Együtt marad a férfi kosárlabda NB I-be frissen feljutott NKA Pécs magja.
A keddi tájékoztatás szerint a klub a legjobbak között is számít majd azokra a játékosokra, akikkel bajnoki címet nyert a másodosztály Piros csoportjában, és Ivica Mavrenski vezetőedző mellett kilenc magyar játékos is aláírt a következő idényre.
"Az elmúlt években ahogy léptünk előre szakmailag, úgy fejlődtek ezzel párhuzamosan a játékosaink is" - fogalmazott Csák Magdolna sportigazgató, a férfi szakág vezetője. "Az eredményeink jelzik, hogy mindenki jó időben volt jó helyen, ellenkező esetben nem érhettük volna el a céljainkat. A fiatal tehetségek mostanra felnőtt játékosokká értek, jól ismerik akadémiánk rendszerét, hiszen többségük évekig itt játszott. A célunk az volt, hogy az előttünk álló A csoportos bajnokságra is megtartsuk a csapat gerincét, s miután kilencen maradnak, úgy érzem, elértük, amit szerettünk volna."
A 125-szörös válogatott kosárlabdázó hozzátette, a csapatot külföldi játékosokkal fogják megerősíteni, és egy-két héten belül várhatóan kialakul a végleges keret.
A 2011-ben alapított NKA a májusi döntőben összesítésben 3-2-re legyőzte a városi rivális Pécsi VSK-t, így ősztől az élvonalban folytathatja.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.