2024.03.28, Csütörtök
Gyalogos és kerékpáros zarándoklatot rendeznek Pécs és Máriagyűd között
Kép: siklosihirek.hu

Gyalogos és kerékpáros zarándoklatot rendeznek Pécs és Máriagyűd között

MTI

2023.05.06. 10:00

Ismét megrendezik a hagyományosan minden tavasszal tartott, több mint húsz kilométeres zarándoklatot Pécs és Máriagyűd között május 13-án - közölte internetes oldalán az eseményt szervező Pécsi Egyházmegye.

Az idén főként az 58-as főúton halad majd az egyházmegye egyházközségeinek, közösségeinek megújulásáért felajánlott zarándoklat, amelyen gyalogosan és kerékpárral is részt lehet venni, és az útvonal tetszőleges pontján lehet hozzá csatlakozni - írták.

A gyalogos zarándokok reggel hét órától gyülekeznek Pécs határában a II. János Pál pápa útján található, korábbi FEMA-parkolóban, és fél nyolckor indulnak az 58-as úton Szalánta, majd pedig a túronyi Árpád-kori templom érintésével Máriagyűdre, ahova a kerékpáros zarándokok fél kilenckor indulnak a pécsi székesegyháztól.

A zarándokút során a szalántai művelődési házban, majd pedig túronyi Árpád-kori templomnál lehet felfrissülni, regenerálódni. A megállóhelyeken és Máriagyűdön érkezéskor szükség szerint vizet osztanak, valamint lehetőség lesz arra is, hogy a kulacsokat vízzel töltsék meg - közölte az egyházmegye.

A menet várhatóan délután kettőkor ér Máriagyűdre, ahol a zarándokok közös imádságban mondanak köszönetet a zarándoklat kegyelmeiért, majd a zarándoklat záró - fél négytől, a Felföldi László megyés püspök által celebrált - szentmise előtt folyamatosan gyónási lehetőséget biztosítanak a kegyhelyen.

Felhívták a figyelmet arra, hogy esős időjárásban nem rendezik meg az eseményt, ezért arra kérik az érdeklődőket, hogy a zarándoklat reggelén figyeljék a Pécsi Egyházmegye internetes, illetve közösségi oldalát.

Közölték azt is, hogy a zarándoklaton mindenki kizárólag a saját felelősségére vehet részt, egyben arra is kérik a híveket, hogy az időjárásnak megfelelő öltözetről, napfény elleni védelemről, kalapról, vízhatlan ruházatról, továbbá kellő mennyiségű folyadékról, valamint igény szerinti hideg élelemről mindenki gondoskodjon.

A zarándoklat ideje alatt a szervezők folyamatos orvosi ügyeletet biztosítanak, mentőautó és egészségügyi személyzet kíséri a menetet, a pihenőhelyeken pedig orvosi sátrakat állítanak fel.

Tudatták azt is, hogy a 2022-es év zarándoklatához hasonlóan idén sem lesz lehetőség az egyházmegye által szervezett buszjáratokon Pécsre visszautazni. A hazautazás egyénileg, a plébániák, zarándokcsoportok saját szervezésében, illetve a Volánbusz Zrt. menetrendszerinti járataival lehetséges.

A tájékoztatásban kitértek arra, hogy a Pécsről Máriagyűdre induló zarándoklatot 2009-ben szervezték meg először a Pécsi Egyházmegye alapításának ezeréves évfordulójára emlékezve; tavaly több ezer zarándok érkezett meg közösségben a kegyhelyen bemutatott ünnepi szentmisére.

További részletek a zarándoklatról a www.pecsiegyhazmegye.hu, illetve www.facebook.com/pecsiegyhazmegye oldalakon olvashatók.

Helyi hírekPécszarándoklatMáriagyűd