2024.10.13, Vasárnap

Folytatódik az együttműködés a szekszárdi német színház és a pécsi egyetemi színpad között

PTI Communications Kft.

2018.04.18. 15:50

Továbbmélyítette jó kapcsolatát a Magyarországi Német Színház (DBU) és a Janus Egyetemi Színpad (JESZ): az immár öt éve tartó partnerségüket április 16-án ünnepélyes keretek közt hosszabbították meg.

A Szekszárdon, illetve Pécsett működő teátrumok újabb öt évig befogadják egymás előadásait, így a DBU bemutatói a Pécsi Tudományegyetem német anyanyelvű és németet tanuló hallgatóihoz is eljuthatnak, a JESZ produkcióit pedig az egyetem szekszárdi Illyés Gyula Karán tanulók is láthatják.

A szerződést dr. Gerner Zsuzsanna, a PTE Germanisztikai Intézetének vezetője, dr. Thán Péter, az orvostudományi kar német oktatási felelőse, valamint Lotz Katalin, a szekszárdi színház igazgatója látták el kézjegyükkel. Dr. Berke Gyula rektor-helyettes az együttműködést méltató köszöntőjében hangsúlyozta: a két színház közti évek óta tartó barátság fő haszonélvezője a néző. – Az, hogy a Pécsett németül tanuló, illetve német anyanyelvű hallgatók profi előadásokat láthatnak városunkban, miközben az egyetem szekszárdi hallgatói magyar nyelvű színdarabokat nézhetnek meg, kizárólag ennek a kapcsolatnak a hozománya. 

 Englenderné Hock Ibolya, a DBU-t fenntartó Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának oktatásügyekért felelős tanácsnoka és a pécsi Koch Valéria Iskolaközpont igazgatója elmondta, még jól emlékszik azokra az időkre, amikor a pécsi iskolákban az jelentette a német nyelvű színházi élményt, hogy a DBU néhány színésze verseket adott elő. – Azóta óriási fejlődés történt, és ezt nagyra értékeljük, hisszük ugyanis, hogy az anyanyelvi kultúra ápolásához elengedhetetlen, hogy a tanulóinknak német nyelű színházi élményben is része legyen. A diákjaink rendszeres látogatói a szekszárdi német színháznak, de a JESZ-szel való kapcsolatnak köszönhetően ez még több gyermek számára elérhető. A két színház együttműködése egyébként a Koch Valéria Iskolaközponton keresztül is jól szimbolizálható, hiszen számos volt diákunk volt tagja a Janus Egyetemi Színpadnak.

- Minden amellett szólt, hogy a szerződést megújítsuk és továbbvigyük – emelte ki Lotz Katalin, a Magyarországi Német Színház igazgatója. – Bár az együttműködést az egyetemmel kötjük, a pécsi előadásaink természetesen bárki számára nyitottak: bízunk benne, hogy a jövőben is számos németet tanító általános és középiskola érdeklődik majd az előadásaink iránt, amelyeket egyébként jó szívvel ajánljuk a felnőtteknek is.

A német színház az ünnepélyes szerződés-hosszabbítást követően teltház előtt mutatta be pécsi közönségének Johannes Nepomuk Nestroy: A talizmán című darabját. 

Galéria

PécsAktuálisegyüttműködési megállapodásPTE Szekszárd teátrumDBUPTE Germanisztikai Intézet