2024.10.14, Hétfő
Főként fakidőlések és a sok esővíz miatt riasztották a tűzoltókat
MTI Fotó: Mihádák Zoltán - illusztráció

Főként fakidőlések és a sok esővíz miatt riasztották a tűzoltókat

MTI

2019.05.29. 18:00

Főként fakidőlések és a sok esővíz miatt riasztották a tűzoltókat a szerdai vihar idején - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője az MTI-vel.

Dóka Imre elmondta, a szerdai vihar többnyire a fővárosban és Pest megyében, valamint kisebb számban Bács-Kiskun és Csongrád megyében okozott gondot.

A tűzoltóknak csak Budapesten 45 riasztásuk volt a viharral összefüggésben, ezek többsége a X., a XIV., a XV., a XVII. és a XIX. kerületből érkezett. Jellemzően kidőlt fákat távolítottak el, valamint ott segédkeztek, ahol a felgyülemlett esővíz valamilyen épületet vagy értéket veszélyeztetett - közölte.

A tűzoltók jelenleg is számos helyen dolgoznak a károk felszámolásán - tette hozzá.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint jelenleg is az ország számos területén vannak érvényben figyelmeztetések a zivatar, felhőszakadás, a sok eső, illetve a szél miatt.

A zivatarok miatt Budapesten, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.

A fővárosban, továbbá Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a felhőszakadás veszélye miatt is érvényben van figyelmeztetés.

Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád és Pest megyében, valamint a fővárosban a 24 óra alatt várható sok csapadék miatt is figyelmeztetnek.

Emellett Győr-Moson-Sopron és Vas megyében az erős szél veszélye miatt van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.

Azt írták: csütörtökön zivatarok kialakulására leginkább délkeleten és a Tiszántúlon lesz esély, a zivatarokat viharos szél és lokálisan nagy mennyiségű csapadék kísérheti.

Aktuálisfakidőlésesőesővíztűzoltók