Az előző, történetének legsikeresebb évadát követően nyugodt, kevésbé populáris, művészileg kísérletezőbb művészeti idényt tervez a Pécsi Nemzeti Színház
Rázga Miklós, a teátrum igazgatója a szerdai évadnyitó társulati ülést követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy 2017/2018-as évad a PNSZ történetének legjobb mutatóival rendelkezik. A fizető nézők száma csaknem 125 ezer volt, a vendégelőadásaikkal együtt 128 ezer fizető néző látta produkcióikat.
A finanszírozásra térve a direktor megemlítette, hogy a jegybevételek ennek megfelelően "nagyon jól" alakultak.
A művészeti idényben tíz végzős színművészetis hallgató is játszik majd a teátrumban.
A PNSZ hat nagyszínpadi és hat kamarabemutatót tervez a 2018/2019-as szezonban: a nagyszínpadon bemutatják Friedrich Dürrenmatt A fizikusok című komédiáját és Jules Massenet operáját, a Manont is műsorra tűzik.
Az előbemutatót május végén tartották Francis Veber Balfácánt vacsorára című vígjátékának premierjével. Kálmán Imre operettjét, a Montmartre-i Ibolyát október 12-én, Tamási Áron Énekes madár című székely népi játékát pedig december 7-én állítják színpadra a nagyszínházban. Dürrenmatt darabját Keszég László rendezésében február 1-én láthatja először a publikum.
Gulyás Dénes, a teátrum operatagozatának vezetője szerint izgalmasnak ígérkezik a dalszínházi szezon. Massenet Manonját eddig még nem játszották Pécsen, a tagozat ezzel folytatja azt a törekvését, hogy olyan darabokat mutassanak be, amelyeket PNSZ-ben eddig még nem játszottak.
Új magyar kamaraopera is készül Akutagava Rijunoszuke japán szerző művéből a Zeneakadémia hallgatóinak részvételével, amelyet a tervek szerint jövő júniusban mutatnak be először Pécsen - hangsúlyozta a Kossuth-díjas operaénekes.
Az eseményen Páva Zsolt Pécs polgármestere a többi között arról beszélt, hogy PNSZ működése minden tekintetben megfelel a mai kor elvárásainak, a nemzeti minősítés kritériumainak és "a gazdaságosság tekintetében is élen jár".
Vincze Balázs táncművész, a tavaly önálló intézménnyé vált Pécsi Balett művészeti vezetője bejelentette, hogy 2019-től a tánctársulat nemzeti minősítésű intézményként működik tovább.
A Pécsi Balett által szervezett 12. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó szeptember 14. és 19. között megtartandó programjairól úgy fogalmazott: "jó dolog, hogy a legizgalmasabb táncelőadásokért nem kell felmenni Budapestre". A találkozóra minden évben a legjobb produkciókat és együtteseket hívják meg - emelte ki.
Három nagyszínpadi és három kamara produkciót láthat a közönség, továbbá a baranyai megyeszékhely ókeresztény műemlékegyüttesét összefogót Cella Septichora Látogatóközpontban is tartanak táncelőadást.
A tánctalálkozón a Pécsi Balett a Rómeó és Júliával, a Miskoci Balett a Casablancával, a Frenál Pál Társulat és a Szegedi Kortárs Balett a Tavaszi áldozattal, a Bozsik Yvett Társulat pedig a Pinocchióval szerepel.
Uhrik Teodóra Kossuth-díjas táncművész, a Pécsi Balett ügyvezetője beszámolt arról is, hogy a szakmai programokon túl szeptember 18-án a találkozó keretében a Kodály Központban Nemzetközi Balettgálát is rendeznek, a dán és svéd királyi balett, valamint a jeruzsálemi balett szólistáinak közreműködésével.