A 75 milliárd forintos keretösszegű pályázatban a családok vissza nem térítendő támogatást kapnak, ami a költségeik 65 százalékát fedezi.
Új napelemes pályázat indul, amelynek keretében 75 milliárd forint támogatást nyújtanak napelemek telepítésére és a megtermelt energia tárolására - közölte Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalán.
A Napenergia plusz programról a politikus az oldalon közzétett videóban számolt be.
Eszerint a kormány olyan modern háztartási kiserőművek létesítéséről döntött, ami nemcsak a napelemek telepítését, hanem az energiatárolást is magába foglalja
"Ezért olyan pályázatot írunk ki, amely támogatja a családok számára az általuk megtermelt zöldenergia felhasználását és tárolását is. A 75 milliárd forintos keretösszegű pályázatban a családok vissza nem térítendő támogatást kapnak, ami a költségeik 65 százalékát fedezi" - hangsúlyozta az államtitkár.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.