2024.04.19, Péntek

Színészlegendák érkeznek Pécsre!

www.bonyhadinapilap.hu

2017.10.01. 09:55

Federico García Lorca utolsó színpadi műve neves színészek előadásában elevenedik meg Pécsett! Többek között Csákányi Eszter, Malek Andrea és Hámori Ildikó is színpadra lép a Lorca művéből írt musicalben, melynek címe Bernarda Alba.

A táncdráma, a szcenírozott koncert és a színház különleges elegyét láthatja a közönség október 2-án 19 órakor a Kodály Központban.

 

 

Lorca Bernarda Alba háza című műve a szerző utolsó színpadi darabja, amit kivégzése előtt két hónappal, 1936-ban fejezett be. Az előadás a Müpa saját produkciója, mely Budapesten csak két alkalommal, vidéken pedig csak Pécsett, a Kodály Központban lesz látható, a Zsolnay Színház keretében.

Az alcíme szerint „dráma spanyol falusi nőkről” Bernarda Alba házában játszódik. A hatvanéves asszony férje halálakor kijelenti: a gyász ideje alatt lányai semmit sem tehetnek az ő beleegyezése nélkül. Az öt lány, a velük élő szolgáló és Bernarda anyja zárt világban vegetál, amelyben az elfojtások uralkodnak, mégis minden cselekedetet és gondolatot a férfiak, illetve az ő hiányuk határoz meg.

 

 

Michael John LaChiusa amerikai zeneszerző a zenés színpad szerzőinek új, progresszív generációjához tartozik, művei nem a populáris musicalirányzatot követik, zeneileg összetettebbek, sokféle hatást mutatnak a világzenétől a jazzen át a klasszikus zenéig. A Lorca művéből írt zenés darabja a táncdráma, a szcenírozott koncert és a színház elegye.

A pécsi előadáson több Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő is színpadra lép, így Csákányi Eszter és Hámori Ildikó, de a szereplők között találjuk Náray Erikát, Auksz Évát és Uhrik Dórát is. A darab rendezője Böhm György, koreográfusa Vincze Balázs.

A spanyol zene, elsősorban a flamenco elemeit használó művet 2011-ben a Müpa nagy sikerrel mutatta be, ezúttal pedig a pécsi közönség élvezheti az előadást a Kodály Központban.

 

Jegy és információ:

http://www.pecsprogram.hu/program/Zsolnay_Szinhaz__LaChiusa%E2%80%93Lorca_Bernarda_Alba/2017-10-02/19:00

 

 

Forrás: www.bonyhadinapilap.hu

PécsAktuálisKodály KözpontFederico García Malek AndreaHámori IldikóCsákányi Eszter