Arról dönthetnek a pécsiek, hogy a Misina-tetőn mozgás- és túraközpontot, családcentrikus közösségi teret vagy a Mecsek természeti erőforrásait bemutató korszerű kiállítóközpontot alakítsanak majd ki.
Online szavazást indít a pécsi önkormányzat a baranyai megyeszékhely felett magasodó TV-torony környezetének fejlesztésével kapcsolatban - tájékoztatta a helyhatóság közleményben az MTI-t.
A Mecsek 535 méteres, Pécs városközpontjától északra lévő Misina hegy csúcsán megvalósuló fejlesztésekkel kapcsolatban - emlékeztettek a közleményben - egyszer már kikérték a helyiek véleményé. Tavaly augusztusban nyílt ötletbörzét hirdetettek a pécsiek körében, hogy olyan beruházás "jöjjön létre, amely nemcsak folyamatosan vonzza a látogatókat, de gazdaságilag fenntartható és illeszkedik is a befogadó környezethez" - közölték.
Az akkori öt legjobb ötletterv alapján készített el az önkormányzat három olyan koncepciótervet, amelyek formai és tartalmi szempontból is megfelelnek a pályázat előírásainak, továbbá tartalmazzák azokat az igényeket, amelyeket a pályázók megfogalmaztak - jelezték a közleményben.
E szerint a kedden elindult és egy hónapon át tartó lakossági szavazáson arról dönthetnek a pécsiek, hogy a Misina-tetőn mozgás- és túraközpontot, családcentrikus közösségi teret, vagy a Mecsek természeti erőforrásait bemutató korszerű kiállítóközpontot alakítsanak majd ki.
A közlemény alapján a három koncepciótervről a misinaotletborze.hu/szavazas weboldalon található bővebb információ, s szintén e felületen dönthetnek a helyiek online szavazás keretében a következő egy hónapban arról is, hogy melyik irányt támogatják. A szavazás után a legtöbb szavazatot elérő koncepcióterv tervezése és kivitelezése kezdődik meg - előreláthatólag 2022 tavaszán; a kivitelezés egy évet vehet igénybe - írták.
A fejlesztéseket koordináló Pécsi Városfejlesztési Zrt. honlapja szerint a területi- és településfejlesztési operatív program (top) előző városvezetés idején - 2016 végén - elnyert, csaknem 380 millió forintos keretéből fedezett beruházást százszázalékos támogatási intenzitás mellett valósíthatják meg.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.