen napjainkig a sportban és a gasztronómiában. A tárlaton egyaránt láthatók trikolórral díszített kézműves és gyári termékek, ill. olyan művészetileg értékes és értéktelen alkotások is, melyeken szintén feltűnik a piros-fehér-zöld.   

A rendezvényen a Trikolór fotópályázat kiválasztott képeit is megtekinthetjük.

*

A TRIKOLÓR-TÖRTÉNELEM – Kortalan hazafiságunk kincsei és kacatjai című néprajzi, kultúr- és művészettörténeti kiállítást rendezte: Bálizs Beáta PhD.

Az időszaki tárlat megvalósulását Bálizs Beáta muzeológus NKFIH által támogatott kutatási pályázata (OTKA PD 2022 148865) tette lehetővé.

A megnyitón Péterffy Attila, Pécs polgármestere hangsúlyozta, hogy egy olyan művész alkotásai leltek otthona Pécsett, akinek öröksége messze túlmutat a képzőművészet határain. Akinek művészete olyan vizuális gondolkodást teremtett, amely ma is jelen van az építészetben, a formatervezésben, a digitális kultúrában, sőt, mindennapi vizuális környezetünkben is. Amit ő megjósolt, az ma már lüktető, dinamikus világunk egyik alapélménye. Nem véletlen a jubileumi év szlogenje sem: „A jövő művészete fél évszázada velünk.” Ez egy vállalás. Vállalás arra is, hogy ezt az örökséget élővé tesszük, és beengedjük a város tereibe is. Az emlékév sokszínű kínálata is ezen elvek mentén, és széles körű városi összefogással zajlik.

Bertók Gábor, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója személyes, iskoláskori Vasarely emlékeit is megosztotta a megjelentekkel, majd a megújításra rákanyarodva köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a sikeréhez – a múzeumi munkatársaknak, városi cégeknek, a PTE Művészeti Karának és a Pécsi Ágazati Képzőközpont festőcsapatának.

Az ünnepségen jelen volt Vasarely unokája, Pierre Vasarely, az Aix-en-Provence-i Vasarely Alapítvány elnöke, a jubileumi év védnöke is. Beszédében megköszönte az egyetem, a városvezetés és a múzeum együttműködését, majd kiemelte az emlékév részeként Aix-en-Provence és Pécs közös programjainak jelentőségét. Úgy fogalmazott: külön öröm számára, hogy a két testvérvárost Vasarely művészete immár 15 éve ilyen szorosan fonja össze. Különleges pillanat volt, hogy a beszédet Sarkadi Eszter tolmácsolta – aki 50 évvel ezelőtt is a Vasarely család kísérője volt, s aki aktív korában maga is részt vett Pécs és Baranya helyi értékeinek – közte a képzőművészetek – menedzselésében, népszerűsítésében.

A tárlat kurátora, Getto Katalin muzeológus szintén személyes emlékekkel kezdett: kislányként ő is jelen volt az eredeti megnyitón, most pedig ő formálhatta újjá a város nemzetközi jelentőségű húzótárlatát – friss szemlélettel, de az örökséghez hűen. Az egyik jelentős változás, hogy a mester akaratának megfelelően ismét láthatóvá váltak az általa adományozott, a munkásságához kapcsolódó elődök és kortársak műveiből álló nemzetközi gyűjtemény kiemelkedő darabjai. Ezek nem külön blokkban jelennek meg, hanem a saját alkotásai közé integrálva, azoknak kontextust adva. A kiállításban több olyan mű is szerepel, amelyet az elmúlt 50 év során még sohasem láthattak a nézők: a művész kései korszakában keletkezett VI-VA album majdnem egy négyzetméteres szitanyomatai például a restaurálást követően első alkalommal kerültek falra a mappából, amelyben eddig pihentek.

A földszinten ezentúl Vasarely S.P.A.C.E. néven interaktív múzeumpedagógiai tér is várja az alkotó kedvű látogatókat, akár gyerekes családokat (S.P.A.C.E. — Szemlélj, Próbálj, Alkoss, Csináld, Élvezd), akik ott önállóan is beléphetnek Vasarely játékos univerzumába.

Az újranyitást a Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskola zenei etűdjei színesítették.

Hiszen ki másra számíthatna, amikor a kollégák közül egyesek nem értek rá, mások megsértődtek, a maradék pedig egyszerűen megunta, hogy nem hagyja őket szóhoz jutni? Így hát Endre úgy döntött: ha már mindenki más kiesett, akkor ideje végre átadnia a stafétát… önmagának.

Amit évek óta csak ígérgetett, az most végrevalóra válik: egy 90 perces, pörgős, önironikus, egyszemélyes kavalkád, amelyben a főszereplő, a játszótárs, a dramaturg, a konferanszié, a rendező és a külön köszönet címzettje is ugyanaz a személy.

Főszerepben: Beleznay Endre

Játszótársak: Beleznay Endre & Beleznay Endre

Szöveg: Beleznay Endre

Dramaturg: Beleznay Endre

Konferál: Beleznay Endre

Rendezte: Beleznay Endre

Külön köszönet: Beleznay Endrének, aki nélkül ez az este egész biztosan létrejönne – csak sokkal unalmasabban.

Időpont: 2026.04.22. 19:00

Helyszín: E78 | Koncertterem

Időtartam: 90 perc – ennyi idő alatt Endre még magát is képes meglepni.

Samuele Sorana – gitár

Patrick Joray – szaxofon

Tobias Melcher – basszusgitár

Juhász Márton – dob

Időpont: 2026.04.16. 20:00

Helyszín: E78 | Koncertterem

Helyszín: E78 | Koncertterem

Vendég: ÁBI

Rendkívül sokszínű diszkográfiáját minden egyes koncerten egyedülálló show-élmény és páratlan zeneiség képezi le. Innovatív nyelvi, zenei és produkciós megoldásai – legutóbbi lemezét, a Gadara-t, a Müa nagytermébe épített hegy csúcsán állva mutatta be – újra és újra tágabbra nyitják a hazai előadóművészet horizontját - írja az E78.hu.

A hazai zenei élet kiemelkedő figuráiból – Klausz Ádi, Kálmán András, Varga Dani, Doór Matyi, Aminon és Indigo – álló zenekara 2025 nyarán tovább bővült: a Sziget Revolut színpadán bemutatott Big Band felállás éteri hangzásának megteremtésében három londoni vokalista alkotta kórus mellett Raphael Wressnig osztrák Hammond fenomén is közreműködött. A Live Band hazánk egyik legszínvonalasabb zenei produkciójaként számtalanszor bizonyította már, hogy a neves hazai fesztiválokra és legnagyobb hazai színpadokra is bevonzza, majd odaragasztja a publikumot.

Co Lee 2023-ban nagy sikerrel debütált első magyar nyelvű debüt lemeze, a Cirque de L\'Homme, amelyen olyan előadók működnek közre, mint Beton.Hofi, Kolibri vagy gyuris rögtön aranylemez lett. Ezt követte 2024 tavaszán a Doór Matyival közösen írt PROGRAM’,  A szintén  Blaize-el közösen jegyzett, harmadik magyar nyelvű nagylemeze, a La Promenade 2024 szeptemberében jelent meg, széleskörű kritikai elismerést váltva ki, szintén hamar elérte az aranylemez státuszt. A lemez és az egyedülálló koncert-show elővételben teltházas dupla lemezbemutató mellett debütált az Akvárium nagytermében. 2025-ben a La Promenade elnyerte a Fonogram – Magyar Zenei Díjat az év hazai rap/hip-hop albuma vagy hangfelvétele kategóriában. Emellett a WMMD Digitális Zenei Díj \"Release Strategy Best Practice\" elismerését is elnyerte.

Jelenleg az Air című angol nyelvű lo-fi hip-hop lemezének magyar nyelvű folytatásán dolgozik, amely előre láthatólag 2026 tavaszán érkezik.

ÁBI 

Ábi szövegcentrikus zenékkel az alternatív rap műfaján belül és kívül kísérletezik. A Wavy művészeti kollektíva tagjaként alkot lassan már két éve, és egyik fő célja meghaladni a hiphopban bevett topikokat, ezzel egy mélyebb réteget is felfejtve.

A meghívás különleges megtiszteltetés intézményünk és társulatunk számára, hiszen a magyar színházi élet egyik legfontosabb színpadán mutathatjuk be produkciónkat. A budapesti vendégjáték nemcsak az előadás sikerének visszaigazolása, hanem a Pécsi Nemzeti Színház művészi munkájának országos elismerése is.

A király beszéde bemutatója óta a pécsi közönség egyik kedvenc előadása, amely minden alkalommal telt ház előtt kerül színre. A produkció érzékenyen és nagy színészi erővel mutatja be VI. György király történetét, az emberi kitartás, a bizalom és a barátság erejét.

A VISZEM program célja, hogy a vidéki színházak kiemelkedő előadásai a fővárosban is bemutatkozhassanak. A Pécsi Nemzeti Színház számára ezért különösen nagy öröm és büszkeség, hogy társulatunk munkája ebben a rangos programsorozatban is helyet kapott.

A vendégjáték egyúttal fontos jelzés arra is, hogy a pécsi társulat magas színvonalú művészi teljesítménye országos figyelmet érdemel. A Pécsi Nemzeti Színház számára mindig különleges alkalom, amikor a város kulturális értékeit és művészeit a főváros közönsége előtt is bemutathatja.

A társulat nagy várakozással készül a budapesti fellépésre, és bízunk benne, hogy A király beszéde a Nemzeti Színház közönsége számára is emlékezetes színházi élményt nyújt majd.

Az előadásról bővebben

Jegyvásárlás ITT

A Classy trio tagjai évtizedek óta együtt muzsikálnak a pécsi Pannon Filharmonikusok szimfonikus zenekarban.
Az együttes létrejöttében nagy szerepe volt a koronavírus-járványnak. Amikor egyik napról a másikra korlátozták a nagyobb csoportok összejövetelét, mindannyiukban keletkezett egy űr,egyfajta elveszettség érzés, hisz az együttmuzsikálást nem lehet „home office” megoldani. Ebből a kellemetlen helyzetből próbáltak „menekülni",ckisebb formációban összejönni.  Igazi örömzenélés lett az eredménye. A Classy trio azóta Magyarország számos városában fellépett (Baja, Dunaújváros, Balatonfüred,  Szentlőrinc , Pécs stb.).
Céljuk a repertoár bővítése, a szép, harmonikus zene népszerűsítése, hogy az élő muzsika élvezetét minél szélesebb körbe eljuttassák.

Tagok:
Codeluppi-Szabó Gabriella – fuvola
Hozbor Éva – fagott
Sóvári Zsuzsanna – fuvola

Műsor:
Joseph Haydn: C-dúr, Londoni trió
Friedrich Kuhlau: Koncertduó két fuvolára
Tatiana Sztankovics: Az ősz dala
Herman Beeftink: Madarak

Időpont és helyszín:
2026. április 25. (szombat) 17:00
JPM Csontváry Múzeum (Pécs, Janus Pannonius utca 11.)

Belépődíj: 3500 Ft
Jegyet online vehetünk: hamarosan.

Javasoljuk, hogy a koncert előtt érkezzenek korábban, hogy legyen idejük elmélyülni a festmények világában. Így az alkotások inspiráló közegéből merítve hallgathatják végig a koncertet.

„Anarchista vagyok, abból az államrendre nem veszedelmes fajtából, amely nem öl királyokat, de az egyént tartja a világ központjának.

Homo esztétikusz vagyok, aki nem ismer jót és rosszat, csak szépet és rútat, aki nem áll sem jobboldalon a bégető fehér bárányok közt, sem baloldalon az ordító fekete farkasok közt. Az a magasztos és dicső gerinctelen, aki vasgerinccel vállalja gerinctelenségét, hogy biztosíthassa szabadságát, függetlenségét és szeszélyét.

Az elefántcsonttorony még mindig emberibb és tisztább hely, mint egy pártiroda. Az embereket igazán csak a magánügyek érdeklik. A közügy, hogy milyen sínpárokat fektessünk le, végeredményben sok ember kis magánügye. De egy lélek magánügye, a költészet csodája folytán, sok ember nagy közügyévé nemesedik. A közügy a mű!” | Kosztolányi Dezső

Rendező: Deák Krisztina

Szervezők

Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.

Több mint jazz: A 90-es évek popkultúrája találkozik a barokk zenével

 Cécile McLorin Salvant nem ismer határokat. A haiti és francia gyökerekkel rendelkező, Miamiban nevelkedett művész pályafutása a 2010-es Thelonious Monk verseny megnyerésével indult, de mára túlnőtt a műfaji kereteken. A MacArthur-ösztöndíjas, háromszoros Grammy-díjas énekesnő legújabb, 2025-ben megjelent nyolcadik nagylemeze, az Oh Snap egy rendkívül személyes és provokatív zenei utazás - írja a kodalykozpont.hu.

A koncerten megelevenedik a 90-es évek Miami-életérzése: a művésznő bátran gyúrja egybe a gyerekkorát meghatározó fiúbandák popslágereit, a grunge nyers erejét, a francia barokk precizitását és a kortárs elektronika lüktetését a hamisíthatatlan jazz-improvizációval.

 Cécile McLorin Salvant egy korábbi nyilatkozatában hangsúlyozta: számára az éneklés nem öncélú virtuozitás, hanem történetmesélés, amellyel olyan mélységeket és formákat érint, amilyeneket előtte kevesen mertek a jazz színpadán.

 Az extravagáns énekesnő saját maga tervezi koncertruháit és gyakran saját rajzaival illusztrálja albumait is. Karizmatikus stílusikon, aki nemcsak jól énekel, hanem megjelenésével is diktál. Salvant az a ritka előadó, aki egyszerre nyerte el a szakma legmagasabb elismeréseit és a fiatalabb közönség rajongását. Tehetséges, kreatív, vagány, egyszóval a jazz „it-girl”-je.

Ez lesz Salvant első pécsi fellépése, amely kivételes lehetőség a hazai közönség számára, hogy élőben tapasztalja meg a művésznő legendás improvizatív hangját és zenei sokszínűségét, ráadásul mindezt a világhírű akusztikájú Kodály Központban. Az énekesnőt világszínvonalú zenészekből álló kvartettje kíséri, garantálva a virtuozitást és a zenei mélységet.

Esemény információk:

• Időpont: 2026. május 18. 19:00
• Helyszín: Pécs, Kodály Központ, Hangversenyterem

Jegy és részletek: https://www.kodalykozpont.hu/programok/cecile-mclorin-salvant

"Színész vagyok, elsősorban filmszínészként ismernek. De a gyökereim mélyen a színházhoz kötnek. 1977 és 2003 között a The Wooster Group társulat tagja voltam, akikkel saját előadásokat hoztunk létre és játszottunk a New York-i Performing Garage-ben, és turnéztunk is, szerte a világon. Dolgoztam Richard Foremannel, Robert Wilsonnal és Romeo Castelluccival is. Jelenleg a Velencei Színházi Biennále művészeti igazgatója vagyok. Ez a pozíció, a világban zajló események, valamint a vágyam, hogy visszatérjek a színházi munkához, megerősítették bennem a hitet a színház egyedülálló, pozitív erejében és fontosságában.

A The Wooster Groupnál töltött időm szerény kezdetén gyakran nagyon kevés nézőnk volt. Az volt a szabály: ha több a színész, mint a néző, lemondhatjuk az előadást. De sosem tettük. Több társulati tagunk nem is volt képzett színész; különböző szakmai hátterekből jöttek, hogy együtt csináljanak színházat - így a „show must go on” nem feltétlenül volt a jelszavunk, mégis kötelességünknek éreztük, hogy találkozzunk a közönséggel.

Gyakran úgy volt, hogy napközben próbáltunk, este pedig közönség előtt megmutattuk a félkész produkciót. Előfordult, hogy évekig dolgoztunk egy előadáson, közben pedig korábbi turnéink bevételeiből tartottuk fenn magunkat. Évekig dolgozni egy-egy darabon számomra sokszor fárasztó volt, a próbák megterheltek, de ezek a fázisbemutatók mindig izgalmasak maradtak – még akkor is, ha a közönség szerény létszáma lesújtó ítéletet mondott a munkánk érdekességéről. Mégis ez ébresztett rá arra, hogy a tanúként jelenlévő közönség ad a színháznak értelmet és életet.

Ahogy a szerencsejátékterem felirata mondja: „JELEN KELL LENNED, HOGY NYERJ.” A valós időben, közösen átélt alkotás – lehet, hogy előre komponált és megtervezett, de estéről-estére mégis más – ez a színház nyilvánvaló ereje. Társadalmi és politikai értelemben a színház soha nem volt ennyire fontos és létfontosságú önmagunk és a világ megértésében.

A nyilvánvaló problémát az új technológiák és a közösségi hálók jelentik, amik kapcsolatot ígértek, de látszólag inkább elszigetelték az embereket egymástól. Én is naponta használom a számítógépet, még ha nem is vagyok fent a közösségi hálón; rákerestem már magamra színészként, és a mesterséges intelligenciához is fordultam információért. De vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne ismerjük fel azt, hogy az eszközökkel való kapcsolatunk fenyegetés az emberi kapcsolatainkra. Bár bizonyos technológiák jól szolgálhatnak minket, az a probléma, hogy nem tudjuk, ki van a kommunikációs kör másik végén, nagyon mélyen hat, és hozzájárul az igazság és a valóság válságához. Habár az internet képes kérdéseket felvetni, nagyon ritkán ragadja meg azt a csodát, amit a színház tud csak létrehozni. Olyan csodát, ami figyelemből, részvételből és a jelenlévők spontán kialakuló közösségéből születik egy olyan körben, ahol az emberek cselekszenek és válaszolnak egymásnak.

Színészként és színházi emberként továbbra is hiszek a színház erejében. Egy olyan világban, amely egyre megosztottabbnak, kontrollálóbbnak és erőszakosabbnak tűnik, a mi feladatunk az, hogy elkerüljük a színház leértékelődését: ne csak egy kereskedelmi vállalkozás legyen, ami figyelemelterelő szórakoztatásra épül, és ne is csak a hagyományok száraz, intézményes őrzője, inkább erősítsük azt a képességét, hogy embereket, közösségeket, kultúrákat kapcsoljon össze – és mindenekelőtt, hogy kérdéseket tegyen fel arról, merre tartunk...

A jó színház rákérdez a megszokott gondolkodási mintáinkra, és ösztönöz, hogy elképzeljük, mire vágyunk igazán. Társas lények vagyunk, biológiailag a kapcsolódásra teremtve. Minden érzékszervünk egy lehetőség a kapcsolódásra és ezeken keresztül válik egyre világosabbá, hogy kik is vagyunk. A színház mint összművészeti forma a történetmesélésen, a látványon, a nyelven, a mozgáson, a téren keresztül képes megmutatni nekünk, milyen volt, milyen most és milyen lehetne a világunk."

Willem Dafoe

Magyar fordítás: Németh Nikolett

Áprilisban új fejezet nyílik Pécsi Nemzeti Színház történetében: először rendezik meg az I. Pécsi Musical Fesztivált április 8. és 11. között. A kezdeményezés négy napon át tölti meg zenével, ismert dallamokkal és látványos előadásokkal a Pécsi Nemzeti Színházat – és kilépve annak falai közül, a Színház teret is.

Amint a Pécsi Nemzeti Színház oldalán olvasható: az I. Pécsi Musical Fesztivál eddig a városban még nem hallott produkciókat kínál, s a szervezők célja, hogy friss színt vigyen a térség kulturális palettájára. Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója szerint egy több évre visszamenő terv érett be mostanra.

Régi vágy, hogy szervezhessünk egy különleges fesztivált a nézők számára, amelyre máshol még nem került sor az országban – fogalmazott. Mint mondja, a megvalósításhoz nemcsak koncepció, hanem technikai fejlődés is kellett: többek között a színpad- és hangtechnika bővítése tette lehetővé, hogy megrendezzék.

A négy nap során a Nagyszínházban esténként egy-egy különböző előadás várja a közönséget, míg délutánonként a Színház tér válik a fesztivál középpontjává, ahol ingyenesen lesznek hallhatók a különböző produkciók. 

Fesztiválhangulat a Pécsi Nemzeti Színház szervezésében

A célunk, hogy fesztiválhangulatot varázsoljunk a Színház térre – mondta Lipics Zsolt. A délutáni, díjmentesen látogatható koncertek során musical slágerek hangzanak majd el, helyi énekstúdiók növendékei, fiatal, feltörekvő tehetségek és a színház művészei közreműködésével. 
A fellépők között sztárvendégek is lesznek, bár nevüket egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Ez lesz a mi meglepetésünk a nagyérdemű számára– tette hozzá a direktor.

A koncepció nem teljesen előzmények nélküli: az erkélykoncertek és az adventi fellépések már korábban is bizonyították, hogy mutatkozik igény a nyitottabb, közösségi élményekre. A fesztivál ezt a vonalat viszi tovább, tudatosan kilépve a színház falai közül.

Szeretnénk ingyenes programokkal is megszólítani a pécsi közönséget, akár azokat is, akik eddig kevésbé jártak színházba– mondta az igazgató.
A fesztivál kínálatának összeállításánál a szervezők nem ragaszkodtak mereven a klasszikus musical-repertoárhoz. Az előadások között szerepel musical slágerekre épülő est, az Edda dalaira épülő produkció, valamint a Barbra Streisand életét idéző műsor is, de helyet kap egy különleges, világzenei ihletésű előadás, az Ősapáink útján is.

Alapvetően a musical a fő csapásirány, de kikacsintunk a műfajból, hogy még színesebb legyen a paletta– magyarázta Lipics.

A fesztivál egyik izgalmas eleme a Musical Klub, amely nem hagyományos előadásként, hanem beszélgetős, zenés estként érkezik – ehhez hasonlót már tavaly is szervezett a teátrum. A közreműködők között olyan ismert nevek szerepelnek, mint Kocsák Tibor, Janza Kata vagy Földes Tamás, mellettük pedig a pécsi színészek és fiatal tehetségek is hallhatók lesznek.

A tervek szerint a következő években is szeretnék a programot megismételni, akár bővített formában. 

Ezek az előadások így, ebben a formában egyszer lesznek láthatók Pécsen. Igen színvonalas produkciókról van szó, amelyeket hallván biztosan nem fognak csalódni a nézők– hangsúlyozta az igazgató.

Az I. Pécsi Musical Fesztivál tehát egyfajta hagyományteremtő kezdeményezés is, amely azt kívánja bemutatni, hogy a musical – minden sokszínűségével együtt – képes közösséget teremteni, és új lendületet adni a város színházi életének.

A teljes program a Pécsi Nemzeti Színház weboldalán és Facebook-oldalán is megtalálható.

Az Egyesület munkájának egyik legfontosabb alapelve a közösség ereje: az, hogy közösen olyan kezdeményezéseket tudnak létrehozni, amelyek nemcsak az egyes intézmények számára teremtenek lehetőségeket, hanem a teljes vidéki színházi struktúra szakmai súlyát és érdekérvényesítő képességét is erősítik - írja a Pécsi Nemzeti Színház.

A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete tavaly meghirdetett VISzEM elnevezésű programja igyekszik átvenni a Thália Színház eseményének, a Vidéki Színházak Fesztiváljának szerepét. 

A VISzEM - pályázat keretében a 21 tagszínház lehetőséget kap, hogy az aktuális évad során a főváros két kiemelt színházában, a Nemzeti Színházban és a József Attila Színházban bemutassa egy művészileg kiemelkedő, saját előadását. Az egyesület célja, hogy támogatásával biztosítsa, kiegészítse a fővárosi megjelenéshez hiányzó anyagi forrást, közvetítsen a színházak között és megszervezze a budapesti vendégszereplést. A VISzEM programja a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő támogatásával valósul meg. 

2026. március 17-én a Nemzeti Színházban a VISzEM program díszelőadását láthatták a meghívott színházszakmai vendégek, a Győri Balett és Győri Nemzeti Színház társulata Kodály Zoltán: Romance / Székelyfonó című művét mutatta be.

A VISzEM programban Budapesten, a közeljövőben még megtekinthető előadás:

Nemzeti Színház: 

- május 14. - Nagyszínpad - Pécsi Nemzeti Színház: A király beszéde 

A kezdeményezés célja az volt, hogy a forradalom és szabadságharc emlékét közösségi élményként, a város lakóival együtt ünnepeljük meg, és a színház művészeinek segítségével vigyük ki az ünnep hangulatát pécsi helyszínekre.

A Jászai Mari-díj a magyar színházi élet egyik legjelentősebb szakmai elismerése, amelyet kiemelkedő színművészi teljesítményért adományoznak. Laklóth Aladár pályáját a karakterformálás gazdagsága, erős színpadi jelenléte és a közönséggel való különleges kapcsolata jellemzi.

A Pécsi Nemzeti Színház számára külön megtiszteltetés, hogy társulatunk művésze ilyen rangos szakmai elismerésben részesült. Az elmúlt években minden esztendőben jutott állami vagy szakmai kitüntetés a társulat valamely tagjának, ami jól mutatja a pécsi színházi műhely országosan is elismert művészi munkáját.

Szívből gratulálunk Laklóth Aladárnak a rangos kitüntetéshez, és további sok sikert kívánunk művészi pályájához.

A Magyar Arany Érdemkereszt azoknak adományozható, akik kiemelkedő munkájukkal maradandó értéket teremtenek a magyar kultúra és közélet területén. Vermes Timea pályája során számos emlékezetes operai szerepben bizonyította kivételes hangi és művészi kvalitásait, amelyekkel a közönség és a szakma elismerését egyaránt kivívta.

A Pécsi Nemzeti Színház számára külön büszkeség, hogy társulatunk művészei évről évre rangos szakmai és állami elismerésekben részesülnek. Ezek a díjak nemcsak az egyéni teljesítményeket, hanem a pécsi színházi közösség magas színvonalú művészi munkáját is jelzik.

Szívből gratulálunk Vermes Timeának ehhez a megtisztelő elismeréshez, és további sok sikert kívánunk művészi pályájához.

Laklóth Aladár színművész a magyar színházi élet egyik legjelentősebb szakmai elismerését, a Jászai Mari-díjat vehette át, amelyet a kiemelkedő színművészi teljesítményért adományoznak.
Vermes Timea operaénekes pedig a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült, amely a magyar kultúra szolgálatában végzett magas színvonalú művészi munka elismerése.

Mindkét kitüntetés különleges szakmai visszaigazolás nemcsak az érintett művészek számára, hanem a Pécsi Nemzeti Színház teljes társulata számára is.
Büszkék vagyunk arra, hogy művészeink munkáját a szakma és az állam egyaránt rendszeresen elismeri.

Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy a Pécsi Nemzeti Színház társulatának tagjai minden esztendőben rangos állami vagy szakmai elismerésben részesülnek. Ez a folyamatos szakmai visszajelzés azt jelzi, hogy színházunk olyan alkotóközösség, ahol a tehetség, a szorgalom és a művészi elhivatottság valódi értékké válik.

Szívből gratulálunk Vermes Timeának és Laklóth Aladárnak a méltán kiérdemelt kitüntetésekhez, és további sok sikert kívánunk művészi pályájukhoz!

A Pécsi Nemzeti Színház számára külön öröm és megtiszteltetés, hogy társulatunk tagjai munkájukkal évről évre hozzájárulnak ahhoz, hogy a pécsi színházi műhely országos szinten is kiemelt figyelmet és elismerést kapjon.

Nagy Írisz – a Pécsi Nemzeti Színház rendezőasszisztense, a Pécsi Balett egykori magántáncosa – a táncművész kategóriában kapott jelölést.
Köles Ferenc, Jászai Mari-díjas színművész – a színművészek kategóriájában jelölt.

Szívből gratulálunk mindkettőjüknek ehhez a rangos elismeréshez!

Szavazni a jelöltekre az alábbi linkre kattintva lehet:
https://szavazas.atv.hu/halhatatlanok

Történet egy anyáról, aki minden erejével próbálja megvédeni fiát a falu gúnyától, a kegyetlen kíváncsiságtól és a társadalom rideg közönyétől. Miközben nézzük az anya küzdelmét és hallgatjuk Gézagyerek egyszerű mondatait, szembesülünk azzal, hogy milyen áldozatokkal jár valakit feltétel nélkül szeretni, félteni és elengedni.

Kritika: https://www.prae.hu/article/14504-a-letezes-dadogasa/

JEGYEKÉRT KATTINTSON IDE

Az előadásról bővebben:
https://www.pnsz.hu/hirek/a-gezagyerek-a-pecsi-nemzeti-szinhazban/2026-03-06/1724

Ne maradjon le! Csupán egyetlen alkalommal lesz látható az előadás a Pécsi Nemzeti Színházban! 

Mit kínálnak ezek az anyagok?

- konkrét, kipróbált feladatokat
- önállóan is használható modulokat
- beszélgetést indító kérdéseket
- élményalapú feldolgozást – magyarázat helyett gondolkodást

Az ingyenes segédanyagok elérhetők az alábbi oldalon.

A folyamatosan repertoáron tartott nagysikerű előadás közreműködői a társulat kiváló énekművészein kívül neves vendég magánénekesek, a Pannon Filharmonikusok, a Pécsi Nemzeti Színház Kibővített Énekkara, valamint a Pécsi Művészeti Középiskola táncművész növendékei. A pécsi előadás a hagyományokra építve merész, kortárs elemekkel gazdagítja a művet, miközben tiszteletben tartja Erkel zenei örökségét.

Díszlettervező és Rendező: Fejes Szabolcs e.h. SZFE

Vezényel: Kocsár Balázs Liszt Ferenc-díjas, Érdemes- és Kiváló művész

Az előadásról bővebben itt: https://www.pnsz.hu/szindarab/bank-ban/499

Az örökölt düh így nem pusztán érzelem, itt a rendszert működtető identitás. Nem kérdez vissza, nem vizsgál felül, nem frissít. Ismétel. És miközben az eredeti sérelem talán már nem is releváns, a mechanizmus újra és újra termeli a konfliktust.

A kérdés nem az, hogy volt-e valaha jogos indulat. Pusztán az, hogy mikor válik a düh önmagát fenntartó struktúrává. És hogy képesek vagyunk-e megszakítani egy történetet, amelyet már nem értünk, de még mindig élünk.

A teljes kritika az alábbi oldalon érhető el.

2026 tavaszán történelmi pillanathoz érkezik Pécs kulturális élete: első alkalommal rendezik meg a Pécsi Musical Fesztivált, amely négy napon át a musical műfaj legjavát hozza el a közönség számára - írja a Pécsi Nemzeti Színház.

Látványos, nagyszabású előadások, világszínvonalú énekesek, lenyűgöző színpadi megoldások és ikonikus dalok várják mindazokat, akik szeretik a zenés színház varázsát. A Nagyszínház falai között esténként igazi színházi ünnep bontakozik ki – érzelemmel, energiával és felejthetetlen pillanatokkal.

A fesztivál célja, hogy a musical műfaj sokszínűségét és erejét méltó módon ünnepelje, miközben különleges találkozási pontot teremt a művészek és a közönség számára.

Ingyenes délutáni programok a Színház téren

A fesztivál nemcsak az esti előadásokról szól!
Minden nap délután a Színház téren musicalslágerek csendülnek fel sztárfellépőkkel – ingyenes programként.

Találkozhat kedvenc előadóival, közös élménnyé válhatnak a legismertebb dallamok, és együtt hangolódhatunk az esti előadásokra egy felszabadult, ünnepi hangulatban.

A jegyértékesítés március 2-án indul!

Érdemes időben biztosítani helyét, hiszen a kiemelt érdeklődésre való tekintettel a legjobb helyek gyorsan gazdára találhatnak.

Legyen részese Pécs egyik legjelentősebb kulturális eseményének, és ünnepeljük együtt a musical műfaját 2026 áprilisában!

Ennek érdekében intézményünk tovább erősítette egészségügyi felkészültségét: a színház egy defibrillátor készüléket szerzett be, amely az előadások ideje alatt folyamatosan rendelkezésre áll.

Bízunk benne, hogy használatára soha nem lesz szükség, ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy váratlan rosszullét esetén a lehető leggyorsabb segítség biztosított legyen. A készülék a színház dolgozóinak felkészültségével együtt a biztonságos és gondoskodó nézőtéri környezetet szolgálja.

Színházunk számára a minőségi művészeti élmény mellett a közönség biztonsága és jólléte is alapvető érték.

Ráhangoló

Ez az írás hosszabb lett, mint egy mai üzenetváltás. Szinte zavarba ejtően hosszú. Nem lehet átfutni két értesítés között, nem fér el egy gyors görgetésben. Olyan, mint egy levél, végig kell olvasni, hogy értelmet nyerjen. Mint amikor az ember a harmadik bekezdésnél kezdi érteni az első mondatot.

Lehetne rövidebb. Lehetne tömörebb. Lehetne három frappáns megállapítás és egy hatásos zárómondat. Csakhogy az Illatszertár nem három megállapítás. Az idő, amelyről beszél, nem fér el rövid formában. Ahogyan egy szerelmes levél sem a legelső sorában fejti ki a lényegét, ez az írás is csak akkor áll össze, ha végig megyünk rajta.

Ezért lett hosszú. Nem a bőbeszédűség miatt, hanem mert időt kér. Ugyanazt az érési időt, amelyről maga az előadás is beszél.

Levél az idő rándulásáról

Az idő ma nem múlik, csak összecsuklik. Ami egykor évek alatt formálódott, ma percek alatt lezajlik. A könyvnyomtatás és az első újság között évszázadok teltek el. A televízió és az élő közvetítés között évtizedek. Az internet és az online hírportálok között néhány év. Ma pedig három perc is elegendő ahhoz, hogy egy információ bárhová eljusson a világban. A kérdés nem az, hogy ez jó-e vagy rossz. A kérdés az, hogy közben mi történt velünk. A kommunikáció sebessége megelőzte a gondolkodás sebességét. Válaszidőben mérünk, nem tartalomban. Egy üzenet elküldése pillanat műve, a türelem pedig lassan anakronizmussá válik. A „látta” státusz fontosabb lett, mint az, hogy mit is akarunk valójában mondani. A csend gyanús lett, a várakozás pedig kényelmetlen.  Volt idő, amikor az írás gesztus volt. Amikor egy levél megfogalmazása nemcsak közlés, de önvizsgálat is volt. A papír fölé hajló embernek ideje volt mérlegelni a szavakat. A válasz késlekedése nem elutasítást jelentett, inkább az érzelmek érési idejét.

Az Illatszertár ebben az összefüggésben különös jelentést kap. A darab szerelmi levelei nem pusztán dramaturgiai eszközök, egy másféle időfelfogás hordozói is. Olyan világot mutatnak, ahol az érzelem nem azonnali reakció, inkább egy formálódó folyamat. Amikor ma ezt a történetet a Pécsi Nemzeti Színház színpadán nézzük, nem egyszerűen egy múltbeli korszakot látunk. Inkább azt vizsgálhatjuk meg, vajon a gyorsabb kommunikáció közelebb vitt-e bennünket egymáshoz, vagy csupán lerövidítette azt az időt, amelyben valóban megérthetnénk a másikat.

A kommunikáció formája nem pusztán technikai kérdés, emberi önértelmezési tér. A kommentalapú világban az identitás szerkeszthető. A mondat reakció, pozíció, jelenlét. A hangsúly azon van, hogyan látszom, hogyan hat, milyen visszhangot kelt. A beszéd gyakran kifelé irányul. A térhez alkalmazkodik, a közönséghez igazodik. A kimondás mozgékony, visszavonható, újra szerkeszthető. A mondat nem lezár, folyamatos állapotot tart fenn.

Levél a türelemről

A levél más rend szerint működik. Az írás ideje belső idő. A papír nem reagál azonnal, nem kér visszajelzést. A levélírás közben az ember kénytelen végig gondolni, mit érez, mit gondol, mit vállal. A levél a másikhoz szól, és közben az író önmagához is beszél. A mondat itt közlés és önazonosítás egyszerre. A pont a végén döntés; ezt gondolom most, ezt vállalom. Ebben az értelemben a levél világa egyszerre kitárulkozás és önfeltárás. A forma zártsága súlyt ad a tartalomnak. A kimondás visszavonhatatlansága felelősséggel jár. A csend, amely a levél elküldése és a válasz megérkezése között feszül, az érzelmek érési ideje.  E gondolati tengely mentén a szerelmeslevél és a búcsúlevél ugyanannak a műfajnak a két véglete. A szerelmeslevél a nyitás gesztusa tiszta jövőt feltételez, kapcsolódni akar, kockázatot vállal a remény érdekében. A búcsúlevél a lezárás gesztusa. Múltat összegez, döntést rögzít, elenged. Az egyik kitágítja az időt, a másik lezárja. Az egyik a vágy kiterjesztése, a másik a hiány kimondása.

Közös bennük, hogy mindkettő teljes beszéd. Nem reakció, nem félmondat, nem lebegtetett állapot. A szerelmeslevél és a búcsúlevél az a két pont, ahol az ember a másikhoz és önmagához egyaránt őszintén szól. Nem pusztán a levél tűnt el, az azt létrehozó érési idő is. Az a belső tér, ahol a gondolat még nem kimondott szó, csak formálódó érzés. Az a csend, amelyben a mondat súlyt kap, mielőtt elindulna a másik felé. A mai kommunikáció gyors. Az üzenet azonnal megérkezik, a reakció szinte reflexszerű. A várakozás feszültsége eltűnt. A „majd válaszolok” helyét átvette az „azonnal reagálok”. A kimondás ideje megelőzi a megértés idejét.

Régen a levélírás maga volt az érlelés. A mondat nemcsak közlés volt, gondolkodás. Az ember a papír fölött ülve tisztázta önmagában, mit érez. A válasz késlekedése nem sértés volt. Maga volt a lehetőség. Idő arra, hogy a másik is átgondolja saját álláspontját.

Ma a csend gyanús. A lassúság félreérthető. A késlekedés értelmezést kér. Az érzelmi folyamat felgyorsult, a döntések gyakran előbb születnek meg, mint ahogy a belső bizonyosság kialakulna. Ezért hiányzik az érési idő. Nem nosztalgia miatt, csak azért, mert az önmagunkhoz vezető út rövidebb lett. A kimondás könnyebb, a vállalás kevésbé végleges. A gondolat nem mindig ér be, mielőtt nyilvánossá válik. És talán épp ezért olyan erős még ma is a levél formája. Mert emlékeztet arra, hogy az érzéseknek idejük van. Hogy a kapcsolat nem pusztán jelenlét, inkább folyamat. Hogy a pont a mondat végén nem lezárás, sokkal inkább belső döntés.

Levél az érési időről

Az érési idő nem technikai hiány. Lelki hiány. És talán a legfontosabb kérdés nem az, hogy visszahozható-e a levél, sokkal inkább az, tudunk-e még időt adni egymásnak – és önmagunknak. Ebben az előadásban nem történik meg az, amitől gyakran tartani lehetne, nem játssza el a múltat díszletként és nem imitálja a lassúságot. Nem mímel, inkább időt ad, valódi időt, a jelenlét idejét. A monotónia koreográfiája különösen erős eszköz. A mozdulatok ismétlődése, a munkaritmus, az illatszerbolt mechanikus működése nem pusztán stiláris elem. Taszító önazonosságot teremt a mindennapjainkkal. A rutin, amelyben élünk, visszanéz ránk. A mozgás nem nosztalgikus, ismerősen fojtogató. Az Óra pozíciója a térben mindenek felett áll. Nem igényel külön hangsúlyt, jelenléte önmagában jelentés. Nem dekoráció, hatalom. A tér fölött őrködik, miközben a szereplők érzelmei lassan érnek. A néző érzékeli: az idő nem illusztráció, szervező erő. A döfés pillanatában valós időben megírt levél radikális gesztus. Nem visszatekintés, nem előre gyártott kellék. A megszületés pillanatát látjuk. A mondat nem kész, keletkezik. Ez a gesztus kibillenti a nézőt a hétköznapi tempóból. A színház nem elmesél, megteremti az érési időt, amely a mindennapokból hiányzik.

Levél a pont jelentéséről

Vidákovics Szláven rendezése tiszta és következetes értelmezés. A levelezés nem romantikus eszköz, ellenállás a gyorsulással szemben. A forma nem múltidézés, gondolkodási javaslat. A néző nem kívülről figyel egy korszakot, saját időélményével szembesül.

Ez az olvasat nem harsány, nem didaktikus. Következetesen épített tér, ahol az idő visszakapja súlyát. És ezzel együtt az érzelem is. A humor működik. Nevetünk. A helyzetkomikum, a félreértések, a karakterek túlzásai elszabadító erejűek. A néző reagál, együtt lélegzik a jelenettel. A nevetés valós, nem erőltetett. Ugyanakkor a nevetés pillanatában valami más is történik. A komikum nem pusztán felszabadít, leleplez. A jellemek nevetségessége nem felszíni túlzásból fakad, abból a belső törésből táplálkozik, amelyet hordoznak. A humor forrása a beszűkült lehetőség.

Levél az illatok közül

Hammerschmidt görcsös ragaszkodása a rendhez, az alkalmazottak bizonytalansága, a szerelmi félreértések mind abból a térből fakadnak, ahol az érzelmek nem találnak szabad utat. A komikum abból születik, hogy a szereplők mást akarnak, mint amit élni tudnak. A vágy és a valóság közötti rés nevettet. A nevetés itt nem könnyed, inkább keserű íze van. A néző lassan ráismer saját működésére, a halogatásra, a félrebeszélésre, a megfelelési kényszer finom csapdáira. A humor a fel nem vállalt döntésekből sarjad, a kimondatlan mondatokból él, és abból a pillanatból, amikor a jövő tágassága észrevétlenül beszűkül körülöttünk.

Ezért válik a komikum itt lélektani erővé. Nem a helyzet abszurditása nevettet, az emberi esendőség csal mosolyt arcunkra. A jellem ott válik komikussá, ahol nem tud kitágulni. Ahol a saját korlátai közé szorul. Ebben az értelemben a nevetés nem eltávolít, sokkal közelebb húz. A néző nem kívülről szemléli a figurákat, hanem felismeri bennük a saját időveszteségét, saját el nem döntött pillanatait. A humor így nem feloldás, inkább felismerés. És talán éppen ezért működik ennyire erősen, mert a komikum mögött ott húzódik a kérdés, hogy mi történik akkor, amikor a jövő nem nyílik meg, csak ismétli a jelent.

A színészi játék tiszta és fegyelmezett. Nem rájátszik a komikumra, nem gyorsít rá a poénokra, nem igyekszik könnyíteni a jeleneteken. A figurák az idő súlyában léteznek. A mondatoknak terük van, a csendeknek tartása. A játék nem dekoratív, inkább gondolkodó természetű. A színpadon nemcsak történet zajlik, egy sajátos állapot is megszületik.

Ebben a közegben különösen erős Laklóth Aladár jelenléte. Hammerschmidt figuráját nem pusztán karakterként formálja meg, időrétegként mutatja meg. A szerepben ott van az elfogyás. A rendhez való ragaszkodás mögött érzékelhető a bizonytalanság, a pozíció megingása, az a finom repedés, amely a hatalom felszíne alatt húzódik.

Laklóth Aladár játéka ellenpontot teremt a kibontakozó lehetőségek világában. Amíg a fiatalabb figurákban ott vibrál a még megnyíló jövő, addig Hammerschmidt alakja a beszűkülés állapota. Nem tragikus túlzással, nem látványos gesztusokkal él, játékát visszafogott, pontos jelenlét jellemzi. A komikum nála nem harsány, inkább önleleplező.

Ez az ellenpont teszi érzékelhetővé az előadás egyik legfontosabb feszültségét: a megőrzés és a változás közti teret. Laklóth alakítása nem a múltat védi, tisztán megmutatja annak fáradását. Ettől válik a figura egyszerre nevetségessé és esendővé.  A színészi munka egészében érződik az a tudatosság, amelyben a karakter nem önmagáért létezik, az idő dramaturgiájában fut. A jelenetek nem elsietettek, nem túljátszottak. Megtörténnek. És ebben a megtörténésben az idő nem háttér, alakító erő.

Hammerschmidt fáradása túlmutat az egyéni karakteren. Nem csupán egy megöregedő, pozícióját féltő üzlettulajdonost látunk, inkább egy világ kifáradását. A polgári rend, amely szabályokra, hierarchiára és kiszámítható erkölcsi keretekre épült, ebben az alakban ölt testet.

Ez a fáradás szimbolikus. A polgári világ nem hirtelen tűnik el, lassan veszít az erejéből. A szabályok még működnek, a forma még áll, a struktúra még érvényesnek látszik, a belső hit azonban már megrendült. A jövő nem a rend változatlan tovább élése, inkább annak átalakulása.

Levél a polgári világ búcsújára

Közben tisztán dübörög a jövő a fiatalokkal.

Ez adja az előadás egyik legerősebb dinamikáját. Hammerschmidt fáradása nem magányos jelenség, mert mellette ott vibrál egy másik energia. A fiatalok, bennük nincs még elfogyás, nincs kapaszkodás a rend utolsó maradványaiba. Bennük mozgás van. A testhasználatuk gyorsabb, a reakcióik közvetlenebbek, a tekintetük előre néz. A jövő nem elméleti lehetőség, bennük lüktető állapot. Amíg Hammerschmidt a megtartás figurája, addig ők a kibontakozásé. Amíg az idő nála súlyként nehezedik, náluk lendületként működik. Ez a kettősség ad valódi történelmi réteget az előadásnak. Nem deklarált korszakváltás történik, inkább érzékelhető eltolódás. A polgári világ struktúrája még áll, a fiatalok jelenléte már más ritmust hoz a térbe. A jövő nem harsány forradalom, egyre erősebb pulzus.

A humor itt is kettős természetű. A fiatalok esetlensége, túlcsorduló érzelmei nevettetnek, mégis bennük rejlik a megnyílás lehetősége. Ők azok, akik képesek dönteni, kockáztatni, levelet írni és kimondani. Náluk a jövő nem hiány, esély.

Az előadás egyik legfontosabb tengelye Hammerschmidt és Asztalos viszonya, amelyhez szervesen kapcsolódik Balázs kisasszony alakja is. Hammerschmidt fáradása a polgári világ elfogyását jelzi, azt a lassú repedést, amely a rend felszíne alatt húzódik. Ezzel szemben Asztalos figurájában az ellenpont és a változás világa sűrűsödik. A tiszta indulású alak, aki a helyzetek sodrában mégis tisztátalanná válik, s ez a folyamat épp az esetlenségében, túlkompenzált gesztusaiban válik láthatóvá. Ha ő nincs, Hammerschmidt változása sem kap valódi tétet, mert a mozdulat csak akkor érzékelhető, ha van mihez képest elmozdulni.

Balaskó Bence fiatal színészként meglepően érett eszköztárral teremti meg ezt az ellenpontot, fegyelmezett jelenléttel és pontos arányérzékkel. Ebben a feszültségmezőben jelenik meg Balázs kisasszony alakja is. Bayer Fruzsina a szerelem útját járja végig, játéka a lágy érzékenység és az erős, belső tartás között ingázik, finoman jelezve, hogy az érzelem döntés és vállalás. Az ő jelenléte ad érzelmi irányt annak a változásnak, amely a férfialakok között zajlik. Így a három figura együtt rajzolja ki azt az ívet, amelyben a polgári világ elmúlása és a jövő bizonytalan, mégis reményteli kibontakozása egyszerre válik érzékelhetővé.

Így válik az előadás időbeli feszültsége valóban érzékelhetővé. Egy kifáradó rend és egy kibontakozó lehetőség találkozik ugyanabban a térben. Nem egymás ellen, egymás mellett léteznek. A néző ebben a metszetben érzi meg, hogy az elmúlás és a kezdet egyszerre van jelen.

A fiatalok jövője így nem vakmerő előretörés, inkább kibontakozás egy még álló, már repedező keretben. A jelenetekben érzékelhető az a halk figyelem, amellyel a régi világ nézi az újat. Nem akarja elengedni, és már teljesen visszatartani sem képes. Ez a kettősség ad érzelmi mélységet a komikumnak is. A nevetés mögött ott van az aggodalom, a gondoskodás, a bizonytalanság. A jövő nem fenyegetésként jelenik meg, esélyként, amelyet még óvni kell. Az elmúlás nem dühös, szelíd.

Levél a színpadon születő kapcsolatról

Götz Attila Sipos úrként pontos és fegyelmezett játékkal formálja meg azt a figurát, aki a változás sodrában már az életét félti, s a bűn közelébe sodródva, szinte az egyetlen szórakozásába kapaszkodva játssza tovább a saját bizonytalan létét.

A két jellemfigura– Árpád és Jancsi – külön ívet rajzol az előadásban, amely egyszerre nevettet és szorít. Bera Márk Árpádja és Stenczer Béla Jancsija saját, tragikus kört hordoz. Minden pillanatuk él. Nem típusokat formálnak, lüktető, kiszolgáltatott figurákat építenek. A jellemkomikum belső feszültségből fakad. A néző érzi, hogy bármelyik mondatuk, bármelyik gesztusuk azonnali nevetést robbanthat ki. Ez a folyamatos készenlét teszi izgalmassá jelenlétüket. A humor karakterből születik. A túlzás, a hirtelen reakció, a pillanatnyi indulat mögött ott húzódik az esendőség.

Takaró Kristóf figurája hitelesen bukik el. A folyamat nem látványos, inkább fokozatos. A döntései következményekkel járnak, és ezeket végig is viszi. A néző érzi, hogy a bukás nem külső kényszer, hanem saját választásainak eredménye.

Ez az elbukás mégsem öncélú. A történetben szükség van rá ahhoz, hogy a változás valódi súlyt kapjon. Valaminek meg kell inognia, hogy helyet adjon egy tisztább rendnek. A figura megtörése így nem túlzó dráma, hanem egyszerű, következetes végigvitt ív.

Ez a kettősség adja meg a figurák tragikus felhangját. A komikum náluk védekezési forma. A nevetés lehetősége állandóan jelen van, mögötte vibrál a kiszolgáltatottság. A néző rajtuk keresztül saját bizonytalanságát ismeri fel.

A színpadon valódi társulat áll, és ez több puszta jelenlétnél. Egymásra figyelő, élő kapcsolat. Érezhető az a szeretet és bizalom, amelyben mindenki megtalálta a helyét, és a saját szerepében tisztán, fegyelmezetten, mégis szabadon tud érvényesülni. A közös játék ereje adja az előadás egyik legszebb tartását.

Minden színész más minőséget hoz a térbe. Nincs egyneműség, nincs összeolvadó hang. Mindenki saját ritmussal, saját hangsúllyal, saját belső hőfokkal van jelen. Ez a sokféleség nem széthúz, hanem gazdagít. A különböző alkatok és játékstílusok egymás mellett élve adják ki az előadás szövetét.

A karakterek pontosan formáltak, arányérzékkel felépítettek, mintha mindegyikük mögött külön élet húzódna. Nem funkciók a történetben, hanem önálló létezők. A korábban említett kettősség – a komikum és a fájdalom, a rend és a repedés egyidejűsége – nemcsak a szövegben van jelen, a színészek játékában is működik, finoman és következetesen. Ettől válik a társulat nem egyszerű szereplői közösséggé, hanem élő, egymásra hangolt organizmussá.

Ebben az előadásban a generációk nem egymás ellen állnak. Inkább egymás mellett léteznek, különböző időérzékeléssel. A fáradás és a kibontakozás, a megtartás és az elengedés egyszerre van jelen. És éppen ez a féltő szeretet adja az átmenet méltóságát. Ha létezik mű, amely közel száz év után is képes dimenziót nyitni múlt és jelen között, akkor az nem pusztán jól megírt darab. Az élő szerkezet. Olyan forma, amelyben az emberi idő nem avul el. Az Illatszertár ilyen. Nem azért, mert korhű, és nem azért, mert ügyesen rekonstruálható. Azért, mert a benne felvetett kérdés ma is érvényes: tudunk-e időt adni az érzéseinknek.

Levél postafordultával

Egy száz évvel ezelőtti történet ma akkor válik élővé, ha nem a díszletet őrzi meg, az emberi állapotot tartja mozgásban. Itt ez történik. A múlt nem múzeum, hanem tükör. A jelen nem felsőbbrendű, csak gyorsabb. És a gyorsaság nem feltétlenül jelent mélységet. Az előadás nem bizonyít, nem állít fel tézist. Teret ad. A generációk egymás mellett létezése, a rend repedése, a kibontakozó jövő pulzusa mind azt jelzik, hogy az idő nem lineáris. Réteges. A kifáradás és a kezdet egyszerre van jelen bennünk is. Talán ez az igazi tét. Nem az, hogy visszahozható-e a levél. Nem az, hogy lassítható-e a világ. Inkább az, hogy képesek vagyunk-e észrevenni, amikor egy mondat még érésben van. Ha egy közel százéves mű ma is kérdez, az nem a múlt ereje. Az emberi idő állandósága. És ha egy este erejéig ezt megérezzük, akkor a színház nem elmesélt valamit, hanem megnyitott egy dimenziót közöttünk.

Alapi Tóth Zoltán

– A vidéki – köztük a pécsi – kulturális élet rendkívül gazdag és árnyalt. A színvonalas művészet nem lehet luxus, és nem korlátozódhat ünnepi alkalmakra. Természetes igényként kell jelen lennie a közösségek mindennapjaiban. Ebben a Déryné Program meghatározó szerepet játszik: nemcsak előadásokat visz el a településekre, hanem valódi lehetőséget kínál. Olyan helyekre juttat értékteremtő produkciókat, ahol nincs saját színházi infrastruktúra. Ez több mint egyszerű szervezés: tudatos kulturális esélyteremtés – fogalmaz az igazgató.

Színpad és közönség: felelősség és ünnep

A Pécsi Nemzeti Színház évadonként mintegy százezer nézőt fogad, látogatottsága meghaladja a 90 százalékot.

– Népszínházi szemléletben gondolkodunk: különböző korosztályokat és ízlésvilágokat szólítunk meg. Fontos számunkra, hogy ne csak Pécsen, hanem a régióban és a határon túl is jelen legyünk. Amikor egy produkció eljut olyan településre, ahol talán még soha nem lépett fel hivatásos társulat, az a helyieknek és számunkra is ünnep. Ugyanakkor komoly felelősséggel jár. Nem létezik „könnyített változat”: mindenütt ugyanazt a művészi minőséget képviseljük. A színvonal nem helyszínfüggő – hangsúlyozza Lipics Zsolt.

Rendszerbe emelt lehetőség

A program indulása előtt a vendégjátékok többnyire alkalomszerűen valósultak meg: meghívások, pályázatok vagy eseti turnék keretében.

– Korábban jóval kiszámíthatatlanabb volt a működés. A Déryné Program rendszert és stabilitást hozott, ami alapvető változást jelent. A kultúra így nem könyöradományként jelenik meg, hanem tudatos állami küldetésként. A szakmailag összehangolt háttér a fogadó településeknek és a társulatoknak egyaránt biztonságot ad, és lehetővé teszi a hosszú távú tervezést – emeli ki az igazgató.

A kezdeményezés határokon túl is érezteti hatását: a Déryné Határtalan Program révén erdélyi településekre is eljutottak az előadások.

– Olyan közösségekkel találkoztunk, ahol a színház ritka vendég. Felemelő megtapasztalni, milyen ereje van az élő találkozásnak. Volt, aki életében először látott hivatásos társulatot színpadon. Ezek a pillanatok emlékeztetnek bennünket arra, miért választottuk ezt a hivatást.

Színház határok nélkül

A program nemcsak földrajzi, hanem társadalmi értelemben is nyitott.

– Olyan nézőknek is játszunk, akik anyagi vagy közlekedési okok miatt nem tudnának eljutni egy kőszínházba. Így a színházi élmény nem kiváltság, hanem elérhető valóság. Meggyőződésem, hogy aki egyszer átéli az élő előadás varázsát, az vissza akar térni.

A fiatal generáció megszólításában jelentős szerepet tölt be a Lázár Ervin Program, amelynek köszönhetően évadonként több ezer gyermek jut el a Pécsi Nemzeti Színházba.

– Sok diák számára ez az első találkozás a színpaddal. Amikor azt látom, hogy a digitális térhez szokott fiatalok figyelme összpontosul, és valóban jelen vannak a pillanatban, az megerősít abban, hogy a színház pótolhatatlan.

A találkozás ünnepe

A kisebb településeken egy-egy vendégjáték gyakran valódi társadalmi eseménnyé válik.

– A színház közösségi élmény. Egy faluban vagy kisvárosban napokig beszédtéma marad egy előadás, összekapcsolja az embereket, és közös gondolkodásra ösztönöz. A kulturális jelenlét erősíti a helyi identitást és az összetartozás érzését – fogalmaz Lipics Zsolt.

Az igazgató szerint ez a kohézió különösen fontos egy olyan korban, amikor a személyes találkozásokat gyakran felváltja a digitális kommunikáció.

– A színház lényege az élő kapcsolat. Amikor nincs technikai „védőháló”, csak a színész és a néző, akkor válik igazán kézzelfoghatóvá ez az energia. A társulat számára ezek az alkalmak szakmai és emberi értelemben is megerősítést jelentenek. Alázatra tanítanak, és emlékeztetnek arra, hogy a hivatásunk szolgálat.

Amíg felgördül a függöny

A program szervezési és anyagi háttere jelentős terheket vesz le a résztvevők válláról. A kisebb településeken gyakran éppen a finanszírozás és a lebonyolítás jelenti a legnagyobb akadályt. Az összehangolt rendszer biztosítja, hogy a hangsúly az élményen maradjon.

– Ha mindez megszűnne, a vidéki kulturális élet egyik napról a másikra szegényebb lenne. Csökkenne a személyes találkozások száma, gyengülne a közösségi összetartás. A periférián élő települések még távolabb kerülnének a nemzeti kulturális vérkeringéstől, hiszen nem tudnák vállalni az előadások fogadását. Nemcsak programok tűnnének el, hanem közös élmények is. Ez nem kizárólag művészeti kérdés, hanem társadalmi ügy – hangsúlyozza az igazgató.

Lipics Zsolt szerint a Déryné Program jóval több, mint támogatási forma: hosszú távú kulturális stratégia. Olyan vállalás, amely kimondja, hogy a magas színvonalú művészethez való hozzáférés nem lehet földrajzi adottság kérdése. A Pécsi Nemzeti Színház társulata – mint mondja – szakmailag és emberileg egyaránt elkötelezett amellett, hogy ez a híd a jövőben is szilárdan álljon.

Munkáját 2021-ben a Magyar Teátrumi Társaság elnöksége Magyar Teátrum Díjjal ismerte el.

Precizitása, alázata és a színház iránti hűsége példaértékű volt. Munkájával generációk előadásain hagyott maradandó nyomot.

A bábok univerzumán keresztül fedezzük fel együtt a komolyzenei művek, a szépirodalmi alkotások, a mesék, a cirkusz és a bibliai történetek világát.

Szervezők

Bóbita Bábszínház Nonprofit Kft.

Helyszín: Zsolnay Negyed | Bóbita Bábszínház

Nyitvatartás:

H-P: 9-16

Sz: 9-18

V: zárva

A ZsÖK által működtetett helyszíneket, programokat és fesztiválokat 2025-ben összesen több mint 660 000 látogató kereste fel. Ez az eredmény nemcsak kiemelkedő, hanem meg is haladja a korábbi csúcsnak számító, 2018-as látogatószámot, egyértelműen jelezve Pécs kulturális vonzerejének folyamatos erősödését és országos jelentőségét.

A rekordot döntő látogatottság a programkínálat bővülésével is párosult: a ZsÖK fennállása óta soha nem valósult meg ennyi esemény, mint 2025-ben. Az év során összesen 3 074 program várta a pécsieket és az ide látogatókat a társaság helyszínein.

A kiemelkedő szakmai teljesítményt gazdasági eredmények is alátámasztják. A Zsolnay Örökségkezelő NKft. saját bevételei és nem támogatási szerződéshez köthető pályázati forrásai 2025-ben összesen 1 691 000 000 forintot tettek ki, ami jelentős növekedést jelent az előző évekhez képest, és a hazai kulturális intézményrendszerben is figyelemre méltó eredménynek számít. Mindezt 1 108 000 000 forint állami, valamint 610 000 000 forint önkormányzati támogatás egészítette ki.

A kimagasló számok mögött azonban mindenekelőtt emberi teljesítmény áll: az elért sikerek az elkötelezett és összehangolt munkának köszönhetők, amelyhez a Zsolnay Örökségkezelő NKft. valamennyi munkatársa nélkülözhetetlen módon járult hozzá.

Zsolnay Kulturális Negyed: jelentősen növekvő érdeklődés

A Zsolnay Kulturális Negyed 2025-ben összesen 307 885 látogatót fogadott, ami 21%-os növekedést jelent az előző évhez képest.

Az év során több mint 2400 program és rendezvény valósult meg a Negyedben. Kiemelkedő érdeklődés övezte többek között a Szamárfül Fesztivált és a Star Wars Napot, de olyan új, nagy sikerű kezdeményezések is színesítették a kínálatot, mint a Fények Elvarázsolt Erdeje. A Zsolnay Fényfesztivál egyik kiemelt helyszíneként is elképesztő sikert aratott a Negyed.

A 2025-ös rekordév egyértelmű visszaigazolása annak, hogy a Zsolnay Örökségkezelő NKft. működése mögött valós közönségigény, jelentős társadalmi haszon és aktív kulturális értékteremtés áll.

Első előadónk: Dr. Rosta Szabolcs régész, a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója
Az előadás címe: Krízis az Árpád-kori Magyarországon – a tatárjárás

Időpont: 2026. 01. 29. (csütörtök) 17:00–18:30
Helyszín: JPM Csontváry Múzeum földszinti konferenciaterem (Pécs, Janus Pannonius utca 11.)

A program ingyenes.

--

Mohács 500 előadás-sorozat
Szervező: a Janus Pannonius Múzeum Régészeti Osztálya és a Mohács 500 csatatérkutató program

Baranya megye történetében kevés olyan esemény van, amely országos és nemzetközi léptékben is meghatározó jelentőségű lett volna – az 1526. évi mohácsi csata ilyen. A csatavesztés évszázadokra meghatározta a térség politikai, kulturális és etnikai fejlődését, és máig a magyar történeti emlékezet egyik kulcsmetaforája.

A Janus Pannonius Múzeum több mint másfél évtizede kutatja a csata helyszínét és lefolyását, és mára az ország egyik leggazdagabb mohácsi régészeti gyűjteményével rendelkezik.

A Mohács 500 előadás-sorozat célja, hogy a legfrissebb kutatási eredményeket, a korszak civil és katonai tárgyi örökségét, valamint a csata történeti jelentőségét a szakma mellett a szélesebb közönség számára is közérthetően bemutassa. A sorozat a Janus Pannonius Múzeum régészeinek és meghívott kutatóinak előadásain keresztül kapcsolja össze a tudományos kutatást és a kortárs közbeszédet.

Az Illatszertár 1937-ben indult hódító útjára a Pesti Színházból, majd egészen Hollywoodig jutott, ahol három filmváltozat is készült belőle. László Miklós finom humorú, lélektani pontossággal megrajzolt darabja a harmincas évek nyüzsgő Budapestjére visz vissza: egy belvárosi drogéria alkalmazottainak vágyai, titkai és félreértései kavarognak a karácsonyi készülődés idején. A levelezés útján kibontakozó szerelem, a munkahelyi hierarchia, a pletykák és az apró intrikák olyan elegyet alkotnak, amely egyszerre kínál helyzetkomikumot és érzelmi finomságokat. 2026-ban Valentin-napon debütál a Pécsi Nemzeti Színházban a legendás vígjáték.

Az Illatszertár története egy olyan korszakban játszódik, amikor a leveleknek még súlya volt, a munkahely egyben közösséget is jelentett, és a szerelem gyakran rejtve bontakozott ki. 

A mostani pécsi bemutatón a főbb szerepek az alábbi módon alakulnak: Hammerschmidt Miklóst Laklóth Aladár alakítja, mellette Asztalos úrként Balaskó Bence, Balázs kisasszonyként Bayer Fruzsina egyetemi hallgató, Rátz kisasszonyként Vlasits Barbara, Kádár úrként Takaró Kristóf látható. A további szerepekben is a társulat ismert színészei (Gombó Viola Lotti, Bera Márk, Stenczer Béla, Németh János) és az énekkar művészei lépnek színpadra (Rubind Péter, Vajda Zsófia, Sárközi Edina, Varga Orsolya, Fertály Katalin, Benyovszky Tamás és Bódis Zsuzsanna). A rendező Vidákovics Szláven, a díszletet Horesnyi Balázs, a jelmezeket Cselényi Nóra tervezi.

A főbb szerepeket Takács Zalán (Kovi), Márkus Luca (Monique Covet), Gombó Viola Lotti (Michelle Wild), Hermányi Mariann (Maya Gold), Simon Zoltán (Choky Ice), Szandtner Anna (Magdi), valamint Dér Zsolt (Kobra) alakítják. A sorozat további epizódszerepeiben számos ismert színész bukkan fel.

A Birodalom különlegessége, hogy egyes epizódokban azok a felnőttfilmes sztárok is megjelennek, akik az alkotás figuráit inspirálták. A történetet egy dokumentumfilm is kiegészíti, amely archív felvételekkel és személyes visszaemlékezésekkel dolgozza fel a korszakot.

portréfotó: Pesti András 
 

A szereposztás a jelenlegi magyar énekes színház legismertebb és legjelentősebb színészei segítik. A díszlet és a jelmezek világa önmagában is elgondolkodtató.

Rendező: Székely Kriszta

Szereposztás:

• István: Kocsis Dénes
• Koppány: Dolhai Attila
• Sarolt: Jordán Adél
• Gizella: Mentes Júlia
• Réka: Kardffy Aisha
• Laborc: Kerényi Miklós Máté
• Torda: György-Rózsa Sándor
• Asztrik: Magócs Ottó
• Vecellin: Pesák Ádám
• Boglárka: Bódi Barbara
• Picur: Faragó Alexandra
• Solt: Földes Tamás
• Bese: Kiss Zoltán
• Sur: Langer Soma
• Krónikás 1 / Regős 1: Vizi Dávid
• Krónikás 2 / Regős 2: Soós Máté Bátor
• Hont: Gyurcsok Buda
• Pázmány: Miklós Attila
• Földanya: Tárnok Mariann
• Enikő: Szendy Szilvi

Az előadás szünet nélkül zajlik.

Jegyek az alábbi oldalon vásárolhatók.

Van két festő, akik közös műtermet bérelnek Cserkúton. Barátok; alkotóközösség a szó szoros értelmében, amiben az alkotás (a legfellengzősebb szavaink egyike) mi más lenne, mint munkálkodás, kétkezi munka, gondolkodás, álmodozás, agyalás, duma - az élet brikolázsa. (Hadd mondjak nagyot, de muszáj volt konok ábrázatukat felidéznem; Jasper Johns és Robert Rauschenberg, a LOFT-generáció két eminense az ötvenes évek New York-jában éppilyen nyughatatlanul faggatják az életet és a művészet valóságát.) Ezt az egyéves intenzív szakaszt tárják most elénk a Nádor Galéria jól ismert falain.

Sok minden van itt, ami megállásra késztet, de van egy pont, ahonnan, kifordítható az egész kiállítás. Ez a pont a sarokban látható - in-situ – graffiti, ami úgy készült, hogy húzott egy vonalat a Boldi, s erre válaszolt Misi – vagy fordítva. S ami erről eszembe jutott? Az nem más, mint az exquisite corps. S hogy mi is ez? Nehezen magyarítható, de talán úgy lehetne mondani: a tökéletes/kitűnő hulla, és ha még az etimologizálásnak is átadom magam, akkor hadtestnek, de itt még inkább: kétszemélyes hadosztálynak is mondom és értem. Az exquisite corps egy szürrealista technika a húszas évekből, amelynek során a szabadcsapat tagjai (művészek) egy összehajtott papírlapra írnak vagy rajzolnak anélkül, hogy látnák, mit csinál a másik. Felelgetős, bizarr társasjáték, ami a humort, a véletlent, az öntudatlant is visszacsempésző technika. Misi és Boldi ebbe a fehér foltba lehet életet –– amúgy meg a szürrealizmus jól csinálni bátorság, kiváltság, merészség kérdése is.

És ebben a felelgetős játékban, a felvetések interferenciájában mintegy nem mellesleg rétegről rétegre meg tudjuk vizsgálni ennek a festői világnak a szakmai magabiztosságát, fineszeit (vagy ahogy ma mondjuk: skill-jeit) is. Hogy egyszerre azt is kívül s belül lássuk, mit is tanultak ebben az iskolában?

A fiúk szerények: Depó-nak, lerakatnak mondják e vegyes természetű művek együttesét: itt állunk, itt tartunk 2025-ben, ezt csináljuk, ezt gondoljuk a világról.

A kiállítás február 20-ig látogahatható a Nádor Galériában.

A digitalizáció és a mesterséges intelligencia nem a jövő, hanem a jelen legfontosabb gazdasági kérdése, éppen ezért a program fókuszában – mint a digitális gazdaság stabilitásának és növekedésének kulcsterületei – az MI, az adat- és a kiberbiztonság álltak.

További részletek az egyetem honlapján olvashatók.

Mint írják: 
- 2026. február 4-én 19.00 órára a Hárman a padon előadásra vásárolt jegyek 2026. február 12-ig személyesen Jegypénztárunkban visszaválthatók, illetve más előadásra (értékegyeztetéssel) becserélhetők.
- 2026. február 5-én 19.00 órakor a Hárman a padon előadás helyett az ESŐEMBER című produkciónk lesz látható.
- A február 5-én 19.00 órára vásárolt jegyek automatikusan érvényesek az ESŐEMBER előadásra, vagy 2026. február 12-ig személyesen Jegypénztárunkban visszaválthatók, illetve más előadásra (értékegyeztetéssel) becserélhetők.

 

– A teátrum rendre töretlen sikerrel zárja az évadokat, a látogatottság 90% feletti. Egyebek mellett nagy szerepe van ebben a műsorválasztásnak is. Hogyan tovább ezen az úton? Vannak-e változásra okot adó jelzések?
Az alapelveken nem szeretnék változtatni. A közönség bizalmát csak jó ízléssel, szakmai hitelességgel és emberközeli gondolkodással lehet megtartani. A siker titka számomra az, hogy a repertoár tükrözze a társadalmi érzékenységet, ugyanakkor legyen benne ünnep, klasszikus érték, humor és zene, mert ezek nélkül nincs minőségi színház. A következő években még határozottabban keresem azokat a műveket, amelyek párbeszédet teremtenek közönség és színház, múlt és jelen között. Fontos jelzés számomra, hogy a nézők nemcsak szórakozni, hanem gondolkodni, feltöltődni is szeretnének. Erre szeretnék még érzékenyebben reagálni.

– A színház szakmai múltja, az idős kollégák tisztelete legalább annyira fontos a műsorválasztása során, mint a fiatal tehetségek helyzetbe hozása. Évadtervezéskor hogyan mérlegel?
A színház számomra generációk találkozása is. A fiatalokat nemcsak szereppel, hanem felelősséggel, bizalommal és lehetőségekkel kell helyzetbe hozni. Az idősebb kollégák viszont a színházunk élő tudása, hagyománya, biztonsága. Úgy gondolom, akkor teljes egy társulat, ha minden korosztálynak van helye, feladata és szerepe benne. Évadokat tervezve mindig figyelek arra, hogy ez a láthatatlan egyensúly megmaradjon. Nemcsak darabokat választunk, hanem emberekhez, karakterekhez, sorsokhoz keresünk megfelelő történeteket.

– A színház, szokták mondani, valójában egy gyár, a szervezeti formája is kft.
Mit jelent vezetőként ez a láthatatlan munka a mindennapokban?
Ez a része valóban kevésbé látványos, de nélkülözhetetlen. A művészet csak akkor tud szabad és bátor lenni, ha biztonságban van a háttér. Gazdasági stabilitásban, megtervezhető működésben és felelős döntésekben hiszek. A vezetői munka nagy része nem reflektorfényben zajlik. Pénzügyi tervezés, intézményi működtetés, pályázatok, szerződések, egyeztetések, együttműködések építése a munkánk szintén fontos és elmaradhatatlan elemei. Ha egy színház előadásai mögött rend és biztonság, szervezettség van, akkor a színpadon megengedhetjük magunknak a káosz szabadságát is – mert az már művészet.

– Ön a kft. egyszemélyes vezetője, felelőse. Milyen mértékben támaszkodik a kollégákra?
Teljes mértékben. A jó vezető szerintem nem az, aki mindent tud, hanem az, aki tudja, kitől kell kérdezni. Van egy erős gazdasági, műszaki és művészeti vezetői csapatom, akikkel napi szinten konzultálok. A döntéseket én vállalom, de az előkészítésük csapatmunka. A bizalom légkörét próbálom megteremteni azzal, hogy aki elindít egy gondolatot, tudja, hogy számítok rá, és felelősséggel dolgozhat a saját területén.

– Hogy látja a jövőt a finanszírozás tekintetében?
A színházak finanszírozása ma egyre nagyobb kihívás, de én ebben nem a bizonytalanságot, hanem a kreativitás szükségét látom. Nyitottnak kell lennünk az együttműködésekre az önkormányzati, állami, kulturális, és gazdasági élet szereplőivel egyaránt. Mi ezt Pécsett az elmúlt években tudatosan építettük – ennek eredménye lett többek között például a PTE-vel, ezen belül is kiemelten a Pécsi Egyetemi Borbirtokkal való együttműködésünk, és lett még szorosabb a Pannon Filharmonikusokkal és a Pécsi Balettel való közös munka. A finanszírozás jövője nemcsak forintok, hanem kapcsolatok kérdése is.

– Ön Pécs város közönségének az egyik legnépszerűbb színművésze is. Hogyan tud egyensúlyozni, hogy látható is legyen számukra?
Ez egy érzékeny egyensúly kell, hogy legyen. Megtisztelő és felemelő a közönség szeretete irányomban. Fontos, hogy a publikum lásson, találkozzon velem a színpadon is – hiszen színművész vagyok, ez az eredeti hivatásom. Ugyanakkor az igazgatói munka sok időt és figyelmet igényel. Az elmúlt években megtanultam, hogy nem a mennyiségen múlik, hanem azon, hogy mikor és hol vagyok jelen. Ha kevesebbet is, de lényeges pillanatokban találkozom a közönséggel – olyan szerepekben, amelyekhez emberileg is közöm van –, azt érzik, hogy nem eltávolodtam, hanem még komolyabban veszem a hivatásom.

– A 2025/2026-os évad a 130 éves Pécsi Nemzeti Színház kapuinak megnyitását is ünneplő évad. De még több az ünneplésre az ok, hiszen 65 éve alakult az operatagozat, és az akkori balett tagozat is. Mi adja az ünnepi évad fényét, különlegességét?
Ez az évad több egyszerű évfordulónál. Ilyenkor nemcsak számokat ünneplünk, hanem történeteket, embereket, alkotókat, sorsokat. Az ünnepi évadban nemcsak visszanézünk, hanem előre is. Bemutatjuk, hogy milyen hagyományra épül a jelenünk, és milyen jövőt képzelünk el Pécs Nemzeti Színházának. Lesznek opera- és balettkülönlegességek, a klasszikus repertoár felújításai, új kortárs művek, koprodukciók, fiatal tehetségekkel közösen megálmodott projektek. Az ünnepi évad lényege számomra, hogy egyszerre hajtsunk fejet a múlt előtt, és nyissunk ajtót a következő 130 év felé.

Ezekre a kérdésekre kapunk választ a négy évtizede az égbolt alatt munkálkodó asztrofotóstól.

Időpont: febr. 25. 19:00 - 21:00

Helyszín: Művészetek és Irodalom Háza, Pécs

A színdarabot Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség képviseli.

Díszlettervező: Horesnyi Balázs 

Jelmeztervező: Cselényi Nóra 

Rendezőasszisztens: Kiss Hédi 

Súgó: Juhász Piroska 

Ügyelő: Tilesch Nándor

További előadások 2026 február hónapban:

• 2026.02.15. 17:00
• 2026.02.17. 19:00
• 2026.02.18. 19:00
• 2026.02.19. 19:00

Az első két tanári-oktatási segédanyag:

A Pál utcai fiúk – A grund szabályai

Korosztály: 5–8. évfolyam
Fókusz: közösség, hűség, szabályok, kirekesztés

A segédanyag játékos és dramatikus feladatokon keresztül segíti a diákokat abban, hogy saját közösségi tapasztalataikon keresztül gondolkodjanak a regény és az előadás kérdéseiről.
Használható magyarórán, osztályfőnöki órán, előkészítésre vagy feldolgozásra.

Bánk bán – Hol a haza?

Korosztály: 9–12. évfolyam
Fókusz: döntéshelyzetek, erkölcs, hatalom, nemzeti identitás

A segédanyag vitára, állásfoglalásra és személyes reflexióra épít.
Célja, hogy Katona József műve és a színházi előadás ne „történelmi kötelezőként”, hanem ma is érvényes erkölcsi kérdésként jelenjen meg a diákok számára.

Mit kínálnak ezek az anyagok?

- konkrét, kipróbált feladatokat
- önállóan is használható modulokat
- beszélgetést indító kérdéseket
- élményalapú feldolgozást – magyarázat helyett gondolkodást

A segédanyagok ingyenesen elérhetők, és az évad során további előadásokhoz kapcsolódó anyagok is készülnek.

Részletek és letöltés a Pécsi Nemzeti Színház weboldaláról.

A színház most belép az osztályterembe is.

A hősies helytállást országos szinten is elismerték: tettüket dr. Pintér Sándor belügyminiszter Bátorságért Érdemjellel ismerte el.

A Pécsi Nemzeti Színház ezúton szeretné kifejezni őszinte tiszteletét és háláját Böröndi Attila tűzoltó törzsőrmester és Pamuki Tamás tűzoltó őrmester felé. A megbecsülés jeléül a Színház vendégül látja a két hős tűzoltót és családjukat egy általuk választott előadáson, hogy egy közös színházi élmény keretében is megköszönhessük azt, amit ők a jég dermesztő hidegében tettek.

Köszönjük az emberséget, a bátorságot és az elhivatottságot! Jó érzés tudni, hogy ilyen emberek vigyáznak ránk.

A Pécs Tv stábja járt Marcsinál, hogy betekintést kapjanak a kulisszák mögé, miként zajlik a munka a varrodában, valamint azt is megnézték, hogy milyen kincseket rejt a Pécsi Nemzeti Színház jelemztára.

Van, aki elmegy, és van, aki marad. A különbség első pillantásra földrajzi, valójában azonban erkölcsi és gondolkodási természetű. A kérdés nem az, hogy ki lépi át a határt, hanem az, hogy ki képes kivonulni abból a nyelvből és világértelmezésből, amely körülveszi. Mert a gondolkodás első mozdulata mindig eltávolodás: egy lépés hátra attól, ami adott, megszokott, magától értetődő.

Ez a kettősség nem új keletű, nem a jelen találmánya. A Kárpát-medence története eleve együttélési kísérletek sorozata, ahol a helyben maradás és az érkezés soha nem vált élesen el egymástól. Merániaiak, latinok, német telepesek, később rácok, tótok, oláhok, szláv közösségek éltek egymás mellett úgy, hogy közben mindannyian részben idegenek maradtak. A nyelv, a vallás, a szokásrend nem olvadt össze, inkább egymás mellett létezett, súrlódott, eltolódott. Az identitás nem adottság volt, hanem folyamat: rétegek egymásra rakódása, változó hűségek rendszere.

Ebben a térben az idegenség nem az elmenéssel kezdődött, hanem a megértés hiányával. A közös nyelv gyakran csak látszólag volt közös, a fogalmak mást jelentettek uralkodónak és alattvalónak, városinak és falusinak, többséginek és kisebbséginek. Így az emigráció itt nem pusztán mozgás, hanem állapot: belső távolság attól a világtól, amelyben az ember él. Akkor keletkezik, amikor a konszenzus inkább kényszer, mint megállapodás, és a közösség nem otthon, hanem alkalmazkodási tér.

Ebben az értelemben az ember akkor is emigráns lehet, ha soha nem lépte át a határt. És ebből a nézőpontból válik különösen élessé Sławomir Mrożek Emigránsok című drámája. A pince, amelyben szereplői élnek, nem földrajzi hely, hanem belső tér: egy világ modellje, amelyből hiányzik a szakralitás, a közös mérce, a kijárat. A kérdés nem az, hogy ki ment el és ki maradt, hanem az, hogy lehet-e egyáltalán nem emigráltnak lenni, ha az ember gondolkodik.

A pince a legalja. Felette van mindenki. A társadalom, a rend, az élet látszólagos normalitása, a felszíni mozgás illúziója. Lent nincs horizont, csak falak, amelyek visszaverik a hangot, a gondolatot, a vágyat. A pécsi Emigránsok előadás tere ezért nem realista helyszín, hanem léthelyzet. Egy olyan állapot pontos lenyomata, amelyben az ember már kiszorult a közösségi világértelmezésből, de még nem talált új koordinátarendszert. Ez a tér nem enged mellébeszélést. A színészi játék tiszta, célirányos, szinte könyörtelen, mert nincs hova elbújni. Ebben a térben nincs pszichológiai mellébeszélés, nincs karakterépítő komfort. Köles Ferenc és Bera Márk nem szerepet játszanak, hanem pozíciót foglalnak el. Jelenlétük nem érzelmi azonosulásra épül, hanem gondolkodási kényszerre: arra, hogy a néző ne eldöntse, kinek van igaza, hanem felismerje, hogy mindkét állítás érvényes – és éppen ezért pusztító.

Köles játéka feszes, intellektuálisan kontrollált, minden megszólalása mérlegelés eredménye, mintha a gondolat mindig egy lépéssel megelőzné az embert. Bera ezzel szemben testből beszél: indulatai, mozdulatai nem érvelnek, hanem túlélnek. A két színészi minőség nem kioltja, hanem felerősíti egymást. Nem dialógust hoznak létre, hanem ütközést. A mondatok nem válaszok, hanem ellenállások.

Ebben az előadásban minden gesztus döntés, minden hallgatás vallomás. A színészi jelenlét nem oldja fel a konfliktust, hanem fenntartja. És éppen ettől válik a pince valódi színtérré: olyan hellyé, ahol nem lehet igazságot hirdetni, csak létezni a kimondhatatlan feszültségben.

Sławomir Mrożek drámája nem a migrációról szól a szó aktuálpolitikai értelmében. Nem statisztikákról, nem határátlépésekről, nem integrációs modellekről. Sokkal inkább arról a pillanatról, amely a mozgás után következik. Amikor az ember már elment, de még nem érkezett meg. Amikor az idegenség nem külső tapasztalat, hanem belső állapot. Az Emigránsok világa nem Nyugat és nem Kelet. Nem Lengyelország és nem az „ígéret földje”. Hanem egy szakralitás nélküli tér, ahol nincs kijelölt fent és lent, nincs közös mérce, nincs külső igazodási pont. Ebben a világban a másik ember válik színtérré. Ott zajlik minden konfliktus, ott dől el minden vereség.

A kérdés, amely lassan, de könyörtelenül kibomlik, nem az, hogy ki hibázott, hanem az, hogy lehet-e egyáltalán nem emigráltnak lenni, ha az ember gondolkodik. A gondolkodás első mozdulata ugyanis mindig eltávolodás. Egy lépés hátra attól, ami adott, megszokott, belakott. Aki kérdez, az már nem lakik teljesen ott, ahol él. Legfeljebb jelen van. Innen nézve az emigráció nem földrajzi esemény, hanem belső kivonulás. Olyan állapot, amely akár az „itthon maradás” látszólagos biztonságában is létrejöhet.

A migráció és az emigráció különbsége nem a távolságban rejlik, hanem az okban. A migráció vágyból fakad: jobb élet reményéből, biztonságból, lehetőségekből. Előre tekint, épít, kalkulál. Az emigráció ezzel szemben veszteségből születik. Abból a felismerésből, hogy a régi világ erkölcsileg vállalhatatlanná válik. Hogy a nyelv, amelyben élni lehetett, kiürült, a fogalmak elhasználódtak, a közösség önmaga paródiájává lett. Mrożek darabjában ez a két logika nem egészíti ki egymást, hanem ütközik. A vágy és az értelem nem szövetségesek, hanem ellenfelek. Egymás érveit nem cáfolják, hanem lassan felőrlik.

A lengyel lélek ebben a drámában különösen ismerős a magyar néző számára. A romantikus hősiesség iránti gyanakvás, a nagy eszmék kifáradása, az értelmiségi fölény és a nyers túlélési ösztön állandó konfliktusa nem nemzeti sajátosság, hanem közép-európai alapélmény. Mindkét kultúrában ott él a történelem súlya, az elbukott forradalmak emlékezete, az a reflex, hogy a szabadság mindig valami „majd egyszer”-hez kötődik. A pécsi előadásban ez a múlt nem konkrét utalásokban jelenik meg, hanem testtartásokban, hangsúlyokban, a beszéd ritmusában. A munkás és az értelmiségi nem társadalmi típusok, hanem két túlélési stratégia megtestesülései.

A lengyel színházi hagyományban a tér soha nem pusztán díszlet. Tadeusz Kantor emlékezet-töredékekkel, halott tárgyakkal dolgozott, Jerzy Grotowski radikálisan leszűkítette a színpadot, hogy az ember maradjon egyedül önmagával. Mrożek pincéje e gondolkodás metszéspontjában áll. Egy nem-hely, ahol nincs múlt, csak hordalék, és nincs jövő, csak terv. A szakralitás hiánya itt nem ateizmust jelent, hanem irányvesztést. Amikor nincs külső rítus, nincs közös nyelv, akkor a lélek kénytelen saját magának színpadot építeni. Ez a színpad pedig kegyetlen.

A darab második felében a fal válik kulcsmotívummá. Már nem egyszerű határ, hanem ellenállás. Nem elválaszt, hanem visszaver. Amit nekicsapnak, nem jut át rajta, csak visszhangzik. A beszéd önmaga körül forog, az érvek saját árnyékukkal vitatkoznak. Ebben a rendezői gondolkodásban a fal nem díszletelem, hanem aktív partner: Tóth András Ernő értelmezésében a tér nem kiszolgálja, hanem leleplezi a gondolkodást. A szereplők nem áttörni próbálnak rajta, hanem egyre pontosabban ütköznek bele.

Amikor a tűz megjelenik, nem pusztít, hanem feltár. Nem a fal ég, hanem mindaz, amit addig rávetítettek: a vágyak, az önfelmentések, a nagy elbeszélések, amelyek eddig elfedték a hiányt. A tűz itt nem forradalmi gesztus, hanem precíz ítélet. Kiégeti az illúziót, és meghagyja a csupasz teret, ahol már nincs hova hivatkozni. A rendezés ebben a pillanatban nem dramatizál, hanem megvon: elveszi a kapaszkodókat, és rákényszeríti a szereplőket – és a nézőt –, hogy szembenézzenek azzal, ami a fal mögött soha nem volt ott.

Ez a döntés teszi az előadás végét különösen kegyetlenné. Nem kínál kijáratot, nem teremt katarzist. Csak pontosan megmutatja, mi marad akkor, amikor az ideológiák, álmok és önigazolások elégnek. A fal nem nyílik ki – láthatóvá válik. És ettől válik véglegessé a felismerés: ebben a térben a szabadság nem ígéret, hanem hiány.

A fal kinyílik – de nem kijáratként. Inkább sebként. A szabadság nem felszabadít, hanem megmutatja a hiányt, amelyet eddig elfedett a beszéd, az ideológia, a remény. Ez a pillanat különösen kegyetlen, mert nincs hova menekülni. Ami marad, az nem szerep, nem identitás, nem társadalmi pozíció, hanem az ember önmaga előtt. Ez az a pont, ahol az emigráció véglegessé válik. Nem térben, hanem lélekben.

Innen nézve különös fénytörést kap Milan Kundera emigrált világa is. Kundera számára az emigráció nyelvvesztés, kulturális amputáció, irónia mint túlélési stratégia volt. Nem Franciaország tette emigránssá, hanem az a felismerés, hogy a világ, amelyből jött, hazudik önmagáról. Mrożek esetében ugyanez a felismerés vezetett a hontalanság vállalásához. A földrajzi mozgás csak következmény. Az ok mindig belül születik.

A pécsi Emigránsok előadásának egyik legnagyobb ereje, hogy nem kínál feloldást. Nem ígér másik világot. Nem tesz úgy, mintha a probléma megoldható lenne pusztán mozgással, döntéssel vagy akarattal. Pontosan mutatja meg, hogy ugyanazt a világmodellt építjük fel emigránsként kint, mint hontalanul itthon. A pince ugyanaz, csak az utcanév változik felette. A hierarchiák, az önigazolások, a túlélési stratégiák hordozhatók. Nem országspecifikusak. Emberiek.

És mégis: ezek a modellek a művészet útján törtek meg. Nem politikával, nem rendszerváltással, nem jóléttel. Hanem azzal, hogy voltak alkotók, akik nem voltak hajlandók a pincét komfortosabbra festeni. Nem lakberendeztek, nem magyaráztak, nem tettek fel polcot. Megmutatták a falat, és azt mondták: ez nem otthon. A művészet itt nem dísz, hanem repedés a modellen. Nem megoldás, hanem ítélet.

A pince nem földrajzi hely.
Ez a belső terünk, amikor nincs hova kilépni, csak befelé.
És amikor a fal végül láthatóvá válik, már nem az a kérdés, hol vagyunk.
Hanem az, hogy mit kezdünk azzal, ami a tűzben végleg elégett.

Alapi Tóth Zoltán

A Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezésére idén országos programsorozat indult: a fővárosban és valamennyi vármegyében megrendezték az eseményt. Baranya vármegyében a rendezvény fő szervezői a Baranya Vármegyei Kormányhivatal, a Pécsi Nemzeti Színház, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet Baranya Vármegyei Igazgatósága voltak.

A rendezvényen beszédet mondott Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Dr. Horváth Zoltán főispán, valamint Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter videóüzenetben köszöntötte a jelenlévőket. A Miniszteri Elismerő Okleveleket a főispán és az elnök adta át mindazoknak, akik hosszú időn át végzett, magas színvonalú munkájukkal jelentősen hozzájárultak Baranya vármegye kulturális életének működtetéséhez, gazdagításához és a közösségek megerősítéséhez. Az eseményen közel negyven díjazott vehette át a rangos elismerést.

A Miniszteri Elismerő Oklevél olyan természetes személyeknek, közösségeknek és munkacsoportoknak adományozható, akik a kultúra területén huzamos ideig kiemelkedő szakmai tevékenységet végeznek, vagy jelentős érdemeket szereznek egy-egy intézmény, szervezet eredményes működésében.

Az esemény szellemiségéhez kapcsolódva a résztvevők csatlakozhattak a „A kultúra összeköt!” elnevezésű, a nemzeti összetartozást jelképező mozgalomhoz is, amely a magyar nemzet egységét hirdeti, és amelynek szimbóluma a csuklón viselhető nemzeti karszalag.

A program méltó módon hívta fel a figyelmet arra, hogy nyelvünk, hagyományaink és kulturális értékeink összekötnek bennünket – és hogy a helyi kulturális közösségek munkája nélkülözhetetlen nemzeti kultúránk megőrzésében és továbbadásában.

Nyitóképen a Magyar Kultúra Napja alkalmából kitűntetett Gulyás Katalin.

Békés, nyugodt természetű, rendkívül segítőkész kolléga volt, akit mindenki tisztelt és szeretett.

Köszönjük az együtt töltött éveket és a közös munkát.

Nyugodj békében, kedves Attila.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából, kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át január 22-én, a Pécsi Nemzeti Színházban megrendezett Magyar Kultúra Napja Baranya Vármegyei Gála és Díjátadó eseményen.

A Miniszeri Elismerő Oklevél adományozható annak a természetes személynek, munkacsoportnak, közösségnek, aki vagy amely a minisztériumban vagy a miniszter ágazati irányítása, felügyelete alá tartozó intézményben, szervnél, gazdasági társaságnál, illetve a miniszter felügyelete alá tartozó ágazatok területén tevékenykedő szervezetnél a szakmai munkáját huzamos ideig színvonalasan végzi, vagy a szerv eredményes működése szempontjából fontos szakmai feladat végrehajtásában szerez érdemeket.