A mintegy félezer utánpótlásjátékos mellett az iskolásokat és a versenysportot is kiszolgálja a B Build and Trade Kft. által kivitelezett létesítmény.
Pécsett szerda délben átadták a város új sportcsarnokát a Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) Verseny utcai sporttelepén. A B Build and Trade Kft. kivitelezésében egy 2000 négyzetméteres kosárlabda munkacsarnok jött létre, ahol a PVSK sportolói és az iskolások egyaránt edzési lehetőséghez jutnak.
A beruházásban több mint százfős lelátó, közösségi tér, öltözők, szociális és egyéb kiszolgáló helyiségek jöttek létre. A létesítményben naponta több százan sportolhatnak majd. A korábbi sajtóhírek szerint
az épület délelőttönként az általános- és középiskolás diákok mindennapos testneveléséhez, délutánonként a PVSK mintegy 500 kosárlabda utánpótlás-játékosának neveléséhez, este pedig a versenysport edzéslehetőségéhez biztosítja majd a helyszínt.
Az új létesítmény kiváltja az eddigi, sportolásra csak korlátozottan alkalmas helyszínek egy részét.
A két ütemben megvalósult munkacsarnok projektje megelőzte az átfogó 4,6 milliárd forintos sportfejlesztési sorozatot, amiről legutóbb ebben a cikkünkben írtunk. A sportinfrastruktúra-fejlesztés keretében a 100 éves PVSK telephelye 1,5-2 év alatt modern sportközponttá alakul.