Hat produkció jutott a Fölszállott a páva 5. évadában a középdöntőbe a péntek esti első, a Duna televízióban élőben közvetített elődöntőből.
A zsűri döntése alapján a középdöntőben folytathatja a versengést Cruz Heather Laura és Demarcsek Dániel (Nyíregyháza), Fekete Borbála (Eger), a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes (Békéscsaba) és a Pántlika Tamburazenekar (Báta). Rajtuk kívül szabadkártyát kapott a zsűritől még két produkció: a Debreceni Hajdú Táncegyüttes és Kőhídi Máté Péter (Pécs).
A műsort a 2014-es gyermekpáva győztese, a Bartina Táncegyüttes és Fitos Dezső Társulatának közös produkciója nyitotta meg, a műsor végén pedig a Magyar Nemzeti Táncegyüttes lépett a Fölszállott a páva színpadára, akikkel színpadra állt művészeti vezetőjük, Zsuráfszky Zoltán zsűritag is.
A Hagyomány összeköt! mottóval ezúttal felnőttek számára megrendezett népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorban 4 kategóriában állnak a zsűri elé: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncos párok; néptáncegyüttesek. Az MTVA és a Hagyományok Háza közös műsorának elődöntőiben minden kategóriából 3-3 produkciót láthatnak a nézők.
A zsűri a 4 kategória legmagasabb pontszámot elért versenyzőit juttatja tovább, összesen 4 produkciót, azonban további kettő is tovább jut a középdöntőbe, őket a zsűri a műsor végén szabadkártyával ajándékozza meg. A 6 továbbjutó produkció a középdöntők során már a nézők szavazatára is számíthat.
A Fölszállott a páva zsűrijének elnöke ezúttal is Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. Idén is szerepel a bírálók között Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Visszatér a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.
A Fölszállott a páva műsorvezetői ezúttal is Novák Péter és Morvai Noémi lesznek.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.