2024.03.28, Csütörtök

Letették a nemzeti kosárakadémia alapkövét

MTI, magyarepitok.hu

2017.04.27. 12:38

A ZÁÉV kivitelezésében egy közel 4000 négyzetméteres sportcsarnok és egy 1800 méteres kollégium is létre jön Pécsett.

Szerdán letették a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia sportkomplexumának alapkövét. A több mint 2,5 milliárd forintos beruházásban a sportcsarnok mellett egy kollégiumot és a kiszolgáló létesítményeket is felépíti a kivitelező ZÁÉV Zrt, mely már korábban megkezdte a munkálatokat.

A közel 4000 négyzetméteres sportkomplexum három kosárlabda-pályával, 400 fős lelátóval rendelkezik majd a keleti oldalon, amely további 1500 ember befogadására bővíthető az északi és déli oldalon. A kollégium 32 darab kétfős kollégiumi szobával és további kiegészítő helységekkel, illetve egy étteremmel jön létre, összesen 1800 négyzetméteres beépített alapterületen.


A cél a kilépés a középszerűségből

Az intézménynek a Rátgéber Kosárlabda Akadémia adja majd a szakmai bázist. Rátgéber László kosárlabda-mesteredző az alapkőletételt mérföldkőnek nevezte, úgy fogalmazott, ezzel a fejlesztéssel végre egy igazi kiválósági központtá válhat az akadémia. " A célunk az a szökés a középszerűségtől, hogy a stratégiánk és kultúránk álljon a reménykedés és a hit hátterében" - fogalmazott a tréner.

Szalay Ferenc, a hazai kosárlabda-szövetség (MKOSZ) elnöke elmondta, az igazolt kosárlabda-játékosok száma 2010-ben 24 ezer volt, jelenleg immár csaknem 62 ezren vannak. A tao-pályázatokra több mint 230 klub, egyesület és szerveződés pályázik, az MKOSZ évente több mint 7 milliárd forintból gazdálkodik, ebből mintegy 180 millió forint jut a Rátgéber-akadémiára.

 

 

Forrás: mti, magyarepitok.hu

sportberuházásokPécsAktuálisNemzeti Kosárlabda Akadémiaalapkőletétel