2020.09.29, Kedd

Kotorják a Boros-Drávát Dél-Baranyában

MTI

2018.05.29. 16:30

Több mint 170 millió forint európai uniós forrásból kotorják a Dél-Baranyában található Boros-Dráva és Boros-tó medrét - tájékoztatta a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság az MTI-t kedden.

Hirdetés

A lerakódott iszap eltávolításától és a vízfelület növekedésétől a vízminőség javulását várják a szakemberek. A munkálatok legkésőbb 2019 márciusáig befejeződnek. A hordalékot az ormánsági Oldhoz közeli két, korábbi anyagnyerő hely területén helyezik majd el.

Az Interreg V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program keretében megvalósuló projekt további céljaként a horgászturizmus fejlesztését és a térség turisztikai vonzerejének növelését nevezte meg az írásos összegzés.     

Tizenegy új stég építését tervezik a rossz állapotú régiek helyén, és őshonos halfajokat is telepítenek a Boros-Drávába - közölték.

Kitértek arra is, hogy a jelenlegi projekt keretében a felhalmozódott hordalék körülbelül felének eltávolítása finanszírozható, másik felét egy következő pályázat keretében tervezik elvégezni a szakemberek.     

A programban a horvátországi partnerek mellett a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság veszt részt.

AktuálisBaranya megyeBoros-DrávaBoros-tóiszap