2024.10.13, Vasárnap

Leendő földrajzi diákolimpikonok a PTE-n

univpecs.com

2018.04.12. 17:30

A PTE Természettudományi Kara immár kilencedik alkalommal adott otthont a Földrajzi és Földtudományi Intézet, valamint a Modern Geográfus Alapítvány által szervezett angol nyelvű földrajzi versenynek, a HunGeoContest-nek.

A versenynek novemberben mintegy 80 középiskolás vágott neki, most, egy online és egy írásbeli forduló után a legjobb tízre várt a feladat, hogy eldöntsék, ki az idei év bajnoka, és ki képviselheti Magyarországot az iGeo földrajzi olimpiáján. Április 6-án, pénteken terepi feladatokban, másnap pedig egy multimédiás teszt megoldásában, illetve szóbeli képességeik bizonyításában versengtek a diákok. Az évről évre egyre több indulót vonzó verseny színvonala idén is kiemelkedő volt: a diákok mind nyelvismeretben, mind pedig szakmai kompetenciákban felnőttek a feladatokhoz. Végül, igen szoros versenyben eldőlt, hogy az alábbi négy fiatal képviselheti hazánkat a 15. Nemzetközi Földrajzi Olimpián:

  • Első helyezett: Kaszap Kinga, a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulója, felkészítését Hencz Mátyás és Vereb Viktor segítették.

  • 2. helyezett: Mészárik Márk, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium tanulója, felkészítő tanára Sebőné Bagdi Ágnes.

  • 3. helyezett: Bodansky Benjámin, az V. Kerületi Eötvös József Gimnázium tanulója, felkészítő tanára Szeiman József.

  • 4. helyezett: Mészáros Márton, a pápai Türr István Gimnázium és Kollégium tanulója, felkészítő tanára Szabó Ildikó.

A győztesekre komoly munka vár, hiszen a következő hetekben folyamatosan kapják majd a felkészítésüket segítő feladatokat, majd egyhetes intenzív tréningen vesznek részt Pécsett az intézet oktatóinak szervezésében.

Mindezt azért, hogy eséllyel vehessék fel a versenyt július 31. augusztus 6. között a kanadai Quebec-ben várhatóan mintegy 40 ország 160 versenyzőjével, ahová dr. Trócsányi András egyetemi docens, versenyigazgató vezetésével utazik majd a csapat.

A verseny következő, 10. kiírása 2018 szeptemberében lesz aktuális, további információkat a www.hungeocontest.org honlapon teszünk közzé

PécsAktuálisPTE HunGeoContestangol nyelvű földrajzi verseny