2019.03.27, Szerda

Hirdetés

Tizennégy együttes lép fel az 50 éves Szekszárdi Néptáncfesztiválon
Babits Mihály Kulturális Központ‎ - Facebook: Szekszárdi Néptáncfesztivál

Tizennégy együttes lép fel az 50 éves Szekszárdi Néptáncfesztiválon

MTI

2018.11.15. 05:00

Tizennégy együttes lép színpadra a hétvégén a Szekszárdi Néptáncfesztiválon, amelyet először 50 éve, 1968-ban rendeztek meg a tolnai megyeszékhelyen.

Hirdetés

A idei versenyprogramban a házigazda szekszárdi Bartina táncegyüttes mellett három budapesti csoport, a pécsi Misina és Mecsek, a siófoki Balaton, valamint a szécsényi Palóc néptáncegyüttes is fellép a Babits Mihály Kulturális Központban, és mások mellett bemutatkozik a békéscsabai Csaba Nemzetiségi Táncegyüttes.

A fesztivált alapító Szabadi Mihály koreográfus az MTI-nek elmondta: az 1960-as években négy tájfesztivált indítottak a jó teljesítményt nyújtó, de az országos megméretésekhez még nem érett együttesek számára, ezek közül csak a szekszárdi maradt fenn. "A fesztivál szakmai jelentősége már nagyobb, mint indulásakor, a megerősödött táncházmozgalom színvonalas rendezvényévé vált, amelyen fiatal alkotók próbálják ki magukat" - mondta.

Az egymillió forint összdíjazású fesztivál kiírása szerint a csoportoknak színpadra kell állítaniuk egy, a dunántúli táncdialektushoz tartozó vagy egy nemzetiségi táncanyagot feldolgozó koreográfiát. A programban alapi, somogyi, gömöri, dunaszekcsői, mátrai és több erdélyi - ördöngösfüzesi, vajdaszentiványi, györgyfalvi - táncok szerepelnek, Békéscsabáról két román nemzetiségi koreográfiát is láthat a közönség.

A zsűri díjazhatja a koreográfiát, a zenét, az együttesek és a táncos teljesítményét; a szombaton kezdődő, kétnapos programot az Állami Népi Együttes műsora és táncház zárja majd, amelyen a Tarsoly zenekar zenél.

KultúraBabits Mihály Kulturális KözpontSzekszárdi Néptáncfesztivál