2024.04.19, Péntek

Baranya megyében is fejleszt a Duna-Dráva Nemzeti Park

magyarepitok.hu, MTI

2017.02.14. 11:27

A nemzeti park igazgatósága élőhely-rehabilitációt hajt végre Dunaszekcsőnél, új őrszolgálati irodát épít Kölkeden, és infrastrukturális fejlesztéseket végez Barcs környékén, összesen közel 1 milliárd forintból.

A Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) idén januárban indult baranyai élőhely-rehabilitációs projektje 2019 júniusára valósul meg két helyszínen, 272 millió forint uniós támogatásból. Keretében részleges mederkotrásra kerül sor a Telelő Duna elnevezésű holtágban, valamint a Felső-zátonyi mellékágban, a kotort anyag Duna-mederbe történő visszajuttatásával. A kotrási mezőt és az eltávolítandó üledék mennyiségét geodéziai felmérésekkel határozzák meg.

A Telelő Dunán kialakításra kerül egy olyan vízkormányzó műtárgy, amely már közepes vízállás idején is lehetővé teszi a vízpótlást, valamint a Duna apadásakor alkalmas a víz holtágban tartására. Mindez a holtág vízháztartásának javulását eredményezi, így megáll a sekélyebb területek benövényesedése.

A Felső-zátonyi mellékágban részben elbontják az azt elzáró kőszórást. A beavatkozás eredményeként a terület ismét olyan átfolyórendszerű mellékággá válik, amelyen a mostaninál jelentősen alacsonyabb dunai vízállás esetén is átáramlik a folyó vize.

A Duna-menti területek őrszolgálati jelenlétének erősítése érdekében 203 millió forintból megépül a Béda-Karapancsai Tájegység új őrszolgálati irodája a Baranya megyei Kölkeden. Innen az igazgatóság Gemenci Tájegysége is könnyebben elérhető. Két épület készül, ahol az irodai munkavégzéshez szükséges helyiségeken kívül egy kis tárgyaló és egy pihenő is kialakításra kerül, valamint lehetőség nyílik a hatósági munkához és a vagyongazdálkodáshoz kapcsolódó eszközök tárolására. A kivitelezési munka és a kapcsolódó eszközbeszerzések 2017 tavaszán indulnak.

 

Az állattartó telepek is fejlődnek

Több mint 446 millió forint jut őshonos állatok tartási körülményeinek javítására jövő év tavaszáig - mondta Závoczky Szabolcs, a park igazgatóságának vezetője kedden. Európai uniós forrásból a Somogy megyei Barcs-Drávaszentesen, Nagybajom-Homokpusztán és a Tolna megyei Nagydorogon karámrendszereket, utakat, állattartó telepet építenek, szociális épületeket emelnek és mezőgazdasági gépeket vásárolnak.

A DDNP mintegy 1500 őshonos állatot, többségében szürkemarhát, racka és cikta juhot tart génmegőrzés és védett gyepterületek kezelése érdekében, s fontos feladatának tartja, hogy az állatokat a látogatóinak is megmutathassa.

Karvalics Ottó (Fidesz-KDNP), Barcs polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a DDNP beruházása munkát ad helybélieknek és várhatóan kedvező hatással lesz a turizmusra is.

Aktuálisturizmuskörnyezetvédelmi beruházásDunaszekcsőKölkedkotrásBarcs