A SWIETELSKY Magyarország Kft. munkájával elkészült a település belvárosának tehermentesítését szolgáló, csaknem hét kilométer hosszú bétai elkerülő út Komlón.
Újabb jelentős, az egykori bányavárosban élők mindennapjait megkönnyítő fejlesztés ért célba: január 11-én ünnepélyes keretek között adták át a Baranya megyei Komló határában megvalósult új Bétai elkerülő utat.
Ahogyan arról korábban már lapunkban is beszámoltunk, az útfelújítás Komló Város Önkormányzata megbízásából, a SWIETELSKY Magyarország Kft. kivitelezésében valósult meg.
A fejlesztésnek köszönhetően mentesül a teherforgalom alól az egykori észak-baranyai bányaváros, mindemellett a környéken élők is egyszerűbben közlekedhetnek, hiszen egy új alternatív útvonal létesült a Völgységből közlekedők, valamint a Pécsről érkezők számára.
A festői környezetben készült elkerülő út munkálatairól korábban egy videót is megosztottunk lapunkban:
A "Komló, Bétai elkerülő út építése" nevű projekt összesen két szakaszból állt, ennek megfelelően pedig a szakemberek elvégezték az egykori tisztviselőtelep épületeitől a Zobákpusztáig tartó Kossuth-akna utca, valamint a Bajcsy-Zsilinszky utca komplex felújítását.
A Kossuth-akna utcát 5355 méter hosszon újította fel a kivitelező, ahol 6,5 méter széles burkolatot építettek. A szakaszon mindemellett egy hidat is el kellett bontani, valamint 100 méter új nyomvonalon épült meg a zobákpusztai útcsatlakozás. A Bajcsy-Zsilinszky utca 1351 méteres szakaszára 5,5 méter szélességben került új burkolat.
Az ünnepségen Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára emlékeztetett: a kormány 2020-ban döntött arról, hogy több mint 27 milliárd forintot biztosít a vidéki helyhatóságok infrastrukturális fejlesztéseire, ennek eredményeként a komlói elkerülőút megépítése mellett további 64 beruházás valósulhatott, illetve valósul meg állami támogatásból. A döntés nyomán Komlónak közel 3,5 milliárd forintot biztosított a kabinet útfejlesztési és kulturális célú fejlesztésre - fűzte hozzá.
Az államtitkár kiemelte: a komlóihoz hasonló beruházások az összefogás és az együttműködés segítségével valósulhatnak meg, s azt mutatják, hogy a kormányzat a gazdasági nehézségekkel terhelt időszakokban is hangsúlyosan kezeli az önkormányzati terveket, elképzeléseket, a helyi igények támogatását.
Hoppál Péter, a mecseki város országgyűlési képviselője azt mondta, az út megépítése szervesen illeszkedik az elmúlt évtizedben Komlón létrejött beruházások közé. Közölte: a fejlesztések mértéke szempontjából az utóbbi ötven év legerősebb évtizedét éli a város, hiszen a településen a 2010-es évek elejétől mostanáig tízmilliárd forintot meghaladó infrastrukturális fejlesztés történt, illetve zajlik jelenleg is a magyar kormány és az Európai Unió által biztosított források segítségével. Rámutatott:
a belvárost tehermentesítő, csaknem hét kilométer hosszú, közel négy hektárnyi aszfaltozott felülettel, vízelvezetéssel rendelkező szakasszal Komló és Pécs, illetve Komló és Hosszúhetény között új, korszerű útvonal jön létre, ezzel javul a mecseki város megközelíthetősége és csökken a forgalom okozta zaj- és környezetterhelés a településen.
A képviselő megjegyezte: mivel a kormányzat által az útra biztosított 1,6 milliárd forintnál olcsóbban, 1,2 milliárd forintból sikerült megvalósítani a beruházást, a fennmaradó összeget Komló más, közösséget szolgáló fejlesztéseire fordíthatja.
Polics József, az egykor feketekőszén-bányászatáról híres település polgármestere megjegyezte: a fejlesztésnek köszönhetően az önkormányzat tulajdonában lévő úthálózat több mint 10 százaléka újult meg. Mint mondta,
a kabinet a város több projektjére összesen 3,5 milliárd forintos forrást biztosított, így az elkerülőút megépítése mellett kulturális beruházások is megvalósulnak.
Már megkezdődött a József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény átépítése, amelynek eredményeként az épület tetőterében dinoszaurusz kiállítás is létrejön. Egy másik fejlesztés keretében pedig új közösségi tér létesül a városban a Komlói Színház és a Közösségek Háza között, így kulturális csoportok, szervezetek juthatnak új, színvonalas otthonhoz - mondta.