2024.10.13, Vasárnap
Egyre több diák jelöli be a Szegedi Tudományegyetemet első helyen
pexels

Egyre több diák jelöli be a Szegedi Tudományegyetemet első helyen

origo.hu

2019.04.12. 07:00

Öt százalékkal emelkedett a Szegedi Tudományegyetemre első helyen jelentkezők száma a 2019-es általános felvételi eljárás adatai szerint. Ezzel az eredménnyel az SZTE felülmúlta az országos átlagot. A QS nemzetközi felsőoktatási listáján a legjobb magyar egyetemként rangsorolt SZTE ösztöndíjjal is támogatja a tehetséges végzős középiskolásokat.

Negyvennégy országból 14 596 jelentkező 27 289 jelentkezést adott be a 2019-es általános felvételi eljárásban a Szegedi Tudományegyetem által meghirdetett több mint 650 szakra. Első helyen pedig 8033-an jelölték a QS rangsor szerinti legjobb magyar egyetemet. A 2018-as adatokhoz képest hat százalékkal – összesen 860 fővel – emelkedett az SZTE valamely képzésére jelentkezők száma. Nőtt az érdeklődés a zeneművészeti, a fogorvos-, és a gazdaságtudományi képzések, valamint a távoktatás iránt. A legidősebb, 72 éves jelentkező levelező munkarendben kezdi meg egyetemi tanulmányait az Állam- és Jogtudományi Karon.

 

p3k.hu

 

Természettudományok és informatika az élen

Az első helyes jelentkezők közül a legtöbben – több mint 1800-an – a Természettudományi és Informatikai Karra adták be jelentkezésüket. Népszerű még az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi, a Juhász Gyula Pedagógusképző és a Gazdaságtudományi Kara is. A jelentkezési adatok alapján a 10 legnépszerűbb szak közé került a programtervező informatikus, a pszichológia, a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a jogász, a kereskedelem és marketing, a gyógypedagógia, a pénzügy és számvitel, az óvodapedagógus és a biológia képzés. Nagy az érdeklődés a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán új szakként induló villamosmérnök képzésre is, ide 135 diák adta be jelentkezését, közülük 40-en első helyen.

 

 

Az SZTE START ösztöndíjjal vonzza a legjobb magyar középiskolásokat

Az első helyes jelentkezők támogatására indította el 2018-ban SZTE START ösztöndíjprogramját a Szegedi Tudományegyetem. Az ösztöndíjjal azokat a tehetséges, végzős középiskolai diákokat kívánják támogatni, akik idén első helyen jelentkeztek az SZTE valamely képzésére, és oda felvételt nyernek. Az akár 100.000 forint összegű ösztöndíjat pályázat útján lehet elnyerni, a jelentkezési határidő: 2019. július 11-e.

Az ösztöndíjasok azonban nemcsak egyszeri pénzjuttatást, hanem egyben az egyetemi beilleszkedését segítő mentori támogatást és Tehetség hálózati tagságot is kapnak, továbbá részt vehetnek a szakmai fejlődésüket segítő speciális kurzusokon, ingyenesen használhatják a Tehetség könyvtárat, továbbá igénybe vehetik az SZTE Tehetségpont kedvezményrendszerét is.

Országos hírekegyetemSzegedSzegedi Tudományegyetem