Kiszámíthatónak, megoldhatónak és jónak találták a keddi matematika írásbeli érettségi feladatsorát az MTI által megkérdezett igazgatók, szaktanárok.
Az első feladatlapon egyebek mellett geometria, mértani sorozat, térgeometria, valószínűségszámítás, gráfok, halmazok szerepeltek, a második részben pedig az új autók értékcsökkenéséről, iskolai fiú-lány arányokról, szőlőtermesztésről szóló feladatok voltak, amelyek megoldásához az érettségizőknek szükségük volt térgeometriai tudásra, foglalkozniuk kellett halmazokkal, és statisztikai fogalmakat is ismerniük kellett.
Horváth Péter, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a feladatsor nem volt nehéz, és idén sem voltak benne olyan váratlan feladatok, amelyekre nehéz lett volna felkészülni.
A feladatsor első és a második része is olyan példákat tartalmazott, amelyek az elmúlt években már megjelentek, így ha valaki az elmúlt 4-5 év feladatsorait megoldotta, találkozott már velük - tette hozzá.
Horváth Péter nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy sokan ne érnék el a kettes érdemjegyet, és szerinte országszerte sokan érnek majd el nyolcvan százalék feletti eredményt. Bottlik Zoltán Ákos, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Vajda János Technikum igazgatója szerint is megoldható volt a feladatsor a diákok többségének.
A bicskei intézményben dolgozó matematikaszakos tanárok szerint a feladatsor első része könnyebb, a második fele nehezebb volt a vártnál, azonban összességében nem találták irreálisan nehéznek és megoldhatatlannak egyik feladatot sem.
Komoróczy Tamásné, a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium szaktanára az MTI-nek azt mondta: "nagyon tisztességesen és barátian összeállított" feladatsort kaptak az érettségizők. A feladatok meghatározásánál figyelembe vették a koronavírus-járvány miatt elrendelt online oktatás nehézségeit, és annak, aki rendesen elsajátította és gyakorolta a matematikaanyag feladatait, ez jó összeállítás volt - vélekedett.
A tapasztalatairól beszámolva azt mondta: a vizsga első részében könnyen érthető, szokványos feladatokat kaptak az érettségizők, a térgeometriás és vektoros példákat azonban nehéznek érezték a diákok. A pedagógus nagyon kedvezőnek tartotta, hogy a feladatok között több helyen jött elő a diákok által általában kedvelt statisztika, valamint jónak nevezte, hogy a hosszú feladatsorban térfogat-, valószínűség- és felszínszámítás egyaránt megjelent.
A vizsga második részében szereplő feladatok nem voltak bonyolult szövegezésűek, figyelmes szövegértést leginkább a 16-os feladat követelt, amely a számtani és mértani sorozatok felismerését és alkalmazását várta el az érettségizőktől
- mondta Komoróczy Tamásné, hozzátéve: az általa megkérdezett diákok jónak és megoldhatónak találták az idei matematika-feladatsort.
Molnár László, a szolnoki Varga Katalin Gimnázium igazgatója korrektnek nevezte a középszintű matematikaérettségit. Az első részben nem volt olyan váratlan feladat, ami pánikot okozhatott volna a diákoknál, és a második részben szereplő nehezebb feladatokban is szerezhettek pontokat azok is, akik nem oldották meg azokat teljesen - mondta.
Véleménye szerint a feladatsor lefedi az érettségitájékoztatóban leírtakat, a megadott témakörök mindegyikéből volt feladat, az arányok is megfeleltek a korábbi érettségi arányainak. A diákok nem panaszkodtak, nem tűntek elkeseredettnek - tette hozzá.
Az igazgató kitért arra is: az angol nyelvű középszintű matematika-feladatsorban voltak könnyebb és összetettebb feladatok, utóbbiak ebben az esetben is több időt igényeltek. Megjegyezte, hogy az angol nyelvű feladatsorban volt egy elírás - egy szó kétszer szerepelt -, de ez nem okozott gondot az érettségizőknek.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.