2024.03.28, Csütörtök

Az állásbörzeként is működő, nagy presztízsű szakmai rendezvényen 130 kiállító mutatkozott be.

Idén új koncepcióval, kibővített szakmai stábbal vett részt immár negyedik alkalommal a Szabadics Zrt. a Pollack Expón. A 2023. április 13-14. között megrendezett szakmai kiállítás fő célja, hogy lehetőséget biztosítson a PTE Műszaki és Informatikai kara (korábban Pollack Mihály Műszaki Főiskola) hallgatóinknak a partneri tevékenységek megismerésére, a jövőbeni munkahelyek megtalálására. A rendezvényen a fiatalok találkozhatnak jövőbeni munkáltatóikkal, megismerhetik a cégek kultúráját, munkásságát.

A Pécsi Expo Centerben a Szabadics Zrt. standját idén több szakember képviselte. Karó Julianna HR-vezető elmondta: a cél az volt, hogy a hallgatók valamennyi kérdésére tudjanak válaszolni. 

 

Fotó: Erdei Mihály/magyarepitok.hu

 

  • A magasépítésről Pimmer Tamás,
  • a mélyépítésről Reichert Márk,
  • a vállalkozási területtel kapcsolatban Balogh Levente,
  • Karó Julianna pedig a humán erőforrással kapcsolatban informálta a hallgatókat.

„A Szabadics Zrt. standját évről évre nagyon sokan keresik, és veszik fel a kapcsolatot a kollégákkal. Ami igazán öröm, hogy a legtöbbjük építőmérnök hallgató. Jellemzően szakmai gyakorlatról, nyári munkalehetőségről, illetve diploma utáni elhelyezkedésről érdeklődnek” – osztotta meg tapasztalatait Karó Julianna HR-vezető.

 

A cég aktívan részt vesz az utánpótlás oktatásában is

A vállalat stratégiai fontosságú témaként kezeli az utánpótlás megtervezését, ezért aktívan részt vesz a PTE-n zajló mérnöki képzéshez kapcsolódó tevékenységekben. A Szabadics Zrt. 2020-ban látogatott először a Pollack Expóra, azóta egyre szorosabbra fűzi az együttműködést az egyetemmel, hogy minél aktívabban részt tudjanak venni a hallgatók életében.  

 

 

„Ősszel egy stratégiai megállapodást írtunk alá az egyetemmel, melynek keretében aktívan részt veszünk már az oktatásban is. Kemény Tibor projektvezető kollégánk több tantárgyba is beoktat, előadásokat és gyakorlati órákat tart a hallgatóknak, amire igazán büszkék vagyunk” – avatott be az együttműködés részleteibe Karó Julianna.  

Mint mondta: a legnagyobb eredmény, hogy ilyen sok hallgatóval találkozhattak, köztük olyanokkal, akiket már régi ismerősként üdvözölhettek. „Jó megtapasztalni, hogy egyre több diák ismer minket, és gondol ránk mint potenciális munkáltatóra.”

 

 

Idén a magasépítés iránt érdeklődtek a legtöbben

S hogy milyen lelkesek a duális képzésben részt vevő hallgatók, leginkább Tatár Balázs példája bizonyítja, aki már két éve dolgozik a cégnél. Önkéntesként érkezett a Szabadics Zrt. standjához, hogy megossza tapasztalatait egyetemi társaival.

A hétköznapokban is toboroz: „Próbálunk nyitni a hallgatók felé és bemutatni, hogy miért is jó a duális képzés, mint amiben én is vagyok. Van olyan, aki azért választotta a képzést mert az egyetemen sokat beszélgettünk, elmondtam neki a képzés előnyeit. Hiszen, a heti három egyetemi nap mellett heti kettőt a vállalatnál tölthetnek, így mire diplomáznak, sokkal nagyobb szakmai tapasztalattal rendelkeznek, mint azon társaik, akik sima egyetemi képzésben vettek részt” – magyarázza Tatár Balázs hallgató.

Tapasztalatai szerint az idei expón főként a magasépítési terület iránt érdeklődtek a tanulók. Mint mondta: ezt a területet sokkal könnyebb is bemutatnia és vonzóvá tenni a fiatalok számára, a különböző projekteken keresztül.

 

 

Az idei szakmai kiállítás tapasztalatai azt mutatták, hogy nőtt a zala vármegyei székhelyű cég ismertsége, elismertsége a fiatalok körében. „A magas szakmaiság mellett jó légkör van a cégnél, amit szeretnek a hallgatók. Itt az expo-n betekintést nyerhetnek a cég valamennyi működési területére: legyen az vízépítési, szerkezetépítési vagy magasépítési projekt. Egy széles körű szakmai ismeretet tudunk számukra biztosítani, amit mindig értékelnek” - zárta gondolatait Karó Julianna HR-vezető.

 

 

A kiállításon számos cég és vállalat mutatkozott be az érdeklődők előtt. Többek között a

Wienerberger Zrt.,
Market Építő Zrt.,
KÉSZ Metaltech Kft.,
Strabag Általános Építő Kft.,
Mapei Kft.,
Cemix Hungary Kft.,
Leier Hungária Kft.,
PERI Kft.,
Terrán Tetőcserép Gyártó Kft.  

 

Galéria

Helyi hírekPécsTerrán Tetőcserép Gyártó Kft.Szabadics Zrt.StrabagPTEállásbörzeMapei KftLeier Hungária Kft.Market Építő Zrt.KÉSZ Metaltech Kft.Peri Kft.Cemix Hungary Kft.szakkiállításPollack ExpoWienerberger Zrt.