Az Anna & The Barbies, az Első Emelet, a The Biebers, Dánielfy Gergő és sokan mások is fellépnek a pécsi Sétatér Fesztiválon június 27. és 30. között.
A szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, hogy a pécsi dóm közelében, a sétatéri gesztenyefák alatt zajló eseményen bőséges étel-és italkínálat, valamint napi két koncerttel várják a közönséget jövő hétvégén.
Június 27-én Kocsis Paulina, az X-Faktor tizedik szériájának második helyezettje kezdi a koncertek sorát, majd ugyanaznap az Anna and The Barbies tagjai állnak a színpadra. A fennállásának huszadik évfordulóját idén ünneplő zenekar - ahogy általában - rockos hangzással és átütő erejű színpadi jelenléttel szórakoztat a közlemény szerint.
Másnap a 2018-as "A Dal" Év Felfedezettje, a színész, énekes, dalszerző Dánielfy Gergő zenél, majd a a Sorry című óriási sláger előadója, a The Biebers lép színpadra Puskás Petivel.
Június 29-én a reggae és dirty ska zenét játszó, bajai StabilFrazír melegíti a közönséget, később pedig az 1982-ben alakult legendás zenekar, az Első Emelet adja elő legnagyobb slágereit.
A pécsi Pixelplants és az idén harmincéves punkrock csapat, a Junkies zárja a fesztivált június 30-án.
A rendezvényen kézműves vásár mellett közel 35 gasztronómiai kitelepülő bor- és ételkülönlegességei közül válogathatnak a látogatók.
A fesztiválról további részletek olvashatók a www.pecsiprogram.hu címen.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.