Országszerte megkezdték a kidobott fenyőfák begyűjtését - közölte Horváth László, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. PR-szakreferense az M1 aktuális csatornán kedden.
Hozzátette: a kihelyezés főidőszakában, január 6-tól egy-másfél hónap alatt mintegy 500-600 ezer fenyőfát szállít el úgynevezett fenyőfajáratokkal a közterület-fenntartó.
Horváth László tájékoztatása szerint a fenyőfákat a szeméttárolók mellé vagy a fővárosi 250 gyűjtőpont egyikén lehet elhelyezni úgy, hogy azok ne akadályozzák a forgalmat. A fák a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek. A fenyő a magas gyantatartalom miatt kitűnő tüzelőanyag, amelyből elégetéssel több tízezer budapesti háztartás számára biztosítanak fűtési gőzt és villamos áramot - közölte.
A kijelölt gyűjtőhelyek listája kerületi bontásban megtalálható a társaság honlapján, a www.fkf.hu oldalon - mondta Horváth László.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.