2024.03.29, Péntek

Kormányzati támogatásból újulhat meg a pécsi Miasszonyunk-zárdatemplom

mti

2017.06.28. 13:39

A kormány három év alatt csaknem ötmilliárd forinttal támogatja a ciszterci rend fejlesztési terveinek megvalósítását - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában.

A kormányhatározat szerint a kabinet üdvözli a ciszterci rend rendi alapokmánya kihirdetésének 2019-ben ünneplendő 900. évfordulóját, és támogatja az évfordulóhoz kapcsolódó fejlesztési terveinek megvalósítását.

Erre a célra idén 871,6 millió forint, jövőre 2,775 milliárd forint, 2019-ben pedig 1,2 milliárd forint forrást biztosít a központi költségvetésből a kormány.

Ezzel az összeggel a kormány hozzájárul a budai Szent Imre-plébániatemplom, a székesfehérvári Nepomuki Szent János-plébániatemplom, a pécsi Miasszonyunk-zárdatemplom és a ciszterci nővérek kismarosi Boldogasszony Házának felújításához, a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium és a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium bővítéséhez, valamint a Zirci Ciszterci Apátság Familiáre Társadalomszervező Központ siófoki családos központjának és a ciszterci nővérek kismarosi gyümölcsmanufaktúrájának létrehozásához.

 

Forrás: mti

PécsAktuálisfejlesztésciszterci rendkormányzati támogatásMiasszonyunk-zárdatemplom