2024.12.22, Vasárnap
Megyei tűzoltók is elimerésben részesültek nemzeti ünnepünk alkalmából
katasztrofavedelem.hu

Megyei tűzoltók is elimerésben részesültek nemzeti ünnepünk alkalmából

katasztrofavedelem.hu

2019.10.24. 16:32

Tegnap tartották a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon a 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének hatvanharmadik, valamint a köztársaság kikiáltásának harmincadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepséget, amelyen elismerések átadására is sor került.

A katasztrófavédelem központi ünnepségén a Himnusz hangjait követően a főigazgatóság vezetői, a meghívott vendégek, kollégák először a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának ünnepi műsorát hallgatták meg, azt követően Érces Ferenc tűzoltó ezredes, a megelőzési és engedélyezési szolgálat vezetője mondott köszöntőt.

A szolgálatvezető beszédét Márai Sándor 1956 telén írt, Mennyből az angyal című versének záró szakaszával kezdte, és úgy fogalmazott, a versben leírt hősök nemcsak az országért, „hanem sokkal többért, a hazáért, az otthonokért, egy jobb életért, a szabadságért és a függetlenségért, valójában értünk és gyermekeinkért, a mi jobb jövőnkért küzdöttek, adták életüket”. Érces Ferenc emlékeztetett arra, 1956 felelősséget tett az utódok vállára, hiszen a maiaknak nagy gonddal kell őrködniük a nemzeti lét méltósága és biztonsága felett. Az ezredes felidézve a hatvanhárom évvel ezelőtt történteket arról is beszélt, hogy az akkori tűzoltóknak is sok és nehéz feladatuk volt, országszerte oltották a harcok nyomán fellobbanó tüzeket, megakadályozva a lángok elharapózását, nem egyszer az összecsapások közepette tették a dolgukat, védték az emberek életét. Folyamatos munkájukkal, hősies és alázatos magatartásukkal kivívták a lakosság elismerését, fogalmazott Érces Ferenc, majd hozzátette, ez az elismerés a ma szolgáló tűzoltóknak, a szervezet minden tagjának jár, hiszen mindegyikük a legjobb tudása szerint teljesíti szolgálatát, óvja a biztonságot, védi az életet.

Az ünnepi beszéd után dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója belügyminiszteri és főigazgatói elismeréseket, előléptetéseket adott át.

A főigazgató beosztásában hosszú időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréseként ajándéktárgy elismerésben részesítette:

Balogh András tűzoltó főtörzsőrmestert, a Pécsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját,

Berényi Imre tűzoltó főhadnagyot, a Mohácsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság szolgálatparancsnokát, és

Herbert Tibor tűzoltó főtörzsőrmestert, a Komlói Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját.

A rendezvény a szózattal zárult.

Gratulálunk az elismerésekhez!

Helyi hírek1956-os forradalom és szabadságharc1956Katasztrófavédelem