2021.09.27, Hétfő
Pécsi tollaslabda ob - Krausz és Sárosi is duplázott
Illusztráció: pexels

Pécsi tollaslabda ob - Krausz és Sárosi is duplázott

mti

2021.02.08. 10:38

A tokiói ötkarikás szereplésért egyaránt versenyben lévő Krausz Gergely és Sárosi Laura is két számban győzött a tollaslabdázók pécsi országos bajnokságán.

Hirdetés

    Krausz (Multi Alarm SE) a férfi egyes vasárnapi fináléjában címvédő klubtársát, Pytel Gergőt múlta felül két szettben 44 perc alatt. Röviddel később aztán ketten együtt diadalmaskodtak a párosok között.
    Krausz az MTI-nek leszögezte: örül, hogy a tavalyi év után sikerült visszahódítania címét egyesben, amelyet azt megelőzően sorozatban hatszor nyert meg.
    "Elégedett vagyok, kihoztam a maximumot a versenyből. Motivációt jelent, hogy kevés versennyel a hátam mögött tudtam nyerni, mivel nem tudtam pontosan, milyen állapotban vagyok, de örömmel tapasztaltam, hogy a teljesítményem színvonala semmit nem esett vissza."
    A kvalifikációs időszakra előre tekintve azt mondta: hozzászokott már a bizonytalansághoz, amely a versenyek halasztásából, törléséből adódik, ám fejben arra készül, hogy azokon a versenyeken, amiket megrendeznek, jól teljesítsen. Jó kiinduló helyzetnek nevezte, hogy Sárosi Laurával mindketten kijutást érő pozícióban vannak a rangsorban.
    A nőknél Sárosi (Tisza TSE) két játszmában, 36 alatt perc kerekedett Kőrösi Ágnes (Érdi VSE) fölé. A riói olimpikon Sárosi Piliszky Andrással (Tisza TSE) a vegyes párosok között is bajnoki címet ünnepelhetett.    Sárosi felidézte: 2016-ban indult legutóbb az ob-n, és nagyon jó érzés volt újra pályára lépnie.
    "Azt gondoltam, hogy a 19. vagy 20. bajnoki cím már nem fog nagy jelentőséggel bírni, mégis ugyanolyan jó érzés ez a két siker, mint az első volt."
    Az olimpiai kvalifikáció kapcsán kifejtette: bár nem tudják, milyen versenyek lesznek megtartva a koronavírus árnyékában, ám ők úgy kalkulálnak, hogy március első hétvégéjétől két hónapon át folyamatosan kvalifikációs versenyek lesznek. Hangsúlyozta: a versenyek nélkül eltelt hónapokban nehéz a motivációt fenntartani, így a mostani dupla neki, csapatának és edzőinek is nagy löketet ad.
    A két finálét vesztő Kőrösi a női duók küzdelmeiben vigasztalódhatott, ahol első kiemeltként Gonda Daniella (Multi Alarm SE) oldalán három játszmában védte meg elsőségét.

Helyi hírekPécs tollaslabda

Hirdetés

Hirdetés