A járási hivatalok tevékenységének, működésének jobb megismerése érdekében tartott nyílt napot a Pécsváradi Járási Hivatal 2018. június 18-án.
A Pécsi SZC II. Béla Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium több mint száz diákja vett részt a rendezvényen, ahol a kormányhivatalt bemutató kisfilm közös megtekintése után, dr. Emődy Balázs hivatalvezető tartott előadást.
Az elhangzott tájékoztatóban szó esett a közigazgatási reformról, az intézhető ügyek köréről, a kormányablakok tevékenységéről, az ügyfélszolgálati kultúraváltásról, a közigazgatás szolgáltató jellegének erősödéséről és az elektronikus közigazgatás térhódításáról.
A nyílt nap részeként a tanulók megtekintették a pécsváradi kormányablakot, valamint egy hatósági irodát.
Budapest és Győr irányába is lehetővé válik a fel- és lehajtás a Biatorbágynál épülő csomópont átadása után, amely az M1-es autópálya bővítésével épül. Képeken is megmutatjuk, hol tartanak a munkálatok.