2020.12.03, Csütörtök
Betekinthettek az épülő sásdi őrs kulisszái mögé

Betekinthettek az épülő sásdi őrs kulisszái mögé

baranya.katasztrofavedelem.hu

2018.04.17. 15:55

2012-ben indította el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az őrsprogramot, aminek célja, négy tűzoltóőrs megépítése, amelyeknek köszönhetően újabb „fehér foltok” szűnhetnek meg.

Hirdetés

A katasztrófavédelem fontos célja, hogy az ország valamennyi pontján a lehető legrövidebb időn belül segítséget kapjanak a bajbajutottak. Az őrsprogram azért jelent előrelépést, mert a beavatkozások legnagyobb része egy egységgel kezelhető.

Az események felszámolásának hatékonyságát, illetve a műszaki mentéseknél az életmentés eredményességét nagyban befolyásolja, hogy a jelzéstől számítva mennyi idő alatt érkeznek a káreset helyszínére és kezdik el a beavatkozást a riasztott erők. Jelenleg vannak olyan települések, ahol ez 25 percnél hosszabb időt jelent, ezek a helyek úgynevezett „fehér foltnak” számítanak.

Az épülő őrsök nem önálló parancsnokságként, hanem egy meglévő parancsnokság részeként, annak székhelyétől távolabb, azonban a működési területen belül, jönnek létre, ahol egy- egy gépjárműfecskendő áll készenlétben egy fél (azaz négyfős legénységgel) rajjal.

Mácsai Antal tűzoltó ezredes, megyei igazgató, főtanácsos elmondta, a sásdi őrs sajtótájékoztatójának apropója, hogy a létesítmény szerkezetkész állapotban van, már csak a belső kialakítás, a nyílászárók beépítése és a tereprendezés van vissza. Egy gépjárműfecskendő áll majd készenlétben, összesen tizennyolc tűzoltó fogja ellátni itt a szolgálatot.

Természetesen minden bajbajutott megkapja a segítséget addig is, jelenleg a pécsi, dombóvári, szigetvári és kaposvári tűzoltó-parancsnokságok látják el azt a területet, amit majd a sásdi katasztrófavédelmi őrs fog lefedni.  Ez mintegy harminc település közel tizenkétezer ember biztonságát szolgálja majd.

 

Galéria

AktuálisKatasztrófavédelemsásdőrsprogram

Hirdetés

Hirdetés