A támogatásból többek közt egy 18 millió forint értékű ultrahang készüléket szereztek be, mellyel egyre komplexebb veleszületett szívfejlődési rendellenességeket tudnak vizsgálni.
A Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány megalapítása óta a legmagasabb összegű, 30 millió forintos támogatásban részesült a Duna Aszfalt Zrt.-nek köszönhetően - derült ki a kecskeméti intézmény közleményéből. A hazai mélyépítésben piacvezető magyar vállalat nem először támogatja a Bács-Kiskun vármegyei egészségügyet: legutóbb a koronavírus járvány idején segítették a védekezést.
Az összegből az alapítvány ezúttal a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház számára két nagyértékű, korszerű eszközt vásárolt. Egyrészt a Dr. Gyenes Vilmos gyermekkardiológus főorvos nevével fémjelzett gyermekkardiológia számára egy 18 millió forint értékű ultrahang készüléket szereztek be, mellyel egyre komplexebb veleszületett szívfejlődési rendellenességeket tudnak vizsgálni. Az eszköz nagy segítséget nyújt a műtét utáni állapotok, a műtétre való felkészítés, diagnózis-felállítás, nyomonkövetés, áramlási viszonyok mérésénél.
A kecskeméti megyei kórház gyermekkardiológiai szakrendelésén évente körülbelül 1500 gyermeket kísérnek figyelemmel újszülött kortól 18 éves korig, sokszor még azt betöltve is.
A támogatásból emellett sikerült megvásárolni a megyei egészségügyi intézmény Dr. Bozóky István főorvos által vezetett Tüdőbelgyógyászati Osztálya számára egy közel 15 millió forintos bronchoszkóp készüléket, melyet a hörgőtükrözéses vizsgálatok elvégzésére használnak.
A tüdőbelgyógyászati osztályon a bronchoszkóp daganat kivizsgálás, nem gyógyuló tüdőgyulladások, ismeretlen eredetű mellkasi folyadékgyülem és számos egyéb betegség esetén használható fontos műszer, évente több száz esetben segít a szakembereknek.
Az eszközzel lehetőség van daganatok esetében pontos szövettani meghatározásra. Hörgőtükrözés során videóképernyőn látszik a hörgő szerkezete. Emellett nagyon fontos, hogy az így történt mintavétel és diagnosztika a legkevésbé megterhelő a betegek számára összehasonlítva egyéb sebészi mintavétellel.
Egészséges beltéri levegő ablaknyitás nélkül… Igényvezérelt gépi szellőztetéssel energiamegtakarítás mellett érhető el a tiszta, beltéri levegő.