2024.10.09, Szerda
Ma hatástalanítják a Budafokon talált robbanótesteket, menetrendi változások lesznek!
MTI Fotó: Rosta Tibor - illusztráció

Ma hatástalanítják a Budafokon talált robbanótesteket, menetrendi változások lesznek!

MTI

2019.03.23. 08:00

A tervek szerint ma emelik ki és hatástalanítják a Duna budafoki szakaszán tavaly megtalált két második világháborús robbanótestet. A környéken élőknek és dolgozóknak el kell hagyniuk a területet, továbbá útlezárások, menetrendi változások is lesznek.

A két, egyenként egytonnás amerikai bombát tavaly ősszel találták meg a Dunában.

A fővárosi kormányhivatal korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a rendőrség a művelet idejére egy kilométeres körben biztonsági okból kiürítteti a városrészt, lezárja a 6-os utat, a Kelenföld-Érd és Alsó-Tárnok közötti vasúti szakaszon pedig szüneteltetik majd a közlekedést.

A kiürítendő területet a lakóknak és az ott dolgozóknak legkésőbb délelőtt 10 óráig el kell hagyniuk, és csak a hatástalanítás után térhetnek vissza. A XXII. kerületi önkormányzat erre az időre három befogadóhelyet jelölt ki.

A kiürítés reggel 7 órakor kezdődik, majd teljesen lezárják Budafokon a forgalom elől a 6-os főutat a Savoya Park és a budafoki lehajtó között, a Kossuth Lajos utcát és a Mária Terézia utcát a Kuruc köztől, a Nagytétényi utat a Háros utcától a Tóth József utcáig, a Tóth József utcát, valamint a Temető utca-Mező utca-Pannónia utca-Promontor utca által határolt területet.

Reggel 7 órától a lezárt területen csak felszállni lehet az arra közlekedő buszjáratokra - 33, 58, 114, 133E, 141, 158, 213, 241, 241A, 250 -, ott nem szállhatnak le róluk az utasok. A terület kiürítése után, a bombák kiemelése és hatástalanítása idején, várhatóan 10 órától az érintett buszok rövidített vagy módosított útvonalon közlekednek. A buszmegállókban a BKK tájékoztatást ad a lezárásokról.

A Kelenföld és Érd-alsó közötti vasúti vonalszakaszon várhatóan 10 és 16 óra között nem járnak majd a vonatok, az utasokat pótlóbuszok szállítják. A Déli pályaudvar és Kelenföld között 15 percenként közlekednek majd a vonatok, ezek a járatok biztosítják az eljutást a Déli pályaudvarról utazóknak a Kelenföldről induló pótlóbuszokhoz. A korlátozások több távolsági vonatot érintenek, köztük nagykanizsai, veszprémi, szombathelyi, pécsi és kaposvári vonatokat.

AktuálisDunavonatközlekedésmenetrendváltozásbomba