A 20 kilométernyi szakaszon három különszintű csomópont és egy vasúti híd is megépül.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a TED-en közzétette az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti szakaszára vonatkozó ajánlati felhívást. A majdani nyertesnek a 192+200-as és a 212+139-es km-szelvények között kell kiviteleznie az autópálya befejező szakaszát, mellyel a sztráda eléri a horvát határt.
A beruházásban három különszintű csomópont is létrejön
Mindezek mellett egy komplex pihenőhely épül Nagynyárádnál, valamint egy 67 méteres szabadnyílású híd, mely egy vasútvonalat ível át.
A beruházásban Ivándárdánál egy komplex ellenőrző hely is kiépül két hídmérleggel, két tengelyterhelés mérővel, valamint két tengelysúlymérő épülettel és parkolókkal.
Megvalósul egy mérnökségi telep építése is az 57-es főút és az 56113-as mellékút kereszteződésénél. Ebben a létesítményben többek közt irodaépület, hídmérleg, üzemanyagtöltő és parkolók jönnek létre.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.