2021.05.07, Péntek
15,2 milliárd forint értékű japán beruházás érkezik Pécsre
Illusztráció: pexels.com

15,2 milliárd forint értékű japán beruházás érkezik Pécsre

MTI

2021.04.19. 08:27

A baranyai megyeszékhelyen évente 4 millió méter autókárpit készülhet majd.

Hirdetés

A japán Seiren Ltd. 15,2 milliárd forint értékű autóipari beruházást telepít Pécsre - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a beruházás sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Szijjártó Péter közölte, hogy a 26 ezer négyzetméteres gyárban 170 munkahely létesül, a kormány ezért 4,6 milliárd forinttal támogatja a beruházást. A japán cégnek ez lesz az első európai üzeme, innen fogják ellátni az uniós piacot gépjármű-üléshuzattal - tette hozzá.

A baranyai megyeszékhelyen évente 4 millió méter autókárpit készülhet majd. A miniszter kiemelte: a Seiren beruházása is igazolja a keleti nyitás sikerét. Magyarországon 180 japán cég több mint 30 ezer munkavállaló megélhetését biztosítja, de a hatalmas tőkét felhalmozó Távol-Kelet más államai is egyre előrébb lépnek a beruházói rangsorban. Az eddigi legnagyobb befektetés egy koreai cégnek köszönhető, és szintén Dél-Koreából érkezett a legtöbb beruházás 2019-ben, míg tavaly a kínai tőke volt a belföldi csúcstartó.

A japán jelenleg a 8. legnagyobb befektetői közöség Magyarországon, és a következő években valószínűleg előrébb fognak lépni - hangsúlyozta Szijjártó Péter. Elmondása szerint Magyarország gazdasága nyitott, ezért nagyra értékeli az együttműködést más államokkal, Japán pedig valamennyi ország közül kiemelt helyet foglal el a külgazdasági stratégiában.     

Szijjártó Péter hozzátette, hogy a befektetői munkahelyteremtés illeszkedik a kormány gazdaságpolitikájához. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy a segélyezés csak a kiszolgáltatottságot, a bizonytalanságot erősíti, a források ezért az elmúlt egy évben a munkanélküliség elkerülésére összpontosultak. Az állami támogatások nemcsak elhelyezkedési lehetőségeket teremtenek, hanem a magyar cégeket is segítik abban, hogy minél több helyet szerezzenek meg a válság miatt átalakuló globális kínálati piacon - tette hozzá.

Pécs országgyűlési képviselője üdvözölte, hogy a Modern város program szerződése, vagyis 2015 óta nem múlt el év jelentős befektetés nélkül a megyeszékhelyen. Hoppál Péter szerint az újraiparosítás sikeres, hiszen már most a másfélszeresére nőtt az iparűzési adóból származó bevétel. Pécs a Seiren beruházásáért is sokat tett, hiszen gyorsan reagált a kínálkozó lehetőségre, és szakképzett munkaerővel várja az új gyárat - emelte ki.     

A Serien Ltd. elnöke videóüzenetben szólt hozzá a bejelentéshez. Kavada Tacuo közölte, hogy az 1889-ben alapított vállalat Japánon kívül 8 országban gyárt, fejleszt textilipari termékeket. Magyarországon a járműanyag-üzletág saját fejlesztésű, stratégiai jelentőségű terméke készül majd, és idővel újabb tevékenységekkel is bővülhet a pécsi üzem feladatköre. A cégvezető hozzátette, hogy a beruházásnak köszönhetően környezetbarát gyár, és környezetbarát termékek jönnek létre Magyarországon.

Helyi hírekPécsautóiparJapánbefektetés

Hirdetés

Hirdetés