A bécsi Musikvereinban ad koncertet a Pannon Filharmonikusok zenekar november 5-én - tájékoztatta az együttes csütörtökön az MTI-t.
Az írták: a Musik der Meister sorozatba illeszkedő előadáson Brahms Akadémiai ünnepi nyitánya, Bartók Béla II. hegedűversenye és Anton Bruckner IV. szimfóniája csendül fel.
A zenekart Bogányi Tibor vezető karmester dirigálja, a szólista Baráti Kristóf hegedűművész lesz - tették hozzá.
Utaltak rá, hogy a Pannon Filharmonikusok 2019-ben kaptak három évre szóló meghívást a Musikverein Musik der Meister sorozatába.
A meghívás a koronavírus-járvány miatt egy évvel kitolódott, a november 5-i program egyfajta záróakkordja a zenekar bécsi bemutatkozásának - jegyezték meg.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.