2024.04.20, Szombat

Már Baranyában is dolgoznak a vérszívók gyérítésén

mti

2017.06.26. 18:17

Folytatja a központi szúnyoggyérítési programot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Ezen a héten Fejér, Győr-Moson-Sopron, Vas, Baranya, Komárom-Esztergom, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében, valamint Budapesten irtják a rovarokat – tájékoztatta az OKF helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.

Mukics Dániel közölte: a június elején kezdett központi szúnyoggyérítési programban eddig 263 ezer hektárt kezeltek a szakemberek, 566 település körzetében végeztek irtást.

Ha az időjárás lehetővé teszi, ezen a héten 67 ezer hektáron, 290 településen permeteznek majd – tette hozzá.

A múlt héten pótolták az időjárás miatt a Balaton térségében elmaradt kezeléseket is, ugyanakkor hétfőtől Dunaújváros térségében már a második teljes körű kezelésre lesz szükség, és ugyanez a helyzet Komáromban és környékén is.

A katasztrófavédelem honlapján, a szúnyoggyérítés menüpont alatt nyomon követhető, hogy melyik napon, melyik településen, milyen módszerrel védekeznek a rovarok ellen.

Az önkormányzatok önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést – jelezte Mukics Dániel.

 

Forrás: mti

AktuálisBaranya megyeszúnyogirtásországos szúnyoggyérítési program2017 június