2024.04.18, Csütörtök
Ez a hegymászónk is megpróbálja, ami eddig egyetlen magyarnak sem sikerült
sci101.news.

Ez a hegymászónk is megpróbálja, ami eddig egyetlen magyarnak sem sikerült

mti

2020.02.03. 10:54

Az egyik legeredményesebb magyar mászó eddig négy nyolcezer méter feletti csúcsra jutott fel oxigénpalack nélkül.

Varga Csaba áprilisban a Mount Everest meghódítására indul. Az erdélyi magyar hegymászó célja, hogy első magyarként mássza meg oxigénpalack nélkül a világ legmagasabb, 8850 méter magas csúcsát. A részletekről Bíró Dániel, a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere közleményben számolt be az MTI-nek.


Palack nélkül nem sok embernek sikerült a világon

A tervek szerint a nagyváradi sportember április elején indul a Himalájába, a csúcstámadás legkorábban május közepén történhet meg. A Mount Everest oxigénpalack nélküli, tiszta megmászása hatalmas kihívást jelent az alpinisták számára. "Amíg pótlólagos oxigén segítségével már több mint 10 ezer ember hódította meg a világ legmagasabb csúcsát, addig palack nélkül mindössze pár száz hegymászónak sikerült ez" - tartalmazza a tájékoztató.     

Az Everest-expedíciót komoly edzésmunka előzi meg, Varga Csaba a tavalyi expedíciók óta folyamatosan készül. "Az alapos felkészülés elengedhetetlen része a magashegyi mászásoknak.

A futás az edzésprogramom alapja, elsősorban a terepfutás, nagyon hosszú távokon, minden nap, órákon keresztül." 


Bevitt egy új elemet a felkészülésbe

Emellett a crossfitnek a különböző típusait építi be a napi rutinba. Egy új, fontos elem az idei edzésében a légzéstechnika fejlesztése, ami rengeteget segíthet az akklimatizáció során és a csúcstámadás idején. "Ágh Csaba erőnléti edzővel tavaly óta dolgozunk együtt, úgy érzem nagyon hasznos a közös munka. A legnagyobb kihívás, hogy ki kell bírni a hosszú, kimerítő csúcstámadást, amihez mentálisan és fizikailag egyaránt egyben kell lenni. Állóképesség, erő és gyorsaság, erre van szükség, úgy érzem, készen állok" - idézi a közlemény a Kalifa Alpin Csapat hegymászóját.   

Az összegzés felidézi, hogy Varga Csaba 2013 óta sorra hódítja a világ legmagasabb csúcsait, mindet pótlólagos oxigén segítsége nélkül.

Tavaly már negyedik nyolcezer méter fölé nyúló csúcsot hódította meg: július 19-én a mostoha időjárási körülmények ellenére a 8080 méter magas Hidden Peak legmagasabb pontján feszíthette ki a magyar zászlót.

Ezzel jelenleg ő a legeredményesebb aktív magyar magashegyi alpinista Klein Dávid mellett.

Országos híreksportextrém sporthegymászásVarga CsabaMount Everest