A PTE Táncegyüttes 7 tagja képviseli a Pécsi Tudományegyetemet a Hangzhouban, Kínában megrendezésre kerülő World Leisure Expon, az International Young People’s Concert Group egyetlen magyar csapataként.
Október 26. és 30. között a világ különböző részeiről érkező előadói csoportok minden nap bemutatják saját programjukat, így a pécsi együttes mellett szerepel a repertoáron francia rock and roll zenekar, olasz rockzenekar, szlovák-felvidéki magyar popzenekar, dél-afrikai dobosok, török, sri lankai, indonéz, orosz és lengyel táncosok produkciója is. Sőt, a csapatok közösen is előadnak egy-egy műsorszámot.

A PTE Táncegyüttes tagjai a Pécsi Tudományegyetem hallgatói, akik ezzel a vendégszerepléssel méltón szeretnék képviselni Pécset, almamaterüket, és egyben Magyarországot is, ezért olyan műsorral készültek, amivel meg tudják mutatni sokoldalúságukat: magyar néptánc, showtánc, hip-hop, rocky és akrobatika egyaránt helyet kapott a programban. Nem is véletlen, hogy a kiutazás reptereken eltöltött óráit is kihasználták a gyakorlásra, és egy-egy emelést megmutattak már Münchenben és Pekingben is.

Utazásukkal lehetővé válik, hogy öregbítsék a PTE és a magyar felsőoktatás hírnevét, és láttassák annak 650 éves tradícióját, így a nemzetközi megjelenést a Jubileum 650 projekt is támogatja. Pólóikkal pedig Kínában is büszkén hirdetik, hogy mindenki pécsi akar lenni!
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.