2024.04.19, Péntek
Többfunkciós sportcsarnokot építenek Baranya megyében
Illusztráció: Nagy Mihály/magyarepitok.hu

Többfunkciós sportcsarnokot építenek Baranya megyében

magyarepitok.hu

2021.10.05. 07:50

Újabb sportcélú beruházás valósulhat meg a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúrafejlesztési Program keretében, most a Vajszlón megépülő tanuszodához keresik a generáltervezőket.

Folytatódnak a 2016-ban indított sportcélú beruházások az országos oktatási infrastruktúra-fejlesztő programban, ahol összesen 51 tanuszoda megépítése a cél. A most megjelent közbeszerzés a Baranya megyei sportcentrum tervezésére terjed ki, amely szerint hamarosan megkezdődhet a tanuszoda és az azt kiszolgáló épületek kivitelezésének előkészítő munkálatai - derült ki az uniós közbeszerzési adatokból.

Ahogy arról korábban írtunk, 2018-ban elkezdődtek a vajszlói sportcentrum megvalósításának előkészületei, amely többek között része annak 14 sportcélú beruházásnak, amit a kormány támogatásából, a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúrafejlesztési Program keretében valósítanak meg. 

A cél a mindennapos testnevelés és az úszásoktatás infrastrukturális feltételeinek biztosítása, a fejlesztés legtöbb esetben járásközpontokat érint. 


Többezer négyzetméteres tanuszoda járulna hozzá az úszásoktatáshoz

A Vajszlón tervezett létesítmény egy 3350 négyzetméteres tanuszodából, egy körülbelül bruttó 1900 négyzetméteres kézilabda sportcsarnokból, valamint egy 1000 négyzetméteres sportszállóból, továbbá különböző szabadtéri sportterületekből fog állni.

Jelenleg az épületek és területek kialakításához szükséges felmérési és tervezési munkákra, valamint engedélyezési tervek lebonyolítására keresik a mérnököket. 

A felhívásban továbbá szerepel, hogy a tornatermek és tanuszodák tervezése során fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy a létesítmények a kulturális hagyományoknak megfelelő építészeti megjelenéssel illeszkedjenek a helyi épített környezethez és adottságokhoz. 

Emellett kiemelték, hogy az épületet a Magyar Úszószövetség által javasolt műszaki tartalommal és elrendezéssel szükséges megvalósítani.

tanuszoda alapterületén egy 33 x 21 méteres, 2 méter vízmélységű nagymedencét alakítanak ki, ami rendelkezni fog 8 úszópályával és vízilabdapályával, de egy 8 fős infraszauna, valamint egy 150 fős lelátó is helyet kap. Ezek mellett többek között gondot fordítanak egy 80 fő egyidejű befogadására alkalmas előcsarnok, öltözők, valamint tornaszerek tárolására alkalmas helyiségek kialakítására is. 
 

Kézilabda sportcsarnokot és sportszállót is igénybe vehetnek a tehetségek 

A sportcentrum részeként létrehoznak egy másik épület is, amely egy 90+150 fő (sportoló + néző) befogadására alkalmas kézilabda sportcsarnokként fog funkcionálni. Akárcsak a tanuszodában, itt egy 40 fő befogadására alkalmas előcsarnok fogja várni a vendégeket. Ebben az épületben többek között található lesz egy 

  • 20 méter x 40 méteres kézilabdapálya befogadására alkalmas küzdőtér, 
  • egy minimum 150 fős (mobil) lelátó,
  • egy 70 négyzetméteres konditerem,
  • ugyanakkor irodák, valamint ezeket kiszolgáló helyiségek, mint öltözők vagy raktárak is részei lesznek az épületnek.

A meglévő 1000 négyzetméteres kétszintes épületben alakíthatják majd ki a sportszállót. A tervek szerint az épületszárnyban összesen 50 fő elszállásolására alkalmas 2-4 ágyas szobák lesznek, amikhez tartozni fog étkező, közösségi tér, valamint egy 40 négyzetméteres konditerem, továbbá üzemeltetési területek is. 

 

Számos sportolási igényt kielégítő sportpálya is megvalósul 

A projekt kiterjed továbbá a telken belüli utak, parkolók és közművek tervezésére is, valamint a beruházás külterületén megvalósulna

  • egy 400 méteres futókör,
  • a már meglévő aszfaltos kézilabdapálya elbontását követően egy rekortán burkolatú, világítással rendelkező kézilabdapálya,
  • valamint egy 40 méter x 60 méteres, füves, kivilágított futballpálya is. 
Helyi híreksportberuházásoksportcsarnokuszodaépítésoktatási beruházásVajszlóNemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program