2024.03.29, Péntek

2,7 millió nyugdíjas kapja meg még karácsony előtt névre szóló borítékban az Erzsébet-utalványokat

MTI

2017.12.03. 14:12

A nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványok gyártási folyamata a végéhez közeledik - mondta Uhrinyi Tamás, az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. logisztikai igazgatója sajtótájékoztatón vasárnap Budapesten.

A szükséges 2,7 millió darab utalványból az utalványforgalmazó Zrt. eddig több mint 2,5 milliót már elkészített és azokat el is juttatta a Magyar Postához, a hiányzó mennyiség gyártása a napokban befejeződik.

Felhívta a figyelmet, hogy a borítékokat az átvételt követően óvatosan kell kinyitni a sérülések elkerülése érdekében. A borítékokban hat darab utalvány található, négy 2000 forintos és két 1000 forintos.

Az utalványokat 2018. december 31-ig lehet felhasználni élelmiszerek, valamint melegkonyhás vendéglátóhelyeken meleg étel vásárlására. A nyugdíjasok számára az országban 60 ezer elfogadó hely áll rendelkezésre.

A logisztikai igazgató az Erzsébet-utalványok gyártási folyamatáról elmondta: az utalványok gyártása után egy gép automatikusan összepárosítja azokat az érintettek címével ellátott borítékokkal, és a rendszerből a már lezárt, Erzsébet-utalványt tartalmazó borítékok kerülnek ki. Ezt követően a borítékokat egységcsomagokba rendezve adják át naponta a Magyar Postának.

AktuálisnyugdíjasKarácsonyErzsébet-utalványMagyar Posta