Átadták a német tulajdonú Honsa Kft. közel kétmilliárd forintos beruházással megépült új gyártó- és raktárcsarnokát kedden Pécsett.
A csarnok a vállalat összesen 3,2 milliárd forintos, 766 millió forintos kormányzati támogatást élvező kapacitásbővítési beruházásának részét képezi.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy a kormányzat támogatásával megvalósuló beruházások közel 200 új munkahelyet jelentenek a vállalat számára.
Hozzátette: a kabinet eltökélt célja, hogy a mostanihoz hasonló támogatások formájában adjon lendületet Baranyának, azon belül Pécsnek. Reményét fejezte ki, hogy az ország gazdaságának növekedési üteme a mai rekordmagas szinten vagy annak közelében marad, mert ez azt jelenti, hogy a Honsá-hoz hasonló nagyfoglalkoztatók is folyamatos fejlesztéseket hajtanak végre.
A kormány azzal szeretné felgyorsítani a térség fejlődését, hogy két új autópályaszakaszt kap a megyeszékhely a következő években. Meg fog épülni az M6-os országhatár és Bóly közötti szakasza, s határozott kormányzati szándék, hogy létrejöjjön az M6-os sztráda Pécs és Barcs közötti szakasza is - ismertette. Ugyancsak a helyi gazdaságot segítené a pécs-pogányi reptér fejlesztése, alkalmassá tétele a nagyobb utasszállító repülőgépek fogadására. Magyar Levente közölte: a kormány feltett szándéka, hogy ezt a három fejlesztést végrehajtsa a következő esztendőkben.
A Koller csoport pécsi leányvállalata, a Honsa Kft. kedden átadott 4900 négyzetmétereses gyártó- és raktárépülete a cég nyolcadik üzemcsarnoka, azzal együtt már 20 ezer négyzetméteren tud termelni a vállalat a baranyai megyeszékhelyen az év végétől.
Max Koller, a Koller csoport tulajdonosa és ügyvezetője kiemelte: a magyarországi leányvállalat a legnagyobb gyártóüzeme a cégcsoportnak, és emiatt egyik legfontosabb pillére. Mint fogalmazott, a Honsa Kft. nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az 1994-ben családi vállalkozásként indult cégcsoport Európa egyik piacvezető autóalkatrész-gyártójává válhatott. Megjegyezte, hogy a vállalat nemcsak Pécsen és Németországban, de Kínában és Mexikóban is rendelkezik már egységekkel