2024.10.15, Kedd
Elismerésben részesült az önkéntesség támogatója
Fotó: Szőke Péter - BM OKF

Elismerésben részesült az önkéntesség támogatója

baranya.katasztrofavedelem.hu

2020.03.05. 20:30

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság polgári védelmi nap alkalmából tartott ünnepséget március másodikán, a főigazgatóság központjában. A rendezvényen csaknem negyvenen vettek át elismerést a katasztrófavédelmet támogató tevékenységükért.

A katasztrófavédelem vezetői, a BM OKF polgári védelmi szakterületének munkatársai, a megyei polgári védelmi főfelügyelők, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség vezetői és a meghívott vendégek részvételével zajló ünnepségen a Himnusz elhangzása után dr. Bónyai Eszter tűzoltó ezredes, a tervezési és védelmi igazgatási főosztály vezetője mondott köszöntőt. Az ezredes beszédében emlékeztetett arra, hogy a Nemzetközi Polgári Védelmi Szervezet 1931 óta néz szembe a lakosságot fenyegető kihívásokkal, amelyek az elmúlt kilenc évtized alatt jelentősen megváltoztak. Bónyai Eszter szólt arról is, hogy Magyarországot az elmúlt időszakban a szélsőséges természeti katasztrófák nagyrészt elkerülték, ettől függetlenül a kockázatokat békeidőben is fel kell mérni, azokra fel kell készülni. 

A főosztályvezető sorra vette a világban az elmúlt hónapokban lezajlott katasztrófákat az ausztráliai, szibériai, brazil erdőtüzektől kezdve az európai ciklonokon át a távol-keleti áradásokig, földcsuszamlásokig, kiemelve az egyre súlyosabb problémaként jelentkező vízhiányt. „Az események kezelését, a károk felszámolását, a helyreállítási munkálatokat végzők között mindenhol láthattuk a narancssárga háttérben nyugvó kék háromszöget viselő szakembereket, akik küldetésüknek megfelelően törekedtek a lakosság biztonságérzetének mielőbbi helyreállítására is.” – fogalmazott Bónyai Eszter. Mint mondta, a polgári védelem szimbóluma az időtálló stabilitást jelképezi, a megelőzés és felkészülés, a beavatkozás és válaszadás, illetve a helyreállítás hármas pillérét. Hozzátette, bár az elmúlt esztendőben kiemelkedően magas volt a természeti katasztrófák száma a világban, és ezek az események sok áldozattal, súlyos károkkal jártak, mégis, a tapasztalat, a felkészülés eredményeként a veszteségek a történtek súlyosságához képest kisebbek. Mindez annak köszönhető, hogy javultak a lakosság tájékoztatására, figyelmeztetésére és kimenekítésére szolgáló rendszerek, fejlődött a reagálási képesség, modernebb lett a polgári védelem rendszere. 

Az eredményekhez a közös munka, a hivatásos szervek, az önkéntes szervezetek és a lakosság közös munkája is nagyban hozzájárult – hangsúlyozta a főosztályvezető. Az ezredes hozzátette, a 2020-as év kiemelt feladata, hogy újra elkészüljön az ország katasztrófakockázat-értékelése, illetve a kockázatkezelési képességek felmérése.

A beszédet követően a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának ünnepi műsorát hallgathatták meg a jelenlévők, majd dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató a szervezet munkájának támogatása érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért elismeréseket adott át. A főigazgató a katasztrófavédelem munkájának segítése,támogatása érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként ajándéktárgyat adományozott Beck Engelbert Joakimnak, a Beck Engelbert Kft. ügyvezetőjének, aki mentős családban nevelkedett, maga is dolgozott mentősként. 2014- 2019 között Palkonya település (Európa Kulturális Falujának) polgármestere volt. Indíttatásának köszönhetően a falusi életmód-, ezen belül is a sváb hagyományok ápolása mellett hosszú ideje elhivatottan támogatta a polgári védelem, a lakossági öngondoskodási képességek fejlesztésének ügyét. Olyan településen tevékenykedett, amely otthont ad több ezer fős rendezvényeknek, amelyek mellett a településen már több éve – régiós (hazai és külföldi) önkéntes egyesületek és szervezetek részvételével - Polgári Védelmi Napot is tartanak. Elősegítette a helyi önkéntes tűzoltó egyesület létrehozását, amelynek fejlesztését azóta is rendszeresen támogatja.

Az elismerések átadását követően, a főigazgatóság aulájában a Nemzetközi Polgári Védelmi Nap alkalmából a légoltalom és a polgári védelem hősi halottainak emlékhelyén elhelyezték a kegyelet koszorúit.

Galéria

Aktuáliselismeréspolgári védelmi napKatasztrófavédelem